Bűnös vagyok, vagy ezer éve nem jártam itt, pedig igény az lett volna rá, s közben a kritika haldoklik, mérgezi a polkorrektség és a szájkosár/cenzúra, a zeneipart meg elárasztotta a szenny, lassan már csak a gagyi marad, semmi más.
A jó hír viszont az, hogy Patreon gyűjtésbe kezdünk és egy videós platformra próbáljuk meg átformálni ezt a történetet, ahol a borzasztó szövegeket kreálók sem fogják azt érezni, hogy nekünk lejt a pálya, mert a kritikust eláztatnánk minden adás végére...
Támogatás és további részletek a Patreonon!
Átmeneti pihenőre megyünk, mert megsértettük egy kőkemény rapper személyiségi jogait. Bár elég vicces, hogy egy olyan ember rappernek nevezi magát, aki a kritikákra már nem képes reagálni. Igaz, mit várunk egy olyan egyedtől, aki sportot űz a közerkölcs megsértésből és az uszításból. Neki innen üzenjük, hogy a melegeknek is vannak személyiségi jogaik, akiket ő előszeretettel gyaláz. Nos, amíg ez az ügy meg nem oldódik, addig a falSzöveg szünetel. Előfordulhat, hogy a blog.hu-n nem leszünk elérhetőek, de igyekszünk átformálni a dolgot egy másik médiumra. Sajnos, itt a kritika, mint műfaj meghalt, mert már azt sem lehet leírni, ami nyilvánvaló, vagyis hogy XY egy tehetségtelen és primitív senki, aki még a saját szexuális hovatartozásával sincs tisztában.nem.jpg)
Mint általában a zeneiparban mindenki, a 
Egy tehetséges zenész apuka és 3 fordulónyi X-Faktor már elegendő ahhoz, hogy kis hazánkban valakit sztárrá avanzsáljanak. Természetesen a „szakavatott” (esetleg pénzes boríték révén beavatott) zsűri rögtön elkezdi a fényezést, miszerint adott nevesincs senki a legjobb a világon, és nem maradhat ki az ilyenkor szokásos „A határ a csillagos ég!” felkiáltás sem, pedig ez utóbbi is csak abban az esetben igaz, ha fejre ejtettek minket és épp csillagokat látunk. Én személy szerint a Nyári nővérek által képviselt vonyítást közel sem merném éneklésnek nevezni, mert attól fényévekre van. Mindazonáltal elhiszem – sőt, valahol még meg is értem –, hogy baromi hülyén venné ki magát a dolog, hogy miután apuka (többek közt) Elton John-nal is tolta már egy színpadon, a lányainak csak egy mosogatói állás jut a Mekiben, mert a valós tehetségük egyébként nagyjából ezt a szintet képviselné.
Fanka gyakorta vallja magát az „éjszaka gyermekének” (Night Child, NC), bár ha jobban megnézzük a szövegeit, akkor a „belső sötétség kölyke” név jobban illene rá. Igaz, ez az „Álmodtam” című szerzemény nem a legfrissebb munkái közül való, de érdekes látni, hogy mennyire szöges ellentétben van mindazzal, amit manapság csinál, például a jobbikos haknikkal. Ahogy az lenni szokott, minden mindennel összefügg, így abszolút nem csoda, hogy egy olyan ember, aki szinte teljes eddigi életműve folyamán csak és kizárólag planctusokban tudott gondolkodni, végül a radikalizmusban találja meg önmagát. Az ilyeneknek biztos furcsa, hogy nem kell mindenkit egyből eltemetni, mert nagyon sokan vannak, akik tudnak és akarnak is élni, ellentétben az ilyen „sötét hazafiakkal”. Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha a bevezetőt egyfajta nekrológ jelleggel írom meg, talán azt Ő is könnyebben megértené. „Ember, ne húzd fel magad, nyugodjál békében vala”.
