Ideje, hogy megszabaduljunk a kötött pálya minden merevségétől és valami sokkal szabadabbra váltsunk. Ezt a részleges kötetlenséget a közutak hozzák el számunkra, ahol a megfelelő helyeken már akadálytalanul dönthetünk, hogy jobbra, vagy balra, előre, esetleg hátrafelé akarunk menni. Jelenlegi – nem túl bonyolult – képletünkben a Road adja meg a szabadságharcos attitűdöt, míg az átirat láncait a Gót szubkultúra rajongói aggatják ránk, minekutána jelezték, hogy lenne némi igényük egy kicsit sokkal sötétebb témájú remake-re. Nos, ez így egy kicsit kuszának tűnhet, valószínűleg azért, mert az is, azonban ennek nagyon egyszerű okai vannak; kevés információt találtunk a bandáról, még a saját honlapjukon sem túl beszédesek. Annyi biztos, hogy 2004-ben avatták fel maguk, mindenféle politikusi vagy államtitkári szalagátvágósdi nélkül; és hát ez sem ma volt.
Tudom, nincsen véletlen,
hogy meg van írva a sorsunk
Szóval Te és én a jó időben,
A legjobb helyen voltunk...
Útnak indulunk a csapattal, de a térkép + víz + elemózsia kombó helyett, csak ordító közhelyeket találunk a tarisznyánkban. Az ilyenek egyszer megzenésítik még a Magyar szólások és közmondások könyvét is, feltéve, ha megtanulnak olvasni. „Tudod, hazug embert hamarabb, mint a sánta kutyát,/ Hát lassan járj, tovább érsz, jó barát!” De legalább nem babanyelven van, hogy azért a dolgok pozitív oldalát is lássuk.
Összeért a pillantásunk,
Elkezdődött a végzet,
Aztán testet öltött a meztelenség,
Vagy csak álmodtam az egészet?
Ez a rész már jobb, bár nyomokban még mindig tartalmaz kliséket. Az első két strófa után azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem a meztelenség, hanem az esztelenség öltött itt testet. A szakasz végén tapasztalható bizonytalansággal nem igazán tudunk mit kezdeni; kicsit határozatlannak tűnik, vagy mégsem?
Szanaszét a franciaágy,
A ruhák lenn a földön,
Ma éjjel tiéd lehet mindenem,
Ha cserébe téged kaplak kölcsön
Mindent leírt, ami csak az eszébe jutott, csak épp a lényeget hagyta ki. Mert a szex témát is lehet anélkül részletezni, hogy a végeredmény túlzottan erotomán lenne. Az első két sorral jó irányba indult a szerző, majd a következő kettőnél már nem volt elég bátor. Ide simán befért volna egy utalás a kikötözésre, esetleg a csókok meglétére, illetve az azok mellőzésével elért szexuális uralom elhódítására. Jelen pillanatban a mű eléggé semmilyen. So-so…
Így jó nekem, vedd el az eszem,
Ezeknek manapság mindig minden teljesen jó. A „vedd el az eszem” részhez meg csak annyit: Mission Impossible, ugyanis ami nincs, azt nem lehet elvenni.
Olyan rövid az élet.
Mert a közhelyet legbelül te is mélyen átérzed!
Nálam a szíved, az enyém a tied legyen,
Te is ugyanazt érzed.
Kezdi összetéveszteni a közösülést a szerelemmel. Amennyiben a szerző is azt érzi, hogy ez a dal elég sz@r lett, akkor igen, minden más esetben valószínűleg nem.
Édes szó, gyilkos vágy, de Ámor nyila ajándék,
És akkor jó, ha mindkettőnknek túl veszélyes ez a játék!
Itt is csak olyan dolgokat kapunk, amiket már máshol is hallhattunk korábban. De végre nem az rímel az ajándékra, hogy „anyádék” (Tankcsapda: Örökké tart). Kicsit kusza, kicsit unalmas, de legalább magyarul van.
Így jó nekem, vedd el az eszem,
Olyan rövid az élet.
