Úgy tűnik, az Intim Torna Illegál tagjai a templomok világa felé vették az irányt, és lassan már zsoltárénekléssel igyekeznek összehaknizni a kenyérre és borravalót. Azonban ezzel a névvel abban a közegben nehéz lesz boldogulni, mert a szentéletűeknél az intim és „illegál” szavak csakhamar kicsapják az összes biztosítékot, így a banda marketinggépezete gondolkodhat egy új elnevezésen. Szerintem szimplán kereszteljék át ez a krampácsoló brigádot Isten Kontra Illegálra, és mindenki happy lehet templomon innen és túl. Persze mindez mit sem változtat a lényegen, hogy ezek csak gagyi dumákat nyomató lóarcok, akik a kreativitást Istennel kívánják pótolni, mivel előbbi hiánycikk.
Elbánt veled az érzelem,
nem segített az értelem.
Kicsit összekuszálódtak itt a dolgok. A realitás az, hogy ezek itt elbántak az értelemmel és akármennyire is hevesek most az érzelmeink, ezen már nem tudunk változtatni. De legalább rímel, és ez is valami, mindazonáltal ez is csak két olyan sor, amit a szerelem csontvázzá aszalódott teteméről zúztak le.
Körbe-körbe egy tengelyen,
forogsz és nem fog meg semmi sem.
Ez a klasszikus „pöröghetsz a f@rkamon” szinonimája. Nem tartja sokra a rajongótáborát, annyi szent.
Ha jön a vihar és a falakat dönti szét,
ilyenkor mindenki elveszti azt a csöpp eszét.
Ez olyannyira igaz, hogy a bandának még a viharra sem volt szüksége, hogy elveszítse… izé, illetve kérdés, hogy egyáltalán volt-e mit elveszíteni… Ajvé!
Ha törnek az ágak, ne a fa alatt állj!
A villám ott könnyen eltalál.
Azonban az agyunkat mégsem a villám b@ssza szét, hanem e közhelyes fertő. Széllel szembe sohase pisálj! És ezzel a rím is szebben mutatott volna, de ehhez a sporthoz ész kell, nem pedig klisékben tobzódás.
Refrén:
Van, aki még mindig arra vár,
hogy a szívedre egyszer rátalál.
Igazán eldönthették volna, hogy miről is akar szólni ez a szám. Ez most életviteli tanácsadó hülyéknek, szerelmi csalódást feldolgozó hősköltemény, vagy csak egy újabb óda a látens homoszexualitáshoz? Dönteni kellene srácok, és nem csak a sört magatokba.
A filmben, amit az isten rendez.
Te vagy az Eva Mendes.
Én speciel egyetlen filmben sem szeretnék Eva Mendes lenni, és szerintem még jó néhány férfi társam osztja eme nézetem.
A szíved keres, amíg csak heves reakcióba nem lép.
Hiába zártad a fiókba, úgysem adja fel a reményt.
A talpad keres, amíg Hevesen kutyasz@rba nem lép,/ Hiába dobod el agyad, akkor is kemény ez a kép. Nem mellékesen ez a rész itt siralmas. Megélhetjük a Mengyelejev féle csodát; higany, érted?!
Addig dobog, amíg meghallgatod,
hogy a vér az nem hűlt ki még.
Itt ülök csendben, hallgatom, míg kihűl a tea, aztán megiszom a fülemmel. És mégis, van élet az agyhalál után?!
És, hogy az élet kerek,
hogyha másnak is helyet hagysz magad mellett még.
Még, még, még, ennyi nem elég! Még egy kis közhely, még egy kis butaság, csakhogy még fél perccel hosszabb legyen ez a kínszenvedés (még). Amúgy nem tudom, volt-e elég még, mert még nem döntöttem el, hogy írjak ide még. Csak még egy gondolat: D. Nagy Lajost (Bikini együttes) idézi meg az utolsó sor: „Adj helyet magad mellett”. Akinek még így sem lenne ismerős: „Adj helyet agyam helyett, hogy magammal egyet értsek./ Meztelen hátamhoz érjen a szárnyam./ Engedd, hogy megcibáljam!” Na jó, csaltam egy kicsit, mert az idézett sorok már a Voga-Turnovszky féle verzióból származnak, mert elképzelhető, hogy az eredetivel még találkozhat a nagyérdemű ezen a blogon.
