Az elmúlt napokban legszívesebben – amolyan Leonidasz király módjára – beleüvöltöttünk volna az időjárás arcába: Ez, itt, MAGYARORSZÁG! És nem Afrika, ennek ellenére a hőség már-már szaharai volt. Van időm mindezt elmondani, mert Fankáról nem tudunk semmi újat, és remélhetőleg hosszú ideig nem is kell majd vele foglalkoznunk. Őszintén szólva elég idegesítő, hogy ennek a tagnak folyton csak rí a szája, picsog egymagában, és arról csak elvétve beszél, ami neki valaha is jó volt. Mondjuk, attól én is depressziós lennék, ha benyalnám az olyan – finoman szólva is – sületlenségeket, melyek szerint „a nyugat kólasavval öli el a magyar zigótákat”. Szóval, nem ártana, ha emberünk felkeresne egy pszichiátert, igaz, annak biztosan az lenne a vége, hogy valami lakossági fórumon bedobja a jóembereknek: „a nyugat Xanax-szal öli el a magyar gondolatokat”. Az ördögi körből nehéz kikeveredni, az tuti.
Minden napot úgy élek, mint ha az volna az utolsó,
minden mondatot úgy írok, mintha nem maradna több szó,
És este egy koporsóban alszik, mert sosem lehet tudni, mit hoz a jövő?! Már az elején elég sötéten látja a világot, mert erre az emberre sohasem süt rá a nap. Talán túl komolyan veszi ezt a „Nightchild” imidzset.
ezt most neked, ezt most rólad, ezt most érted,
A szőke nőhöz becsönget a Halál. A csaj ajtót nyit, a Kaszás pedig így szól: Érted jöttem! Mire a szőke nő meglepetten: Értem?! Halál: Érted! Szőke nő: Nem értem! Rögtön ez a vicc jutott eszembe erről a részről. A magyar nyelv szépségei és az azonos alakú többjelentésű szavak.
bár nem kérted, de életem része vagy,
mikor a szerencse magamra hagy,
Sablonos a dolog, ami azt mutatja, nem csak a szerencse, de a józan ész is magára hagyta.
a valóságra eszmélek,
A valóságról korai beszélni, mert eddig túl sok mindent nem mondott, olyat meg pláne nem, aminek értelme is lenne. Túlzsúfolt volt már az a közhelyraktár, ideje volt már kiüríteni, bár ezt a fajta „terméket” inkább a WC-n kellene lehúzni, mintsem dalba foglalni.
az emlékek mögé nézek,
és Te kacsintasz vissza rám,
minden másodperc árván telik nélküled,
mint egy elhagyott épület,
minden sorom egy újabb gondolatot ültet,
Már az emlékek mögött is összeesküvés-elméleteket keres, talán paranoid skizofrén, de ez csak egy előzetes diagnózis. Ezt a sok rinyálást egy kislánytól talán még elnéznénk.
nem értik sokan, hogy a Feri egyik pillanatban sír,a másikban robban,
egyik percben szerelmet vall,
a másikban vadállat módra hoztam közétek a balhét, ha tapsoltatok,
akár a szajrét vittem az ágyamba,
plafonomon az élet szabályait kutatva egyetlen dologra jöttem rá: Hogy semmi sem biztos!
Feri az egyik pillanatban sír, a másikban meg összeroppan, legalábbis az eddigi teljesítménye alapján. Elég rendesen keverednek a dolgok, a gondolkodása itt már aligha nevezhető épnek. A szajré helyett szerintem a sz@jha szót kereste, azzal lett volna némi kohézió az itt elmondottakban, mert ki az az elvetemült barom, aki (például:) egy lopott tévével akar ölelkezni az ágyban?
a sok tanulság nem titkos, mégsem beszél róla senki,
hogy most még itt vagy,
aztán holnap meg hűlt helyed teszi üressé életem,
egyik pillanatban a fülembe súgod, hogy szeretsz,
én válaszként, hogy kellesz,
Közhely, közhely hátán, ez nem érzelmes, csak érzelgős és röhejes. Amerikában vannak ezek a sárga kézikönyvek a „hülyéknek”, amiben alapvető dolgokról írnak az egyszerűbbnél is egyszerűbben. Ezek a sorok valószínűleg a „Love guide for Dummies” című kötetből származnak.
