Az egyensúly fontos dolog, ezért sem árt, ha a hazai zeneipar bizonyos elemei; a minősíthetetlen szemét kategória végre a helyére kerül. Most, a balansz jegyében átlátogatunk a politikai jobb oldalra is, és ismét egy aktivista kerül terítékre. Nem is olyan rég, Keresztes Ildikó a tévében kért mindenkit, hogy szavazzon T. I. budapesti lakosra, tette mindezt a maga szánalomra méltó módján. Akkor, ezen jót mosolyogtam, s mivel nem voltam érintett eme voksolás tekintetében, így nyugodt szívvel mondhattam be a reklámra, hogy: „Pistára szavazzon a Halál!” Igaz, az import igénytelenség képviselőasszonyának nem ez volt az egyetlen kétes televíziós szereplése. Volt Ő mentor az X-aktás tehetségtelenségkutatóban is, amit nyugodtan nevezhetünk anomáliának, hisz Ildikó néni híján van a tudásnak és a tehetségnek is, így túl sok mindent nem tudott továbbadni a tanítványainak. Azt hiszem, mindenki jobban járt volna, ha anno Keresztes Ildikó otthon marad; Romániában.
Látni akartál, hát itt vagyok,
A szerepem vállalom az voltam, aki ma vagyok.
„És az akarok lenni, ami akkor voltam,/ Mikor az akartam lenni, ami most vagyok.” (Rapülők: Nem adom fel) Geszti Pétert megszégyenítő üres frázisokkal kezd, melyek annyira semmitmondóak, hogy ennél még a böfögés is tartalmasabb. A kisegítő iskola téma itt is játszik; már-már főszerepet. A művészi véna leghalványabb jelét sem látjuk, pedig elszorítottuk azt a kart rendesen. Ez eddig elég vérszegény és primitív.
Tudom a semmi, több mint kevés,
Az úton féltem, de érzem, ott leszel a végén.
Ha az út végén még nincs is ott, a gyépén már annál inkább. A közéleti nagyasszonynak sikerült elővennie a legelcsépeltebb, legüresebb közhelyeket, melyekből egy egész művet kreált. A kérdésünk csak annyi, hogy: Miért?
Játszottunk mi már eleget,
Valami bennünk halkan él,
Ami több mint néma emlék.
Valaki egy kicsivel több Csillagkaput nézett a kelleténél. S bár a benne rejlő sötétség és a Goa’uld közt van némi különbség – még a gagyi sorozat szerint is –, mégis engedték/engedik játszani a „nagyasszonyt”, pedig minden szerepében borzasztó, elviselhetetlen és mesterkélt, ahogy jelen esetben is.
Én már voltam, voltam szent,
Ki darabokra hullva ezerszer megfogadta:
Tiszavirág/Kérész életű fogadalom lehetett, hisz még mindig itt van, és az arcunkba nyomatja a sok szennyet és tévképzetet, melyeket jobbára csak Ő él meg valóságnak. A szentségéről meg csak annyit, hogy egy bőgőmasinát azért hitelesebben tudna alakítani. A művelt francia csak annyit mondana erre a nőre; Llorona.
Nem akarok többé játszani,
Tudom jól, hogy minden erről szól.
Csak megjátssza magát, többre nem képes.
Ma lehetek én a gyenge, szívem tele félelemmel,
S mégis te vagy az aki körbe ér és visszatér.
Lajhár fokozatba kapcsolt. Jó lett volna, ha némi észt is magára erőltet, mert ez az utolsó két sor itt nagyon nem jött össze. Fél, gyenge, cselekvőképtelen, és csodálkozik, hogy mások aktívabbak? A kohézió sohasem volt az erőssége.
Hiányzik minden mit megadhatnál,
De sosem fogsz megadni, mert te te vagy, én pedig az aki.
Még mindig csak üres közhelyeket puffogtat, mint szefós gyerek a dugós puskát. Most már azt is tudjuk, hogy csak a pénz érdekli, de a csávónak nem volt annyija.
Tudja a kevés, több mint a semmi,
Az úton féltem, de érzem, ott leszel a végén.
És még egy adag a jóból. Beleszeretett ezekbe az agyatlan frázisokba.
Játszottunk mi már eleget,
Valami bennünk halkan él,
Ami több mint néma emlék.
Ez egy tipikus egyszavas dal. Előadó: „Kiadhatom?” Kiadó: „NEM!”
Én, én már voltam, voltam bűnös,
Darabokra hullva mindenem feladtam.
Amennyiben az igénytelenséget bűnnek tekintjük, akkor nagyon is. Sok az ismétlés, kevés a tartalom.
Nem akarok többé játszani
Tudom jól, hogy minden erről szól.
Ma lehetek én a gyenge, szívem tele félelemmel,
S mégis te vagy az aki körbe ér és visszatér.
Visszatér,mhhh...
Egész jót röhögtünk, bár e nóta egy kicsit sem vicces, inkább szánalmas. Azonban, ha egy előadónak önmagát alázni támad kedve, az ellen sajnos nem tehetünk semmit, mert amikor hiányzik az önkritika, akkor minden belefér. X-láb ide, X-faktor oda, ez a produkció élvezhetetlen, a szórakoztatóipar legalja, ahol a sárban dagonyázás és folyamatos részegség mellett már teljesen mindegy, hogy a disznók röfögése vagy egy énekes szolgáltatja a háttérzajt. Összességében adott egy nem túl tehetséges énekesnő, egy elég agyatlan szövegvilág, mindez megspékelve egy igazán csapnivaló zenei alappal. X-tré a dolog.
„Az elveszett jelentés”:
Piát nyakaltam, ittas vagyok,
Mint pihe-puha ágyak, szólítanak a padok.
Tudom, a hányás később van, mint az evés,
Az agyam, meg a szövegem is édeskevés!
Rókáztunk mi már eleget,
Belünk eregeti a szeleket,
Olyan szívesen hazamennék.
Régen tudtam, hogy hol lakom,
Ma meg már, egy köztéri padon alszom.
Nem akarok újra sugárban okádni,
Mert olyankor a gyomromig belátni.
Vedelünk, amíg még kitart a munkabér,
S jöhet még egy kör, de a pia most visszatér.
Hiányzik még belőlem néhány pohár,
A sarki késdobáló a törzshely, az mindig visszavár.
A feles erősebb, mint a tej,
A kumisztól szabadulhat el a fej.
Rókáztunk mi már eleget,
Belünk eregeti a szeleket,
Olyan szívesen hazamennék.
Én már voltam, kegyetlenül büdös,
Mikor nem csak belülről voltam sörös.
Nem akarok újra sugárban okádni,
Mert olyankor a gyomromig belátni.
Vedelünk, amíg még kitart a munkabér,
S jöhet még egy kör, de a pia most visszatér.
Visszatér, bőőőáááá