Refrén: 6x
Van, aki még mindig arra vár, hogy a
Szívedre egyszer rátalál.
A filmben, amit az Isten rendez
Te vagy az Eva Mendes.
Az addig rendben is lenne, hogy a szerző magáévá akarja tenni Eva Mendes-t, de amint egy férfi hallgatja a dalt, az egész kap egy teljesen más töltetet, és ezen a ponton van az, hogy inkább megyünk, és valami mástól hányjuk össze magunk. Persze a tolerancia fontos dolog, és nekünk is lenne a költővel szemben, ha nyíltan megmondja a tutit, és nem kertel. Bár valószínűleg a gondolkodás hiánya vezetett odáig, hogy a szöveg ennyire félresiklott. A történet összefoglalója 6 szóban: A szerző bevenné Eva Mendes répáját. Hát, elég pocsék ez a dalszöveg.
„Az elveszett jelentés”:
A szöveggyártást úgy képzelem,
Hogy leírom minden kényszerképzetem.
Ütnétek-vernétek a tökfejem,
De nem segít rajtam semmi sem.
Ha beveszed még a régi rossz mesét,
Olyankor az értelem becsukja a két szemét.
Jó dolgokért ne a kukában turkálj,
Gondolkodj, hogy valami újat kitalálj.
Refrén:
Ha az Angyalbár végleg bezár,
Hol lehetek még ezzel sztár?
Ennek az attitűdnek vajon mi kedvez?
Átigazolnánk a másik nemhez.
Agyad hiába keres, nem lel dekódolható képződményt,
Mert anno nem vártam meg az orvosi szakvéleményt!
Ettől áll meg eszed-f@szod,
De nem fejezném be itt még.
A sz@rt tovább kapod,
Mert ebből a matériából neked sohasem elég.
Refrén: 6x
Ha az Angyalbár végleg bezár,
Hol lehetek még ezzel sztár?
Ennek az attitűdnek vajon mi kedvez?
Átigazolnánk a másik nemhez.
Szégyen és gyalázat; ekképp lehet összefoglalni a legjobban mindazt, amit Sipos F. Tamás munkássága képvisel. Szégyen az, amit eddig zenélés címén művelt az Exotic-kal és aztán szólóban. A gyalázat része pedig az, hogy most ez az ember frontember lehet a Republic-ban, illetve annak „jogutódjában”. Az a zenekar egy emberről szólt, Cipőről, nélküle az egész történet életképtelen, így ez a Republic 67 nevű valami, már csak Bódi László emlékének meggyalázására lehet képes. Azt hiszem, ez már gyalázat a köbön: „Trabanton szállni élvezet,/ nincs benne fűtés, a kormányra fagy két kezed,/ a 67 hetes úton várhatsz rám dideregve,/ de nincs baj, bébi,/ a strichelést mindenki érti.”
♫„Gimnasztika ritmikus, ritmikus gimnasztika,/ Mit keres a falon a szvasztika?/ Elferdült a feszület nagymama!”♫ Dalos jókedvünk oka, hogy ismét vendégül láthatunk egy Ákos szerzeményt, ugyanis egy kicsit visszatérünk a mi kis fekete listánkhoz. Az elmúlt időszakban rengeteg ajánlót kaptunk tőletek, amit ezúton is köszönünk. A mai előadónk: a „Tékozló Fiú” szerintem nem szorul bemutatásra, ismeri őt itt mindenki. Így az alkalmat kihasználva, ejtenék néhány szót az elkövetkezendő napok programjáról is: Ezen a héten még jön hozzánk a Youtube sztár, a rapper fenegyerek, aki nem más, mint Mr.Busta. A jövő heti kettős pedig Sipos F. Tamás - egy /Retrospektív/ dallal -, és az Intim Torna Illegál lesz.