Ideje, hogy megszabaduljunk a kötött pálya minden merevségétől és valami sokkal szabadabbra váltsunk. Ezt a részleges kötetlenséget a közutak hozzák el számunkra, ahol a megfelelő helyeken már akadálytalanul dönthetünk, hogy jobbra, vagy balra, előre, esetleg hátrafelé akarunk menni. Jelenlegi – nem túl bonyolult – képletünkben a Road adja meg a szabadságharcos attitűdöt, míg az átirat láncait a Gót szubkultúra rajongói aggatják ránk, minekutána jelezték, hogy lenne némi igényük egy kicsit sokkal sötétebb témájú remake-re. Nos, ez így egy kicsit kuszának tűnhet, valószínűleg azért, mert az is, azonban ennek nagyon egyszerű okai vannak; kevés információt találtunk a bandáról, még a saját honlapjukon sem túl beszédesek. Annyi biztos, hogy 2004-ben avatták fel maguk, mindenféle politikusi vagy államtitkári szalagátvágósdi nélkül; és hát ez sem ma volt.
Anno, a Fekete Vonattal együtt Fatima is vakvágányra futott. Az okokat most nem kutatnánk, de eléggé úgy tűnik, hogy a banda feloszlása után a művésznő már a kutyának sem kellett, valószínűleg kevésnek bizonyult a sohasem volt tehetség. Az angliai pincérkedésről meg csak annyit, hogy ez elég népszerű sport a honi celebek körében, mert amikor már nagyon nem tudják, mihez kezdjenek magukkal, akkor lelépnek. Természetesen az még a szerencsésebb eset, ha bevallja, csak egy mosogatólány volt odakint, mert a behazudott külföldi gigasztárság, és a honvágy miatti hazatérés tündérmeséje felettébb szánalmas tud lenni, bár ez utóbbi tv műsort ér, az igazság meg arra elég, hogy indulhatsz egy tehetségtelenségkutató valamiben, ahol a lehető leggyorsabban félreállítanak. Aggodalomra azonban semmi ok, az igénytelenségre mindig lesz vevő, esetleg VEVO.
Adott a kérdés: Mit is mondhatnánk el Oláh Gergőről? A válasz azonban már nem ilyen egyszerű, hiszen alig tudunk valamit a csávóról. Annyi biztos, hogy nyert egy tehetségtelenségkutató showműsort, de ez már nem is hír értékű, hisz azok a „tévés viccek” tonnaszám sz@rják ki magukból a hozzá hasonló bamba arcokat. Kis hazánkban bárkiből lehet énekes megasztár, ha a vérében van egy kis x-faktor, és ami a legjobb, még énekelni sem kell tudnia az adott illetőnek. Az, hogy Oláh Művészúrban mit láttak a zsűritagok, valószínűleg örök rejtély marad, mert az tény, hogy van benne egy kis hegedű (tokkal, vonóval), még nem jelenti azt, hogy egyből muzsikus cigány. Arról pedig talán kár is beszélni, hogy épelméjű ember ennek a dalnak a „Törölj ki a tér-idő kontinuumból” címet adja, és meg is valósítja a nótával az elnevezésben megfogalmazott cselekvést.
Amikor a tejipari szakmunkás azt hiszi, hogy tud énekelni, annak egy tehénnyálban tocsogó, szívörvényes tejturmix lesz a vége, amitől mindenki okád. Mert az, hogy a bocik nem rohantak ki fejvesztve a pajtából, és a sajtok sem rohadtak gyorsabban a kamrában miközben dalolt, még nem jelenti azt, hogy alanyunknak van érzéke és tehetsége a zenéhez. Szóval, ha már ennyire adni szeretne valamit az embereknek, inkább vágjon hozzájuk egy marék Túró Rudit, mint a zenéjét/CD-jét, mert az kevésbé fáj. Mindezt összefoglalva, ezt a hetet Cserpes Laurával kezdjük, aki még a megasztáros tehetségtelenségkutatóhoz is tehetségtelen volt.
Hiába vagy 
Manapság, ha egy dal annyira pocsék, hogy rövidtávon kategóriája legrosszabbjának kiáltanák ki, akkor kitalálnak neki egy vadonatúj műfaji besorolást, vagyis nem sz@r lesz, hanem szuperk@ki. A most következő nóta stílusa ezek után legyen: szinkronhányás dupla featuring-gel, mert ez adja vissza a legjobban, mivel is állunk szemben. Igaz, nem ez az első minősíthetetlen száma ennek a brigádnak, illetve olyannal még nem álltak elő, ami legalább valamelyik apró alkotóelemében minőségi lenne. Ezen a ponton talán beszélhetnénk a honi szakavatott zenekritikusok felelősségéről is, hisz ahelyett, hogy elkaszálták volna ezt a sz@rt rögtön az elején, inkább kikiáltották őket az „új Belgának”. Hát, ha már így esett, akkor állítsuk is egymás mellé a két csapatot egy röpke eszmefuttatás erejéig, mert itt van nekünk a Belga, ami minden túlzás nélkül Magyarország egyik legjobb „nem hip-hop zenekara”, és itt van a Soerii & Poolek, ami olyan, mintha Fekete Pákót fehérben, két példányban klónozták volna. Ezek után már csak annyit mondanánk, hogy szemmel láthatólag a honi recenzensek többségéből hiányzik a becsület, a tisztelet, a tudás, a jóízlés és a zene iránti alázat, vagyis legalább annyira dilettánsak, mint az általuk agyonsztárolt ganajtúrók.