Nálam a szíved, az enyém a tied legyen,
Te is ugyanazt érzed.
„Falba a fejem, jól beleverem,/ Oly egyszerű a képlet,/ A sz@rt eléd teszem, a fekáliát kenem,/ Mindkettő ugyanúgy széklet!...”
Választ ne adj,
Karmolj, harapj,
Hogy érezzem,
Ahogy széttépsz a vágytól.
Úgy nevess, csókolj, szeress,
Nekem, nem, nem, nem elég a szádból!
Ezt a vonalat sokkal előbb el kellett volna kezdeni, és akkor egy átlagos f*snál azért több lehetett volna ebből a dalból. Természetesen azért némi finomhangolás még erre a szakaszra is ráférne.
Nem elég! Nekem nem elég a szádból!
Egymás mellett egy ágyban, most ugyanarra gondolunk,
Hogy te és én megint jó időben a legjobb helyen vagyunk...
Nekem kicsit fura ez a k#rás közbeni kávészünet.
Így jó nekem, vedd el az eszem,
Olyan rövid az élet.
Nálam a szíved, az enyém a tied legyen,
Te is ugyanazt érzed.
Választ ne adj,
Karmolj, harapj,
Hogy érezzem,
Ahogy széttépsz a vágytól.
Úgy nevess, csókolj, szeress,
Nekem, nem, nem, nem elég a szádból!
Úgy nevess, csókolj, szeress, nem, nem, nem...
Úgy nevess, csókolj, szeress,
Nem elég a szádból!
És így lesz nyereség a vágyból; mert összességében ez a dal a prostitúcióhoz közelebb áll, mint az önkifejezéshez és a művészethez. Elnagyolt gondolatok tárháza csupán, hol a helyenként feltűnő koncepciót és a fel-felbukkanó mondanivalót tré közhelyekkel csapják agyon. Mindezek ellenére, azért ehhez a nótához lehet értelmes kereteken belül annyit inni, hogy élvezhető legyen, vagyis ez a cucc szimplán vacak, és nem tré.
„Az elveszett jelentés”:
Látod, kaszám életlen,
Alig fogja a bőrünk.
Nekünk vérszívó minden hősünk,
Nem látjuk többé a napot, az életben!
Beindult a láncfűrészed,
S elberregte a mi dalunk,
Elég hangos, így elnyomja a sikolyunk,
És az elhajlás már táncművészet.
A kádat jéggel teleteszem,
Feltámadt bennem az ösztön,
Ma éjjel a szád is jól elkenem.
Eladom a veséd, nem kell kölcsön!
Kilóg a belem, de ki vágta le a kezem?
Olyan rövid a késed,
Vérben forog a szemem, most mi legyen?
Te is ugyanezt érzed?
Édes szó, a gyilkosság, a helyszínelő hozzánk hazajár,
Jó nekem ez a cinkosság, a hatóság meg majd jól elzár!
Kígyóverem? Csapd le a fejem!
Törött sörös doboz…
Húzd közelebb a guillotine-t az ágyhoz,
Nem kell az érzelem,
Csak fájdalomcsillapító,
Meg a rózsaszín a nyaktiló!
A kádban gyorsan evezz,
Mert utolérlek bárhol!
Áramot vezess, csonkolj, belezz,
Nekem, nem, nem, nem elég a jóból!
Nem elég! Nekem nem elég a jóból!
Egymás mellett, a hullaházban, két szomszédos tepsiben nyugszunk,
És most csak arra gondolok, ezek miért nem játsszák a mi dalunk?
Én a zombi, vagy a szellem?
A poltergeisttől félek.
Árnyékként követ a belem,
Mindjárt széttéplek.
Egy gránit darab,
Vagy két falap,
Ebből, kösz nem kérek!
Csak fekete ruhát szerezz!
Áramot vezess, csonkolj, belezz,
Nekem, nem, nem, nem elég a jóból!
Áramot vezess, csonkolj, belezz, nem, nem, nem...
Áramot vezess, csonkolj, belezz!
Nem elég a jóból!