A savazó brigád visszatér egy újabb vendégszereplésre. Beszólnak mindenkinek, mert ez az imidzs, de amikor a saját munkásságukról kellene nyilatkozni, akkor a rajongókat küldik, mert nekik önerőből csak egy szimpla „professzor úr” megjegyzésre futotta. Nos, akkor én is csak egy idézetet szeretnék megosztani a zenekar tagjaival: „Nálad is több bátorság van egy ötéves kislányban.” /Killakikitt: Elvitt az ördög/. Ez a sport viszont már csak ilyen, a saját közegében mindenki bátor, és végignézve a banda facebook oldalát, meg a rajongók Fish!-koronás tetoválásait, azért felmerül a kérdés; Akik ilyenre vetemednek, azoknál tervben van egy egész alkaros C*lgate fogkrém, R@ma margarin esetleg Ch!o chips tetoválás is? A „szendvics-embereket” megértem, ők fizetést kapnak, hogy hurcoljanak magukon valami reklámot, de ők meló után leteszik azt a sok sz@rt, míg ez a másik tábor csak-csak rabszolga marad, míg az említett motívumot egy egyenletes fekete négyzet ki nem takarja.
4 ütem, Pörög a fekete lemez, U.A.O.A., Ragga a csodaszarvasról, M.I.K.R.O.F.O.N., Sebességmámor, Hol van már a lemez; csak néhány dal Sub Bass Monster munkásságából, melyek egytől-egyig példaértékűnek számítanak a hazai hip-hop/rap berkein belül. Már csak ezért sem vagyok 100%-ig meggyőződve arról, hogy Gyulafirátót hősének itt lenne a helye, de miután végighallgatjuk a „Ne sírj anyám” című rettenetet, rögtön megváltozik a véleményünk. Egyelőre tudjuk be ezt a számot a pillanatnyi elmezavar bájának, de azért beszéljünk róla.
Az ügyeletes üdvöske visszatért, mint a kánikula, de lássuk be, azért a Jedi-nek jobban örültünk volna. Márta Alex zenéje egyébként is olyan, mint egyik-másik (napi)lap hasábjain „Nap Lánya/Nap Szépe” című rovatban leközölt csajok fotói; mert néha az ott szereplő amorf nőnemű lényeket elég nehéz szépnek látni. Egyébként, a helyzet szinte teljesen változatlan. Tehetséget és jóízlést még mindig nem találunk, picsogást és igénytelenséget viszont annál többet.
Az elmúlt napokban legszívesebben – amolyan Leonidasz király módjára – beleüvöltöttünk volna az időjárás arcába: Ez, itt, MAGYARORSZÁG! És nem Afrika, ennek ellenére a hőség már-már szaharai volt. Van időm mindezt elmondani, mert Fankáról nem tudunk semmi újat, és remélhetőleg hosszú ideig nem is kell majd vele foglalkoznunk. Őszintén szólva elég idegesítő, hogy ennek a tagnak folyton csak rí a szája, picsog egymagában, és arról csak elvétve beszél, ami neki valaha is jó volt. Mondjuk, attól én is depressziós lennék, ha benyalnám az olyan – finoman szólva is – sületlenségeket, melyek szerint „a nyugat kólasavval öli el a magyar zigótákat”. Szóval, nem ártana, ha emberünk felkeresne egy pszichiátert, igaz, annak biztosan az lenne a vége, hogy valami lakossági fórumon bedobja a jóembereknek: „a nyugat Xanax-szal öli el a magyar gondolatokat”. Az ördögi körből nehéz kikeveredni, az tuti.
