Némi import igénytelenség következik, egyenes Szlovákiából. Mintha nem lenne elég tré zenekar a határainkon belül, akkor még a határon túlról is beavászkodnak, és nekünk le kell nyelni a békát, mert népzenét hagyományőriznek. Természetesen kell az, hogy ebből is megőrizzünk valamit, mármint a letűnt korok kultúrájából, de azt tegyük szofisztikált módon, ha ez lehetséges. Mert egy kevés kreativitással nagy dolgokat lehet véghezvinni, hiszen lehet ezt a műfajt is jól csinálni, ahogy azt a Kerekes Band és a Szabó Balázs Bandája bizonyítja (például). A Ghymes zeneileg még csak-csak hasonlít a balkáni népzenékre – így a magyarra is –, a szövegek, és azok előadásmódja viszont már sokkal inkább tűnik részegek vonyításának, záróra után a kocsma előtt. Nagyjából harminc év repertoárjából most kiragadnánk három „gyöngyszemet”, mert a teljes munkásságuk értékeléséhez egy élet is kevés lenne, íme:
Messzerepülő:
Ígér, ígér a fény a szerető szemén
A vér, a vér messzerepülő kezén
Először is ezt a „messzerepülőt” emelném ki, mert könnyen asszociálhatunk a Messerschmitt-ekre, ami nem túl biztató dolog. Az első két sor a családon belüli erőszakot próbálja körülírni. A nő szeme már könnyes, mert kapott egyet-kettőt visszakézből, jobb fonákkal, ahogy azt kell, még ha ez nem is egy teniszmérkőzés.
Ringass a szavadon, szóm ha bánnám
Azt bőgi a szabály az álom láttán:
Mi nem csak feltételes módban bánjuk a szövegíró sületlenségeit. A negyedik sornak pedig több értelme lett volna, ha a szabály helyett valóságot ír… Biztos rossz volt a szlovák-magyar szótár, azért ment egy picit félre a dolog. Szóld szavad szabadon!
Nem, nem hagytátok
A nem nem az egy igennel ér fel. Itt viszont ez egy visszhang csupán, mert ismétlés a tudás anyja, valahogy meg kell tanulni a magyar nyelvet.
Látnom az álmot
Álmom lát
Álmom lát
Repeat-man! Ismételd el még párszor légy szíves, akkora királyság ez itt, úgy szeretnénk még egyszer hallani, csak még egyszer. Olyan jó lenne, ha a zsírkrétát rajzolásra használták volna a túlkoros óvodások, nem pedig ilyen szövegek levésésére.
A hó, a hó, a holdbeli virágra vár
Hűlő sebem fűti a forró gitár
Hó és holdvirág, mint kokain és a trip? Mindeközben az elektromos gitár zárlatos lesz, forrósodik és összegerjed a többi hangszerrel, ami meg magyarázatul szolgálhat arra, miért lett ilyen hallgathatatlan ez a dal.
Altass ha szabadon szívem látnám
Azt sírja akarom a minden árán
Itt már az aneszteziológust hívná segítségül, mert a szíve önálló életre kíván kelni a testén kívül. Kezd kicsit morbiddá válni a történet, ezt a képet bármelyik valamire való horrorfilm megirigyelné. A csávó ketyegője nem csak kalapál, hanem el is rohan, én a helyében utána szaladnék!
Nem, nem hagytátok
Látnom az álmot
Álmom lát
Álmom lát.
Még egy kis ismétlés, hogy kitöltse a műsoridőt. A népdalok nem feltétlenül nevezhetjük irodalmi műremekek, de nem voltak olyan értelmetlen zagyvaságok, mint ez. Annyit elmondhatunk, hogy túlfűtötte a hazaszeretet, de ezen kívül semmi más.
Szikraszemű:
Régen volt ez már, túl a szavaimon,
Mikor a bátorság még járt az utakon.
A múlt romjain való kesergés az megy. Régen volt, ki tudja milyen volt, felejtsük már el, ennyi. Mikor a baromság önálló életre kel, akkor ilyen dalkezdetek születnek.
Olyat még nem faragott a világ,
Olyat még nem temetett sírba a láng!
Elintézi a baltával, ami hentesmunka a javából, aztán irány a kazán; és hamvasztás. Bármelyik sorozatgyilkos-pszichopata sírva könyörögne neki egy 20 perces mesterkurzusért. Ide azért rakhattak volna egy pánikgombot, vagy valamit, mert már kezdünk félni.
Virul a teljesség fiaitokon,
Virul a fényesség szép lányaitokon.