Próbálunk valahogy kikeveredni a Szilveszter napján összeszedett másnaposság és influenza kombóból, de most úgy érezzük, ehhez nem kaphatunk eleget a pezsgőből. Már csak azért sem, mert a tűzijátékról hazafelé menet, az egyik kapualjban kaptunk egy fülest, ami úgy hatott, mint az Aspirin. Bennünk maradt a dallama rendesen, mint bokszolóban a K.O.-t érő ütés, annyira színvonaltalan és pocsék volt a produkció. Már eleve ez a név is, hogy Hooligans, közben a szövegeiknél még egy óvodás mondóka is keményebb, mert ezeknek az arcoknak sem sikerült; túljutni a kislányos picsogáson. Természetesen a Rock bandáktól sem idegenek a szerelmes dalok, és egy példáért nem is kell messzire mennem, hisz a szombathelyi Lordnak is voltak ilyen jellegű számai, igaz ott volt üzenet is, nem csak nyáladzás: „Új világ - súgta a szád,/ S testemet drót fonja át.” /Virágdal (a XXI. századból)/ és ha megnézzük ezt a két sort, hát egy kicsit sokkal jobb, mint bármelyik huligán nóta. Az értetlenség ellenére, a hooligans-es fiúk keményen adják a puhányt.
Évzáró posztunk vendége egy már nem létező ország szülötte, aki – természetesen – szintén nálunk lett „sztár”. De, ahogy Jugoszlávia megszűnt létezni, úgy talán az igénytelenség importja is hamarosan a múlté lesz, és végre csak a tehetségeket fogják honosítani kis hazánkban. Dér Henrietta a Megasztárból és a Sugarloaf nevű formációból lehet ismerős, és hogy 
Ez a Karácsony se tartott túl sokáig, és mi itt maradtunk a bejglik és kalácsok maradékai közt tobzódva. Relaxálnánk, felednénk a tévé okozta kulturális sokkot, és akkor valahol megszólal Lola egyik nyálban gazdag picsogós butasága. Igaz, szegény csaj eleve hátrányból indul, hisz bugyutábbnál bugyutább szövegekkel megáldott tinisztárként kezdte a pályáját, most meg már vetkőznie kell, hogy feledtesse a szörnyű múltat. Mondjuk, lehetett volna rosszabb is az a múlt, egy „Paff a büdös szájszaggal” mindenképp. De legalább énekelni sem tud, mert elég erőteljes jóindulat szükséges ahhoz, hogy egyáltalán énekesnőnek nevezzük. Na, lássunk egy újabb tocsogós, érzelgős szerelmes kliséhalmazt:
Nyakunkon a Karácsony, így itt az ideje, hogy mi is egy kicsit elnézőbbek legyünk egy olyan emberrel szemben, aki eddig jórészt csak sz@rt tolt a népek arcába. Szűcs Krisztián HS7-es munkássága felér egy merénylettel, ahol remekül megfér egymás mellett 
A most következő posztot nem volt kedvem cenzúrázni, szóval csak 18 éven felülieknek! De tényleg, mert Kordik Zsolt visszatér, de nem jedi, vagy király módjára, hanem a maga született bunkó stílusában. Alapigazság, hogy a félnótás mindig félnótás marad, még akkor is, ha esetenként hagyják, hogy végigénekelje azt, amit egyébként akart. De miről is lenne szó? Az egész csávó életműve nem más, mint egy tré Hófehérke és a hét törpe átirat, ahol főhősünk játssza mind a nyolc címszerepet, vagyis Hófehérkét is és a 7 homokbányász törpét is, ráadásul egyszerre. Mindenesetre azt nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy ez az egyed nem jutott el az emberi lét legalsó szintjéig, wannabe rapperként a káromkodásban éli ki magát, mindezt a legsötétebb, legprimitívebb formában. Minden tudását felhasználja, de az még egy szúnyognak is kevés lenne az életben maradáshoz.