Lassan kigyúlnak az utolsó lomha fények is, a zenekar már rég beállt (a házi pálinkától), alkalmi színpadunk deszkáira pedig kedvenc énekesnők, egy ország megasztárja; vagyis Rúzsa Magdolna piszkít oda. Amennyiben csak a mi kedvességünkön múlna, akkor eme okkációs esztrád egy hangszigetelt doboz lenne, amit végül egy raktár mélyén rejtenénk el, hogy azt értelmes ember soha többé ne láthassa. Ellentétben a világban uralkodó trendekkel, mi nem akarjuk másokra erőltetni a véleményünk, csupán hangot adunk nemtetszésünknek, hiszen mégis csak egy szabad világban élünk, még ha ez nem mindig egyértelmű. Mindenesetre jobban jártunk volna, ha ez a nő a rajztáblát választja.
Golden Coast, vagyis „Aranypart”. A névrokonság nem véletlen, hiszen ez a két embernek kinéző képződmény az azonos című valóságshowban tűnt fel, majd elkezdtek zenélni, ahogy tették azt mások is, akik hasonló exhibicionista vetélkedőkből kerültek ki, illetve kerültek be a celebség körforgásába. Persze ezzel nem lenne baj, ha a magamutogatás mellé némi tehetség is társult volna, azonban itt erről még álmodni se merünk. Az igénytelenségre pedig mindig lesz igény kicsi hazánkban.
Bár az időjáráson nem mindig vesszük észre, de nyár van, mi meg „szeretetcsomag” címszóval tömegpusztító fegyvernek is beillő dalokat találtunk a postaládánkban. Persze ne ítélkezzünk elhamarkodottan, minden családban előfordulnak igénytelenebb egyedek, igaz, a Pintácsi-klánban ez hatványozottabban van jelen. Ez az a família, ahol egyik csapás ér minket a másik után. Már a gagyi jódlival és egyéb förtelmekkel operáló Szandi sem volt piskóta, azért a nővérének – jó testvérhez illő módon –, sikerült túlszárnyalnia a mélypontot, és még jódliznia sem kellett hozzá. Az, hogy a célközönség gyerekekből áll, még nem jelenti azt, hogy a lurkóknak abszolút nincs agya. Kedves Viktória, elöljáróban már csak annyit, hogy nem mindenki full kr€tén, még ha ez esetleg Önöknél megszokott dolog lenne.
Első ránézésre egy köcsög könyvelőnek tűnik, de láss csodát, egyik sem; mert Ő a legenda maga, vagyis Korda György. Több évtizedes pályafutásával a háta mögött most megérkezett hozzánk is, hogy all in-t mondjon, mi pedig megadjuk. Az élet úgyis csak egy játék, pont, mint a póker. Néha nyersz, néha veszítesz, de a lényeg, hogy mindvégig élvezed. A táncdal pedig megmutatja, hogyan múlik el a világ dicsősége. Anno nem volt más, így ráfanyalodtak az emberek, ma meg már komoly IQ hiány szükségeltetik eme zene élvezetéhez.
Az abszolút nullás mélypont után ideje, hogy véget vessünk spirituális utazásunknak. A tanulság pedig: bár a Pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, azért igénytelenséggel és primitívséggel szegélyezték. Ha már úgyis bolyongunk; és keressük a helyünk, akkor mi mással is zárhatnánk, mint két helységnévvel, vagyis a Bermuda Londonjával. Így az előadó, számcím kombót elnézve némi hiányérzetem van, mert szerintem több van ebben a dalban annál, amit elsőre láttatni szeretnének. 
