Most belekezdhetnénk egy nagyívű eszmefuttatásba a szabályokról és az azokat erősítő kivételekről, hiszen a tejtermék és a gyümölcs házasítása általában jól szokott sikerülni, itt viszont pont nem. Aztán beszélhetnénk órákat a szerzők önkritikájáról és azok minőséghez fűződő viszonyáról, de jelen esetben ez teljesen felesleges, mivel a V-Tech a megalakulása után közvetlenül már szitokszóként üzemelt műveltebb körökben. Szóval, adott egy csapat, melynek szövegei egy tucat bernáthegyit is simán leköröznek nyáladzásban, a tagjai pedig igénytelen nullák, mindazonáltal ez már karriernek számít Magyarországon, sőt mi több, meg is lehet élni belőle.
Tudom, hogy fáj
Minden szó, amit elmondtál,
Minden szó, ami elhagyja az énekes száját, felér egy súlyos testi sértéssel, mert úgy nyivákol, hogy dobhártyánk belereped. Ehhez képes a táblát karcoló kréta hangja már komolyzenei remekmű.
Pedig minden elmúlt már,
Hallom a hangodon, hogy félsz.
De tudom, egyszer visszatérsz.
Valaki igazán adhatott volna egy zsebkendőt meg egy nyugtatót a tagnak, ne sírjon már annyira. Ez a pár sor a mániás depresszió mintapéldája is lehetne, enyhén beteges a dolog, de sebaj, mert lehet rinyálni.
Tudod, nem értem, hogy mért
De olyan gyorsan eltűntél
Tudod, nagyon rossz nekem
Mióta nem fogod kezem,
És még önző is. Én a helyében nem csodálkoznék azon, hogy a szívszerelme lelépett, ezzel a mentalitással az is csoda, hogy egyáltalán volt valakije. Persze a másik illető kilétét diszkrét homály fedi, így az sem kizárt, hogy a Szamócához szólnak eme sorok. Szívbemarkoló, olyan, mint a „kavbojos” film, csak itt nem a ló, hanem a mikrofon túloldalára estek át a csávók.
Mert elmentél, itt hagytál.
Ki tudja, hol vagy már.
Halmozás két sorban. Magára maradt, és ezt muszáj volt 3 különböző verzióban közölnie, gyors egymásutánban.
Tudom fáj, minden szó
De Te is tudod, így lesz jó!
Száj- és körömfájásban szenved, vagy mi a f@sz van? Már, kezd idegesítő lenni ez a fájó szavas sz@rakodás. Épphogy elkezdték, de már úgy árad a nyál, hogy az egy hadihajó flottát is simán térdre kényszerítene.
Tudom, hogy fáj
Minden szó, amit elmondtál,
Pedig minden elmúlt már,
Hallom a hangodon, hogy félsz.
De tudom, egyszer visszatérsz.
Ha a hülyeség fájna…
Eltelt sok idő, nem vagy itt velem
És elviselhetetlen az, hogy nem fogod kezem.
És itt a frappáns válasz, bár ember legyen a talpán, aki kiigazodik ezen. Enyhén dadaista jellegű a történet, viszont rímel, és ennél többet tényleg nem várhatunk el egy ilyen szintű szennytől.
Most csukd be a szád és nyisd ki a füled;
Tanulságos az, amit most szövegelek Neked
Mert Te kérted, hogy ez történjen
És Te akartad azt, hogy a szemembe nézzen
Aki nem volt Veled és nem szeretett
Ő volt az aki gyorsan elfeledett.
Most akkor fáj neki, hogy elhagyták, vagy már el is felejtette? Továbbá, mi a helyzet azzal a harmadikkal? Erre a szakaszra sok mindent lehet mondani, de hogy tanulságos lenne, na azt pont nem; a kr€tén sokkal közelebb áll a valósághoz.
Hé várj, ne menj még!
Mindketten tudjuk azt, hogy van még remény.
Az előbb már árkon-bokron túl volt a szerelme, itt meg odaszól neki, várjon még egy percet. Úgy tűnik, egy kicsit elkésett, talán sok volt a Ketamin. A reményről meg csak annyit, hogy ugyan van, de már halott.