Az egyensúly fontos dolog, ezért sem árt, ha a hazai zeneipar bizonyos elemei; a minősíthetetlen szemét kategória végre a helyére kerül. Most, a balansz jegyében átlátogatunk a politikai jobb oldalra is, és 
A Kaukázus, és aki mögötte van. Egy ember, aki annyit nyalt már balra és jobbra, hogy a végén sz@ros lett a szája. Valószínűleg úgy van, ahogy azt sejtik a kedves Olvasók, Kardos-Horváth Jánosról lesz szó, aki Gyurcsány Ferenchez írt ódájával egy életre felírta a nevét egy különleges klub taglistájára, melynek valószínűleg O. Péter tévériporter az örökös elnöke. Természetesen a politikai meggyőződés nem bűn, de a kétszínűség undorító, mondjuk mit várunk egy olyan egyedtől, aki még énekelni sem tud, csak vonyítani, mégis megél a zenélésből. Vagy hívjuk ezt rögtön zen élésnek? És most egy kicsit más téma: A Producerrel együtt úgy döntöttünk, hogy mostantól minden falSzöveg poszt eladó, tehát egy-egy poszt „eltávolíttatása” 20 millió Forintba kerül, 25 millióért még bocsánatot is kérünk, és 100 millióért még azt is leírjuk, hogy egyik-másik itt szereplő előadó szakmájának legjobbja. Eme felhívás úgy gondolom Mr.Busta rajongóit fogja a legjobban érdekelni, szóval hajrá!
„Jó napot, jó burkolást!” Régen, még csak a jó ebédhez szólt a nóta, ahhoz is korlátozott mennyiségben, most meg már mindenhez, többek közt a jó építkezésekhez, meg a rosszakhoz is. Nos, ami a Subscribe zenéjét és szövegeit illeti; ez egy igazi olvasztótégely, amibe raktak mindenből egy kicsit, ami néhol rendesen kiadja magát, máskor viszont a majmolásnál sem jut tovább. Ez a dal is inkább eme utóbbi kategóriába tartozik, mert szeretett volna ez a szöveg alternatívos lenni, csak a törzsfejlődés elején egy kicsit eltévedt. Mindközül talán mégis ez a banda áll legközelebb ahhoz, hogy valóban jó szövegeket tegyen le az asztalra, csak kell nekik némi motiváció és gyakorlás. Amíg a Kánaán még várat magára, addig csak unsubscribe-bolni tudjuk a csapatot.
Ha most egy sakkjátszma felénél tartanánk, akkor a Deniz félékből már komoly hiány jelentkezne, ami azzal járna, hogy az ellenfél siratná a levert sötét parasztjait. Az élet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen ahol alacsonyan van a léc, ott egy tehetségtelen, agyilag kripli is lehet próféta, ahogy ezt wannabe rapperünk esete is mutatja. Az egyetlen előnye, hogy ez a gyerek szövegel, az az, hogy a legutolsó sz@ros kis közhely is benne lesz egy nagy gyűjteményben, így az okoskodók mindig elő-elő tudják majd szedegetni azokat. Ezzel ellentétben a vélemény mára privilégium lett, melyet szégyellnie kell mindazoknak, kiknek megadatott, köszönhetően a sok önjelölt sztárnak, akik paraszt létükre királyok lehetnek. Természetesen az ilyenek egyszersmind a kritika felett állnak, és lássuk be, azon kívül, hogy adott esetben a kritikust megdobálják k@kival, mást nemigen tudnak tenni, mert annyi tehetségük sincs, hogy egy frappáns választ összeszenvedjenek.
Most belekezdhetnénk egy nagyívű eszmefuttatásba a szabályokról és az azokat erősítő kivételekről, hiszen a tejtermék és a gyümölcs házasítása általában jól szokott sikerülni, itt viszont pont nem. Aztán beszélhetnénk órákat a szerzők önkritikájáról és azok minőséghez fűződő viszonyáról, de jelen esetben ez teljesen felesleges, mivel a V-Tech a megalakulása után közvetlenül már szitokszóként üzemelt műveltebb körökben. Szóval, adott egy csapat, melynek szövegei egy tucat bernáthegyit is simán leköröznek nyáladzásban, a tagjai pedig igénytelen nullák, mindazonáltal ez már karriernek számít Magyarországon, sőt mi több, meg is lehet élni belőle.