Akárhonnan is nézzük, elértük spirituális utazásunk mélypontját. Köteles István a magyar mulatós zene úttörőjének vallja magát, manapság azonban urban country zenészként tolja – talicskán az ürüléket –. A lényeg persze az, hogy a mulatós és a majmolt country stílusoknál alig akad igénytelenebb és undorítóbb dolog ezen a planétán, „emberünknek” pedig mindkettőhöz köze van/volt/lesz. Az meg a külön vicc kategória, hogy a honlapján az igényességről papol ez az álszentéletű „
Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Ez a mondás egyre kevésbé igaz a szeszre, mióta 2003-ban feltűnt az Alcohol nevű punk-rock formáció. Be kell vallanom, hogy a punk-rock jelzőnél röhögtem egy jót, mert ezek elég messze vannak az említett kategóriától. Ez is csak egy wannabe brigád, ahol levitézlett celebeket kell felvenni a zenekarba, csakhogy a haverokon kívül még páran elmenjenek a koncertre, lehetőleg olyanok, akik megveszik a jegyet. Amikor megláttam a klipet, rögtön Kevin Smith Dogma című filmje jutott eszembe, és abból is Jay egyik beszólása: „Rendes kondi kell ehhez a sporthoz törpekacsák!” (vagy valami ilyesmi). Ahogy ezek előmásznak a sötétből, megfeszítik azt a 10 deka izmot – amit nem mellesleg hárman együtt képesek produkálni –, majd elkezdenek rángani, az felér egy elmegyógyintézeti életkép olcsó paródiájával.
Az előttünk álló két hét egy spirituális utazásról fog szólni, ahol nagy valószínűséggel piszkos lesz a szép fehér bundánk, de a megvilágosodás remélhetőleg oly édes lesz, mint az ambrózia. Az új IHM (nem Irigy Hónaljmirigy) lesz az első állomás a mocsokba vezető úton. Tőlük eddig a „Közkút” című művet hallottam, ami szódával még el is megy valahogy, alternatív rock alapfokon. Ez a másik dal, amit a szürrealizmus köntösében próbálnak ránk tukmálni viszont olyan, mintha Fekete Pákó megtanulta volna kiejteni a magyar magánhangzókat, és úgy káromkodna. A banda tagjairól/tagjainak meg csak annyit, hogy egy zenekart kellene tisztességesen csinálni, nem három-négy f*st, mert sz@rni mindenki tud, alkotni viszont kevesen! 
Amikor a közreműködők nevei közt olyanokat látunk, mint Pásztor Anna (az Anna And The Barbies kegyeletsértő énekesnője), vagy épp kedvenc műrapperünk egyike; Eckü (nálunk Fluor neve nem garancia, hanem szitokszó, ember!), akkor már teljesen mindegy, hogy egyébként ott van Sena is, és az is mellékessé válik, hogy a Subscribe egyébként értelmesebb zenét szokott tolni. Erre a pakkra sok mindent lehet mondani, de hogy elmés és jó lenne, na azt nem. Az ilyenek miatt kellene gyászkeretes szövegdobozt aggatni a lemezborítókra, nem a szókimondó dalszövegek miatt: Ez a dal súlyosan károsítja Ön és környezete jóízlését!
A banda nevére pillantva az az érzés kerített a hatalmába, hogy itt bizony valami kimaradt. A megvilágosodás sem váratott sokáig magára, hiszen annyira kézenfekvő volt: Egy Másik – Sz@r – Zenekar, esetleg ha ragozni is szeretnénk, akkor: Egy Másik Elmebaj. A csapatra nagy hatással voltak az alternatív rockot seprűnyélen pengetők és az Országos Meteorológiai Szolgálat, így a végeredmény egy zeneileg hallgatható, prozódiailag hátborzongatóan szörnyű egyveleg lett. Kicsit a Paramore-ra emlékeztet a történet, csak itt kihagytak mindent (énekelni tudó frontleányt, tartalmas szövegeket, pozitív értelemben vett őrületet), amitől Hayley Williams zenekara jó és szerethető. Az Egy Másik Zenekar pont olyan, mint a megvadult fénymásoló, ami nem csak összegyűri a papírt, de még össze is tintázza azt.