de ez mindig tovaszáll,
azt hiszem, itt nincs korhatár!,
emlékeim lehet csalfák,
Fiatalkori demencia, szép is az. Az Alzheimer-kór is azért jó, mert minden nap új embereket ismerhetünk meg vele. A betegség már csak ilyen, nem válogat, csakhogy én is toljak már egy közhelyet.
de gyerekként is éreztem,
hogy két kezem az ég felé nyújtva lelkem újabb útra lép,
az albumban tucatnyi kép foltozza a sebeket,
persze idővel lepereg a fájdalom,
mint a lábnyom a Holdon,
mégis élteti a végtelent,
gyere velem, nem késhetem le a sorsom!,
Ez már ámokfutás, Kozsóval szép párt alkotnának! A Szomorú Szamuráj meg a Depressziós Rapper egy supergroup-ban. Sajnos Fankától már megint végtelenítve kapjuk a sz@rt.
az izgalmat lehet elrontom, de tudom előre a végét,
nem nagy tudomány, csak nézz szét!,
ha velem tartasz, tudnod kell,
Negatív hozzáállással nem érik az embert csalódások, az biztos.
hogy meghalok, mikor a Nap felkel,
de este újraéledek,
betonházak árnyékában lépkedek árnyként,
lelkem mindentől megvéd,
Drakulának hiszi magát, az igazság pedig az, hogy szimplán önmaga árnyéka. A kezdetekkor sem volt jobb a csávó, de akkor még nem sírt félpercenként. Akkor még megvolt neki a rap meg az utca, most meg kesereg orrvérzésig.
szíved mást diktál, mint az elméd,
eszed taszítana, de belsőd súgja: Kell még!
(Yo!)
(...eszed taszítana, de belsőd súgja: Kell még!... (Kell még! Kell még!...Kell még!))
Na, vedd a kelméd, aztán ideje hazatolni a biciklit!
Refrén:
Ezt most neked, ezt most érted, ezt most rólad,
bár nem kérted, de itt van, tessék,
belőlem egy darabka mindig veled marad,
ha Feri el is szaladna...
Ezt most neked, ezt most érted, ezt most rólad,
bár nem kérted, de itt van, tessék,
belőlem egy darabka mindig veled marad,
ha Feri el is szaladna...
Az dal kínos vergődésének eszenciája ez, de nyugodtan nevezhetjük az egoizmus diadalának is. Csak magára gondol, arra meg egy percig se, hogy a csaj mit akar/akart. Ezt most neked, sírok egy sort, vagy kettőt, vagy többet, nem kérted, de nesze, a rappernek nincsen esze…
Ismerek egy lányt, egy lányt,
akinek a szemében csillog a szerelem,
a szeretet, a lélek és az értelem,
aki együtt örül és fél velem,
aki átölel és megment minden percben,
Félelem és rettegés Kecskeméten? Lehet abban hinni, hogy a pálinka segít, de ez már rég nem az a kategória. Kicsit beszűkült a világa, mindig ugyanoda térünk vissza, a kesergéshez. Persze, ez is a magyar mentalitás része, a „sírva vigadunk”, de hol marad a vigadás?
Feri, a kemény, a nagyokos, mindenkinél mindent jobban tudó,
Álmában esetleg, mert a valóság, az kicsit más. Na jó, nem kicsit, hanem nagyon.
nála lennék egyedül a hunyó,
neki bevallanám, hogy csak egy krapek vagyok a vadonból,
aki valaha lerombolt mindent a szívében,
minden válasz elől kitértem, de ha ránézek,
megértem a világ minden fájdalmát és örömét,
Maradjunk annyiban, hogy csak és kizárólag a fájdalmát sikerült magáévá tennie.