Ez még egy pornófilmbe is simán beférne.
Ha az a szikraszemű kiszáll,
Repül a tűzbe velünk égi madár.
Fura fétisei vannak, annyi szent. A baltás-égetős gyilkos sztorija hirtelen átcsap nemi aktusba és ami ezek után jön, azt csak +18-as karika mellett szabad részletezni. Maradjunk annyiban, hogy a hentesmunka után következik a férfimunka, és ha nem is fűvel-fával, de belead apait-anyait.
Csillagreggae:
Hullik a csillag a csillag után
Rágom a húsom a krumpli után
Mindközül ez a kedvencem. Annyira primitív, hogy az már undorító, főleg az, ahogy megosztja hallgatóival az étkezési szokásait. Még jó, hogy nem a reggeli kábelezésről kezdett el regélni és reggaezni. Egyszerűnek egyszerű, de nagyszerűnek még véletlenül sem nevezném ezt a repülőrajtot.
Úgy nevet, úgy szeret édi babám
Máma, holnap, és holnapután.
Kohézió? Az minek, csak zabáljunk, a nő meg majd szereti a bennünk lakozó állatot, vagyis a disznót. Ebből a háromból szerintem a Csillagreggae című az, amelyik a legjobban összefoglalja a Ghymes munkásságát, és remek értékmérője is annak a közel 30 évnek, amit eddig kibekkeltek. Ebben a projektben a zenével van a legkevesebb baj, éppen ezért számomra érthetetlen, hogy ezt a szövegírós-énekelgetős részt miért kellett ennyire erőltetni. Pap Rita „Csovi, csovi Jasper”-je komolyabb színvonalat képvisel, mint ez a borzalom. A Ghymes még a letűnt korok paródiájának sem jó, önálló produkciónak meg pláne nem. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk a dolgokat, a lényeg nem változik, ez a banda az igénytelenség egyik fokmérője. Ergya, eszefogyott és ordenáré egyben. Így semmiképp se írjunk dalszöveget!
„Az elveszett jelentés”:
Messerschmitt?:
Kilóg, kilóg a kapanyél a száján,
Szédül, szédül a városnak betonján.
Szekérrel szaladok, de hol a tanyám?
A körforgalomban szidják az anyám!
Van, van pálinkám!
Szekérre jogosítvány?
Fújom a szondát,
Fújom a szondát!
Zsaru, Zsaru, hogy van a jó édesanyád?
Személyim neked tízezreseket ád,
Hát látod, hogy én vagyok a sámán,
Csak most épp nem vagyok hazai pályán!
Van, van pálinkám!
Szekérre jogosítvány?
Fújom a szondát,
Fújom a szondát!
Gyengeeszű:
Enyém lehetne már az uralom,
Mert mindjárt megöl az unalom,
Majd megnyugtatnak a pipák,
Szürke Helexek és Xanaxok, lilák!
Csitul a vihar az agyhullámaimon,
Szorul már a hurok a nyakamon.
Ha a gyengeeszű lesz a király,
Nekem befigyel a sült libamáj.
Csillagböri:
Szegedi Csillag, ha Csillag Szeged,
A zárkatársad majd megfogja a kezed,
Úgy nevez, úgy szeret: édi babám,
Máma ,holnap, és holnapután.
Ismét a 
A kazincbarcikaiak helyében én tiltakoznék az ellen, hogy ez a srác felvállalja az odatartozását. Ha kazincbarcikai rapper lennék, akkor meg már duplán kellene… Ma, Magyarországon mindenki énekes akar lenni, tehetségtől függetlenül. A kertévék is erre bazíroznak, orrba-szájba nyomják a tehetségtelenségkutató műsoraikat, évente újratöltve pocsékabbnál pocsékabb produkciókkal. Aki viszont énekesnek is tehetségtelen, és az ilyen műsorokat is kénytelen elkerülni, azok kapásból rappernek állnak. Egyből nagyobbak lesznek a legnagyobbaknál, nekik csicska lesz Tupac, Eazy-E, a Wu-Tang Clan, Dr. Dre, az OutKast, Eminem, Snoop Dogg/Lion és még Notorious B.I.G. is. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a magyar hip-hop és rap szakma eléggé megosztott, mert vannak azok, akik konkurálhatnak a külföldi nagyokkal (Akkezdet Phiai, Beat Dis, Belga, Sub Bass Monster és a gyors felsorolásból Anonim MC se maradjon ki), és van a másik oldal, ahol majmolják az egészet, és ezen a szinten csak a gagyi meg a nyál marad. Nos, ez utóbbi kategória két neves képviselője közül az egyik lesz a mai „vendég”, és most nem Halott „Ész” Pénzre gondolok, hanem Denizre.
