Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Ez a mondás egyre kevésbé igaz a szeszre, mióta 2003-ban feltűnt az Alcohol nevű punk-rock formáció. Be kell vallanom, hogy a punk-rock jelzőnél röhögtem egy jót, mert ezek elég messze vannak az említett kategóriától. Ez is csak egy wannabe brigád, ahol levitézlett celebeket kell felvenni a zenekarba, csakhogy a haverokon kívül még páran elmenjenek a koncertre, lehetőleg olyanok, akik megveszik a jegyet. Amikor megláttam a klipet, rögtön Kevin Smith Dogma című filmje jutott eszembe, és abból is Jay egyik beszólása: „Rendes kondi kell ehhez a sporthoz törpekacsák!” (vagy valami ilyesmi). Ahogy ezek előmásznak a sötétből, megfeszítik azt a 10 deka izmot – amit nem mellesleg hárman együtt képesek produkálni –, majd elkezdenek rángani, az felér egy elmegyógyintézeti életkép olcsó paródiájával.
Nem lesz több meló,
Azt mondom hello,
Eltűnök hiszen rám vár ma minden csehó.
Ez van olyan szörnyű, mint a Hello-bello a Magyar Császári Pillanatműveknél. Azon kívül, hogy rímel, más pozitívumot nem tudok elmondani erről a kezdésről. A Beatrice „8 óra munka” c. slágerét sikerült „Kötelezők Röviden” stílusban elnyomni, amitől senki sem boldog. Az alkoholizmus pedig nem menő, szánalmas, amikor már valakinek azért kell vedelnie, hogy ne legyen sz@rul.
Napfény, a tenger,
Nem lesz, mi megnyer,
A sok sörtől olyan leszek, mint egy úthenger.
Na, azt máris tudjuk, hogy ezek csak kislányok, férfiembernek való italt nem mernek bevállalni. A sörtől meg nem csodálom, hogy úthengerként robognak a WC felé, és félretaszítanak minden tinit, akik az útjukba kerülnek. „Puhány, a kemény legény”!
Pezsgőfürdő a whisky,
Jobb helyeken az ilyenért ölnek. Amikor whiskys üveg kerül a kezébe, akkor Schumachernek képzeli magát, és szétlocsolja az isteni nedűt, ahelyett, hogy Räikkönen-t utánozva legalább belekortyolna.
Vadmacska, nem kell a hiszti.
Rock'n'roll, lányok, a szesz,
Én megmondom mi lesz:
Ezek után inkább ne mondj semmit, mert felesleges tovább hazudozni. A vadmacskás részt gondolom otthon, a tükör előtt tolta be először, önmagának, majd a dalban is megragadt. A Rock&Roll hellyel-közzel megvan, a lányok helyett lányos fiúk jöttek, a sört meg csak erős jóindulattal nevezném szesznek, az inkább diuretikum.
A torkomra öntök minden piát,
Az ágyamba döntök minden p!nát,
200 nő, 1000 liter vodka,
Szobám hárem, házam egy kocsma.
A refrén tanúsága szerint a nőket csak akkor tudják magukévá tenni, ha előtte leitatják/elkábítják őket. Öntudatlan nővel kefélni nemi erőszaknak számít, de ez már mellékes is. Hosszú évek alkoholizmusával a hátam mögött még én sem tudok 1000 liter vodkát felmutatni, de ez a mennyiség még a legelvetemültebb orosznak is a becsületére válna, az meg messziről ordít, hogy soha életében nem látott 200 nőt (sem együtt, sem pedig külön-külön).
Nincs fogyókúra, alkohol túra
Magához szögez egy önpusztító struktúra.
Amikor már azt hittem, ennél nincs lejjebb, akkor bedob egy ilyet. Ember, ne tetézd! Azt pedig nem értem, hogy ez a pár szerencsétlen mit akar pusztítani önmagán, mert első ránézésre nincs semmijük, amit lehetne.
A szőke, a barna engem akarna, (de lehet, hogy „akar ma” – a szerk.)
És nem számít az se, ha húsig hatol a karma.
Összetévesztette a nőt a rotációs kapával, van ilyen.
Unalmam űzném az ágyban,
Bárban vagy hotelszobában.
Álmodik a nyomor, így végig feltételes módban. Ahogy mondani szokás: „Sokat akar a szarka, nem bírja a farka”.
Bárki bármit is tesz,
Én megmondom mi lesz:
Na, megmondja. Mindenki fusson, amerre lát!
A torkomra öntök minden piát,
Az ágyamba döntök minden p!nát,
200 nő, 1000 liter vodka,
Szobám hárem, házam egy kocsma. (2x)
Egy ilyen után mit vár? Erre csak a szellemi fogyatékosok nyögnék be neki, hogy „Te vagy az eszetlen nagy király!”. Végül is, az eszetlen stimmel.
Minden nap új lány az ágyban,
Bárban vagy hotelszobában.
Ajvé!
Bárki bármit is tesz,
Én megmondom mi lesz:
A torkomra öntök minden piát,
Az ágyamba döntök minden p!nát,
200 nő, 1000 liter vodka,
Szobám hárem, házam egy kocsma. (2x)
a házam egy kocsma
Ez a banda jó úton halad afelé, hogy hazánkban is bevezessék a szesztilalmat. A primitívvel úgy gondolom még mindig csak dicsérem ezt a kretén szemetet. Értéktelen, olcsó másolat az egész, a Beatricét nem kell újra feltalálni, ha pedig annyira ezt a vonalat akarják erőltetni, akkor játszanak Nagy Feró feldolgozásokat. Ez a végletekig lebutított cucc elég ótvaros, emberek kínzásán kívül túl sok egyébre nem használható.
„Az elveszett jelentés”:
Itt vagyunk, hahó,
A színpadon fenn, jó?
Tudom, ez a dal kicsit irritáló,
De nő még a kender,
Az segít, csak szívd el,
Jobb, ha készülsz, mert árad a sz@rtenger.
Petőfi meg a Pilinszky,
Radnóti? Az meg ki?
Rock & Rolltól agyad nem lesz,
Minden gondod megoldja a szesz:
Látom, elég rosszul bírod a piát,
Inkább menj, azt’ húzzad az igát,
Két sör, meg egy kóla,
És arcod leteszed a padlóra.
Fejeden van már a lámpabúra,
Nem tudod, mi fán terem a kultúra.
Itt a színpad előtt állva,
Engem is zavarna, ez az eszetlen lárma.
Mert nem vagyok erős agyban,
Pusztítás legyen minden sorban.
Bárki bármit is vesz,
Ez a banda mindenkire tesz:
Látom, elég rosszul bírod a piát,
Inkább menj, azt’ húzzad az igát,
Két sör, meg egy kóla,
És arcod leteszed a padlóra. (2x)
Próbáltam mesterséges intelligenciával,
Többre mennék egy cián kapszulával!
Itt csak agresszió lesz,
A sötétség nem csak körbevesz:
Látom, elég rosszul bírod a piát,
Inkább menj, azt’ húzzad az igát,
Két sör, meg egy kóla,
És arcod leteszed a padlóra. (2x)
Arcod a padlóra!