hogy talán lehet hajnal még újra örök éjszakám horizontján,
bár nem tudhatom, az élet milyen posztot oszt rám,
de küzdök érte, küzdenék, amíg van remény,
amíg van erőm,
addig vakmerőn kiállnék a Végtelen sarkára,
emlékeznék csillogó hajára,
szikrázó szemére, lángoló lelkére, pengeéles eszére,
velem szembe nem volt szemérme,
mert a kulcsom kezébe tettem,
minden éjjel meghaltunk, és újjászülettünk mi így ketten
ezen a Földön,
ahol szűkös szótáram szavaiból költöm utókorom darabkáit,
elültetem közös erdőnk fáit,
hiszen más nem maradt már itt, a kopár világ alkonyán,
ennyit hagyott rá és rám a betondzsungel,
az alkony szült engem, de most hajnal,
gyere, fuss el velem a világ végénél távolabb!,
ahol sorsunk, bár gombolyag, egymásba fonódik,
kérlek, maradj itt velem, amíg meg nem halok!,
amíg le nem hunyom örökre a szemem,
addig érezzem, hogy a szerelem -
ahogy a kezed a kezemben éltet,
majdan, ha eljön az idő, új világot hoz el nekünk,
kérlek, csókolj meg és ölelj át,
mint a fák a mezőt, mint a házak a várost, mint a felhők az eget,
az alkony fia vagyok, és téged, a Hajnal lányát, míg csak dobog a szívem, szeretlek!...
A „nála lennék egyedül a hunyó” sortól kezdve ez itt nem más, mint egy kiadós szófosás. Értelme, művészi értéke gyakorlatilag nincs, közhelyek, sablonok és tévképzetek véget nem érő áradata. A fő motívum, ami végigfut az egészen az az, hogy a fickó már temetné magát.
(...Az alkony fia vagyok, és téged, Hajnal lányát szeretlek...!)
„S ha tegnap még nem is, de ma fia vagy, Holnap meg a lánya” Ezt a Voga-Turnovszky sort idézte fel bennem ez rész. Az idézet pedig a „Fehérvár” című dalban hallható.
Refrén:
Ezt most neked, ezt most érted, ezt most rólad,
bár nem kérted, de itt van, tessék,
belőlem egy darabka mindig veled marad,
ha Feri el is szaladna...
Ezt most neked, ezt most érted, ezt most rólad,
bár nem kérted, de itt van, tessék,
belőlem egy darabka mindig veled marad,
ha Feri el is szaladna...
Fuss Forrest! Fuss!
Ismerek egy lányt, akire, ha gondolok, szívemben kést forgatva írom a sorokat,
ujjaimon több tonnás súly,
a lelkem markolat, agyam ravasz, és lő a gondolat,
amíg én a Kojszal meg a Gőzzel söröztem, te valaki mást szoptál,
valaki más élvezett beléd,
kemény szavak ezek, az is kemény, amit tettél,
megetettél, én meg azt hittem, semmi más nem kell, csak egy lány: pont te,
nevetve a világon raktam életem kezedbe,
FankaFeri nem nagy kan, tudja, aki ismer,
FankaFeri nem izmos, tudja, aki ismer,
FankaFeri nem jóképű, tudja, aki látott,
FankaFeri nem is gazdag, ezt is tudják jópáran,
de FankaFeri kiáll azért, akit szeret: remélem érted már!,
tudom, egyetlen percért sem kár, amit él az ember,
hiszen minden ''miért''-nek van ''mert''-je,
és ki más, ha Fanka ne merne beleröhögni a Sors szemébe,
erről szól minden dalom,
valaki engem akart, valakit én akartam,
és most a fájdalom nyitja ki szemem, hogy lássak, ne csak nézzek,
mondhatnám az utca nyelvén: kajakra átbasztál!,
mondhatnám kultúráltan: zátonyra futott kapcsolatunk!,
mondhatnám, ahogy a haverok: FankaFeri, jól beszoptad!,
mondhatnám, ahogy érzem: egyedül én bíztam benned ezen a Földön,
és ezért rúgtál belém a földön...