Minden jel szerint Odettet csak azért nem szereti az apja, mert kifejezetten rühelli. Sajnálatos módon, más magyarázatot keresve se találhatunk ezekre, a finoman fogalmazva is „Kislányom, legyél ordenáré nagy r!banc!” stílusú szövegekre. Az egyetlen előnye ennek a mentalitásnak – amit az apa képvisel –, hogy a daloknak megvan a maga diszkrét, betegesen perverz bája. Nem mellékesen jegyezném itt meg, azért nem ártana, ha a fickó eldöntené, hogy a lányának az apja, vagy a stricije akar lenni, mert nem mindegy. Jelen esetben nagyon úgy tűnik, hogy Polgár Úrnak sikerült meglátogatnia ama bizonyos ló túlsó oldalát, mindezt a ló érintése nélkül. A Polgár klán után tekintsünk kicsit a jövőbe, a következő héten lesz /Retrospektív/ a V-Tech formációval és Deniz is benéz 
Manapság nem kell túl sok mindent letenni az asztalra ahhoz, hogy valakiből élharcos legyen; a bunkók meg már egyenesen hősökké avanzsálódnak, és ilyen legutóbb az őskorban fordulhatott elő. Természetesen akkor is, és most is volt erre igény, de az már nevetséges, hogy idehaza minél pocsékabb valami, annál többen rajonganak érte. A tudás és az önkritika hiánya szüli eme anomáliákat, melyek legfőbb jellemzője, hogy még önmagukkal is szöges ellentétben állnak. A Hősök nevű formáció léte is ebbe a kategóriába tartozik, vagyis ha nem vársz tőle semmi jót, akkor nem okoz csalódást. Amennyiben röviden szeretnénk összefoglalni a dolgot, akkor azt kell mondanunk: megy a morfondírozás agyatlanul.
Külön öröm, amikor egy sz@rul levett Manu Chao klón miatt kell szégyellnem, hogy szombathelyi vagyok. Pedig Manu Chao zenéjét és szűkebben vett hazámat is szeretem, talán ezért is esik olyan rosszul, amikor egyesek Szombathely hírnevét megpróbálják a béka hátsó fertálya alá betornászni. De a bélféreg az már csak ilyen, mindegy milyen ruhát adsz rá, és milyen iskolába járatod, hogy nyelveket tanuljon, végül csak vissza fog vágyni az ismerős környezetbe. Ezek után már szinte feleslegesnek tűnik arról beszélni, hogy a frontember józsefvárosipiacosan „occó” spanyolja mennyire tré, és az is mellékesnek tűnik, hogy énekelni sem tud, ennek ellenére mindkettőt folyamatosan műveli. Ha ez Magyarország legjobb bulizenekara, akkor milyen lehet a legrosszabb? Úgy tűnik idehaza az agyhalál egyenlő lett a sztársággal, mert minél pocsékabb egy produkció, annál többen sz*pják be.
Ezek a Majka kritikák olyanok lesznek nálunk, mint a jó terhesség, vagyis 9 havonta jön valami. Azt azért lássuk be, ennyi idő mindenképpen szükségeltetik ahhoz, hogy kiheverjük azt a sok művi depressziót és butaságot, amit ezek produkálnak. Ennél a brigádnál, ami nem copy-paste, az a balf@szság áradása, de mit is várunk pár műveletlen „emberforma állattól”? Nagyjából ez a végeredménye, ha pár vérbeli lúzer megpróbálja előadni az „én aztán k#rva nagy fiú vagyok” című mesét, és hát ebben is van némi igazság, de nem az, hogy ezek bármilyen szinten is nagyfiúk lennének, hanem az, hogy k…ák. Mielőtt elkezdenénk, idézzünk fel egy régebbi művet tőlük, na nem eredeti formájában, hanem egy kicsit átdolgozott köntösben, csakhogy jó legyen: „Kicsikét tág a p!nád nekem,/ Keresem benne még a helyem,/ Nem látom tisztán a hónapot,/ Egy kilyukadt gumira bámulok!”