Felfedezhető némi fejlődés a Pegazusok Nem Léteznek zenéjében és szövegein, de még mindig Arany János sorait idézi fel bennem:
A rövid ideig négytagú trióként is üzemelő Óriással kezdjük a hetet. Örömteli, hogy a biográfiájukban háromig el tudtak számolni, az Akkezdet Phiai szerint a kvartett meg úgyis csak kárt tett. A banda indie-gitárpop (alternatív-rock) zenéje és szövegei azonban már nem Penny Marketesen olcsók, hanem kínai piacosan, vagyis „occó”, és még erre is adnak extra kedvezményt. Kicsit összefoglalva a zenekar lényegét: kicsi egók óriási arccal, parányi kreativitás nagydobra verve, igaz ezt konstans képesek csinálni.
Két halálos vegyület – az Ammóniaszökevények és az Őrült Oldal – elegyéből kaptuk anno a Hősök nevű formációt. Mindenesetre ez a banda hazai viszonylatban már-már supergroupként is leírható, csak az a baj, hogy nem az adónkból. A zenéjüket durva kettősség jellemzi, vannak hallgatható dalaik, nem sok ilyen van, de azért akad, és van a másik oldal, amiért a zenekarnak minden másodperc után kártérítést kellene fizetnie a hallgatóiknak, annyira pocsék a produktum, mint például jelen esetben. De mit is várhatunk egy olyan csapattól, amelyiknek egyik tagja Fluor Tomival közösködik, a másik pedig ilyen „Kisember” szintű retteneteket tol?
A mai delikvensünk egy banda, amelyik egy másik zenekar egyik dalának a címét használja név gyanánt. Elsőre kicsit komplikáltnak tűnhet a dolog, szóval ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat. A „We are rockstars” a Does It Offend You, Yeah? nevű brit szintipop, electro house, dance-rock, dubstep (csak néhány műfaj, melyekben tevékenykednek, a teljesség igénye nélkül) brigád „legnagyobb slágere” volt (legalábbis a borító szerint), de az igazság az, hogy szimplán egy hallgathatatlan mocsok. De kanyarodjunk vissza a mi zenekarunkhoz, melynek tagjai máshol már próbálkoztak; a zenei alapok ehhez mérten még jók is, ugyanezt azonban már nem mondhatjuk el az énekesről. Ami szimpatikus lehet a We Are Rockstars zenéjében, hogy legalább jól tudnak másolni, illetve a különböző hatásokat remekül használják fel, de a magyar szövegeket ebben a formában nem kellene tovább erőltetniük:
Hardcore haláltúránk a fekete angyalokkal a végéhez ért. Alkalmi triónk zeneileg legértelmesebb tagja következik, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szégyellnivalójuk. Az ethno mezőnyben a Makám már túllépett az alapfokon, de a középszerűségnél nem jutottak tovább. Az igazság az, hogy szöveg nélkül talán még élveznénk is a történetet, de amint nyivákolni kezdenek, abban a pillanatban kicsit sötétebb hangulat lesz úrrá rajtunk. Nem maradt más hátra, minthogy megköszönjük az Emberek, a Blues Company és a Makám zenekaroknak, hogy jelenlétükkel rontották elménk fényét. „Azt fűzfán fütyülő rézangyalát!” 
Tovább folytatódik a mélyrepülés a fekete angyalokkal, máris itt van kollekciónk második, és egyben középső darabja. A színvonal esetében itt sem tették magasra a lécet, bár az tény, hogy ennél alacsonyabbra már nem lehetett rakni. Eme formáció szülőatyja a Deák Bill Band egykori dobosa, és ezzel még talán nem is lenne baj, de emberünk úgy vélte/vélhette, Ő jobb, mint Bill kapitány. A végeredmény pedig egy ízig-vérig tahó szövegekkel megáldott zenei tákolmány lett, ahol az énektudás a szellemi színvonalhoz, amaz pedig a nullához konvergál. Annyit még érdemes elmondani, hogy a zenekar életében az áttörést egy olyan koncert hozta meg, ahol a frontember részegen fetrengett a színpadon, amihez mi csak gratulálni tudunk; komoly teljesítmény.
Egy kicsit baljóslatú másfél hét következik, mert