Szerelmi csalódás és egyéb bánatok. Mindenkivel megesik az ilyesmi, de azt is lássuk be, hogy mindannyian megjártuk mindkét oldalt. Megcsalunk és megcsalnak, talán nem túlzás természetesnek nevezni ezt az örök körforgást is. Ilyen az emberi természet. Azon pedig ne csodálkozz, ha nem tudod kielégíteni a csajod, akkor az valaki más után néz. Most lehetne közhelyes párkapcsolati tanácsok sokaságát ideömleszteni, játszani a nagyokost, de nem vagyunk egyformák – hála a jó istennek –, szóval mindenki oldja meg a maga gondját. Az tény, a picsogás nem segít.
Refrén:
Ezt most neked, ezt most érted, ezt most rólad,
bár nem kérted, de itt van, tessék,
belőlem egy darabka mindig veled marad,
ha Feri el is szaladna...
Ezt most neked, ezt most érted, ezt most rólad,
bár nem kérted, de itt van, tessék,
belőlem egy darabka mindig veled marad,
ha Feri el is szaladna...
A dal summázata: Fanka ráfázott és most telesírja a plüssturult otthon az egyik sarokban. Mondjuk ennél az egy sornál ez a történet nem is érdemelt volna többet, de itt a „kelj fel és járj” helyett valami egészen új dolgot kapunk, mégpedig az „ülj le és rinyálj” címűt. Egyszóval, ultra gáz, über pocsék és giga tré.
„Az elveszett jelentés”:
Most a plüssturult keményen sírja tele a szám,
Mert rendesen átk#rt a palánkon engem az én babám,
Adást veszed? Mondok jókat, de nem érted,
Bár nem éred, felfelé ésszel, mert ez népköltészet,
A mosoly lassan az arcodra fagy,
A valóság csúnyán cserben hagy.
Alacsonyan szállnak a székek,
Nézd meg, már vérzek,
De legalább kiadtuk a mérgünket,
Beleremegett az épület.
Kemény fejem a falon koppan,
A dokik csak nézik, hogy a Feri az egyik percben sír,a másikban összeroppan.
Aztán beavászkodik pár gall,
A történelmi pontatlanságoktól mindenki besokall.
A kést tetted a hátamba,
A plafonon vagyok, mert az ősmagyar szörpöt öntötted az arcomba,
És rájöttem, hogy nem vagy, csak egy senki,
A négy fal is ezt zengi.
Puszta jelenléted teszi üressé az életem,
Mindent beborít már a székletem,
Vergődöm benne egészen,
Ettől leszel te is készen,
Vár rám már a kórterem,
Meg a napi gyógyszerem,
Az orvos nem mondott bíztatót nekem,
A nővérke instruál, a kényszerzubbonyba melyik kezem hova tegyem.
Próbálok szabadulni, de innen nem lehet,
Mindenről a pszichiáterem tehet,
Jól vagyok, de hiába mondom,
Az ápoló megsorozza a gyomrom.
Csak azért, mert láttam Ridley Scott lényét,
Betegnek hiszik elmém torz képét!
Az eredetiben összesen két sor, ami rímel,
Az embereknek úgyis csak a trikolor kell,
Mert engem nem tolnak idegen érdekek,
Fejemen koppan a térdetek.
Lesújtok rád, járványként,
Te meg helytállhatsz bajtársként.
Na, vegyed szépen a kelméd,
Kérdések nélkül kell követned az eszmét!
Jó!
A külsőd taszít, de azért rád fanyalodnék! Rád fanyalodnék… Rád fanyalodnék…
Refrén:
Adást veszed? Mondok jókat, de nem érted,
Bár nem érted, de itt van, nesze,
A vadállat legbelül most felébred,
Ferinek elmegy az esze...
Adást veszed? Mondok jókat, de nem érted,
Bár nem érted, de itt van, nesze,
A vadállat legbelül most felébred,
Ferinek elmegy az esze...
Láttam egy lényt, a lényt,
S rögtön magamra zártam a szekrényt,
Jól jönne egy mesterséges értelem,
Nem kéne többé a félelem.