Ha ketten együtt leszünk, nem kell hogy félj,
Megkapsz mindent amit kérsz, tudom, hogy visszatérsz.
Pénzen vett boldogság. Ennek nem barátnő kell, hanem egy pr*sti.
Tudom, hogy fáj
Minden szó, amit elmondtál,
Pedig minden elmúlt már,
Hallom a hangodon, hogy félsz.
De tudom, egyszer visszatérsz.
„Tudod, úgy fáj,/ a kegyetlen agyhalál,/ mert te mindent elk#rtál,/ a bankszámlámhoz hozzá férsz,/ abból a pár milkából jól megélsz!”
Fáj
Minden szó, amit elmondtál,
Pedig minden elmúlt már,
Hallom a hangodon, hogy félsz.
De tudom, egyszer visszatérsz.
Fáj
Minden szó, amit elmondtál,
Pedig minden elmúlt már,
Hallom a hangodon, hogy félsz.
De tudom, egyszer visszatérsz.
/még néhányszor/
Íme a példa, hogy minimális magyar nyelvtudással is lehet atomgiga slágert kreálni, mert itt minden sz@r arannyá válik. Ezek után senki se lepődjön meg, hogy Fekete Pákó és társai milyen messzire jutottak. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy bizonyos területeken le vagyunk maradva a fejlett országokhoz képest, de hogy az emberi evolúcióban is, na az az igazán durva. A V-Tech-hez hasonló bandáknak kellene egy új kategóriát nyitni, „minősíthetetlen mocsok” címszóval és MM besorolással a dalaikat egyenesen lehetne a szemétégetőkbe küldeni. Bugyuta emberek ergya slágereket írnak és trén adják elő, ez a történet erről szólt.
„Az elveszett jelentés”:
Tudod, úgy fáj,
Ahogy láncfűrésszel hátba vágtál,
Tarkómon át a bokámra folyik a nyál,
És a texasi kollégától sem félsz,
Csak tudnám, a henteléstől mit remélsz?!
Tudod, nem éltem így rég,
Ágyam egy nagy kádnyi jég,
Hűtőtáskádban pihen a vesém,
Ne add el, az az enyém!
De te csakúgy itt hagytál.
Nem vagy egy hétköznapi vandál,
Neked nem kell túl sok szó,
Te a filéző késsel vagy k#rva jó!
Tudod, úgy fáj,
Ahogy láncfűrésszel hátba vágtál,
Tarkómon át a bokámra folyik a nyál,
És a texasi kollégától sem félsz,
Csak tudnám, a henteléstől mit remélsz?!
Letelt a nyolc óra, kidolgoztam a belem,
A kijáratnál tartom a markom, de üres marad a zsebem,
A motorfűrészt most miből tankolom tele?
A nyavalygásod, kérdezd meg, érdekel-e?
Mert Te kérted, hogy ez történjen,
Szóval, most ne csodálkozz, ha felébredsz a tömb jégen,
Aki ott volt veled, az mind szeletelt,
Míg kivágtam a veséd, egy kis időbe beletelt.
Hé várj, ne menj még!
B@zd meg anyád, kib@szott hideg a jég.
Nézd, már nem is vérzem, varrjál össze szépen,
A hipotermiával meddig maradhatok ébren?
Tudod, úgy fáj,
Ahogy láncfűrésszel hátba vágtál,
Tarkómon át a bokámra folyik a nyál,
És a texasi kollégától sem félsz,
Csak tudnám, a henteléstől mit remélsz?!
Fáj,
Ahogy láncfűrésszel hátba vágtál,
Tarkómon át a bokámra folyik a nyál,
És a texasi kollégától sem félsz,
Csak tudnám, a henteléstől mit remélsz?!
Fáj,
Ahogy láncfűrésszel hátba vágtál,
Tarkómon át a bokámra folyik a nyál,
És a texasi kollégától sem félsz,
Csak tudnám, a henteléstől mit remélsz?!
/még néhányszor/