Csak dumálok itt össze-vissza,
Néhány b#nkó minden szavam, mint a vizet issza,
Jöhetne már egy kis bunyó,
Hogy kicsit leléphessek a kóterból,
Az ápolókat kikerülve, kiülhetnék a kertbe,
És elszívnék egy cigit, míg a többiek le lesznek verve.
Nem értem a világ undorát és közönyét,
De én rátok tolhatom ennek a többszörösét,
Bár nem tudhatom, az élet milyen posztot oszt rám,
De a fejembe nem gyújt világosságot az Osram (sem).
Kinn felejtettek az esőn,
Cserben hagyott Uram és Vezetőm.
Ezt mindenki kenje hajára,
A közönség üvölti: „Húzzak a Halál f@szára”!
Mert nincs senki, aki agyilag felérne,
A csajom rajtam kívül mindenkit megk€félne,
Mert képtelenek voltunk megosztozni azon a pár gramm kis zöldön,
Tegnap órákig gondolkodtam fél másodpercnyi csöndön.
Hihetetlen, hogy ezért kapok gázsit,
Mikor arról rappelek, hogy nem tudom megcsinálni a gádzsit.
Fejemben eltorzul minden kimenő jel,
A fotelból még véletlenül se kelj most fel,
Hallgasd csak ezt a szennyet tovább,
És hidd el, hogy mindig a másik az ostobább.
A térkőre most leteszem a fejem,
Nyomolvasó indián vagyok, a sínek beszélgetnek velem,
Az agyturkász tegnap azt mondta, ez a szerelem,
Azóta tudom, hogy csak ez kell nekem!
A nyugtató egy szép új világot hozott el,
Minden nagyon szépen csilingel,
Dobj el mindent, és hozzad a jeget,
Hűteni kell a fejed, amíg ezt itt mind benyeled!
Hűteni kell, míg benyeled, izzad a tenyered, facepalmolod a fejed.
Refrén:
Adást veszed? Mondok jókat, de nem érted,
Bár nem érted, de itt van, nesze,
A vadállat legbelül most felébred,
Ferinek elmegy az esze...
Adást veszed? Mondok jókat, de nem érted,
Bár nem érted, de itt van, nesze,
A vadállat legbelül most felébred,
Ferinek elmegy az esze...
A kést szorongatva, írom a most le a búcsú sorokat,
De nem is ismerem az nagy valódi okokat,
Megfeszülök, izzadok, de nem jön ki egyetlen értelmes gondolat sem,
Az ápolók most letarolnak, így a szövegelést idő előtt befejezem,
Üvöltők, dagad a nyakerem,
Mondom az orknak, eresszen, mert leverem.
Az ágyra kötözve, épp most rád gondolok,
Ma is másnál van műsoron a mélytorok.
Feri nem Gyurcsány, tudja, aki ismer,
Feri nem is a pápa, és nem is mer,
Feri sajnos nem a propagandaminiszter,
Feri elég gagyi, mert nem egy real mester,
De Feri még nem lesz Teri,
Mert nála az attitűd ősemberi!
Nem minden kertésznek van kertje,
Kénytelen leszek beletörődni, hogy holnaptól más rak s€ggbe,
Erről szól a legtöbb dalom,
Úgy bűzlik ez, mint egy használt macskaalom.
Úgy benyugtatóztak, hogy csak nyáladzom meg bambán nézek,
Mondhatnám az utca nyelvén: szobanövényezek!,
Mondhatnám kultúráltan: Szedáltak rendesen!,
mondhatnám, ahogy a haverok: Feri, te szerencsétlen!,
mondhatnám, ahogy érzem: ÖÖööööööööÖÖÖÖöööööö…
Jól esne most egy kis csendes pihenő!
Refrén:
Adást veszed? Mondok jókat, de nem érted,
Bár nem érted, de itt van, nesze,
A vadállat legbelül most felébred,
Ferinek elmegy az esze...
Adást veszed? Mondok jókat, de nem érted,
Bár nem érted, de itt van, nesze,
A vadállat legbelül most felébred,
Ferinek elmegy az esze...