Popzenét, egyszerűen, magyarul; nagyjából ennyiben merül ki a Bermuda (zenekar) hitvallása. Az a jó hírünk van, hogy az első kettőt hibátlanul tudják teljesíteni, a harmadikkal azért akadnak gondok. A csapat nem összetévesztendő a kovásznai Bermudával, és most a Bermuda RockbanD rajongói is megnyugodhatnak, mert nem is róluk lesz szó. Mindezt a kis közjátékot kénytelen voltam ide beilleszteni, mert a triangulum bűvöletében sokan élnek, mert eme egyszerű hangszerrel nem nehéz eltalálni a helyes hangot, a ritmus meg nem számít, amíg az ember szólóban tolja. Amúgy nem sok mindent lehet tudni a csapatról, mondjuk ha ennyire igénytelen zenét játszanék, én is rejtőzködnék, az fix.
Gáspár László az elmúlt hetekben nem a tehetségével hívta fel magára a figyelmet, sokkal inkább a drogbotrányával kavarta fel a port önmaga körül. Ez általában így szokott lenni, amikor az a kevéske kis tehetség is elfogy, és már nem fut úgy a szekér, akkor be kell dobni valamit, amire ugranak a népek, na meg a bulvársajtó. Hogy teljesen őszinte legyek, én ezt a drogfogyasztós-drogterjesztős vonalat ott sz@rom le, ahol van, mert rohadtul nem ez a lényeg egy ember megítélésében. Az, hogy valójában mi szerepe volt ebben a kábítószersztoriban, azt döntse el a rendőrség és az egyéb hivatalos szervek. Itt és most csak a zene és a szöveg a lényeg. Egyébként a drogos cuccot elhagyva, nagyjából azokat a dolgokat lehet vele kapcsolatban elmondani, mint amit Rúzsa Magdolnánál már említettünk: vagyis Megasztár és tehetségtelenségkutatás.
Kis hazánkban a „sztárság” bemondásra van. Itt mindenkiből lehet énekes, a tehetség abszolút mellékes. Viszont az igénytelenség nem csak a határokon belülről jön, külföldről is honosítják, de legalábbis erőteljesen marasztalják. Annyi tehetségtelenségkutató műsort prezentálnak, hogy ezekben már mindegy ki nyer, csak meglegyen az a 10-15 ember, akiket utána el lehet adni. Ezen tucatáruk népes táborát erősíti Rúzsa Magdolna is. Fura kiejtés, magyartalan szövegek, és még egy lenyúzott bőr a szerelem teteméről, amit már annyira leamortizáltak, hogy már csak a felhasználhatatlan részek maradtak.
Egy tizenéves előadó esetében talán korai egyből kijelenteni, hogy az adott illető tehetséges, avagy sem. Az ilyen szituációkban sokkal inkább a mentorok felelőssége, hogy milyen irányba halad egy-egy produkció. Mert egy tizenévestől nem feltétlenül várhatjuk el, hogy mindenhez értsen – szövegírás, zenei alapok –, hiszen ezek még csak a tanulóévek. A dolog másik része pedig az, hogy nem minden esetben szerencsés kisgyerekeket a showbizniszbe belerángatni. Amíg még „cukik” szerencsétlenek, addig fut a szekér, utána meg már a kutyát sem érdeklik, lásd: Macauley Culkin („Reszkessetek betörők” széria).nem.jpg)
A rózsa után lassan már a gagyinak is ezer neve lesz. Persze PR az egész, mert a sz@rt is el kell adni valahogy, és ha máshogy nem megy, hát kitalálják, hogy ez egy új kategória. Végül kapunk pár „új stílust”, olyat, mint a techno, a dupsteb meg a tudományos-fantasztikus pop, bár azt lássuk be, hogy ezeket erős jóindulattal lehet csak zenének nevezni. A t-f kombináció megtartása mellett tudnám javasolni a Testnevelési Főiskola pop verziót, amely sokkal találóbb lenne erre a valamire. Ész nincs bent, csak erő, és az sem ott, ahol kellene. A Supernemre jellemzően most sem tették magasra a mércét, mondhatni inkább egy gödröt ástak, amit könnyedén átléphetnek. Igénytelenség, a hallgatók ridegtartása, ez minden, amit nyújtani képesek, mondjuk ezt tartósan. Lássuk a részleteket:
Az alkoholista-téma magyar nagykövete, a rekedtség királya, vagyis Horváth Charlie teszi tiszteletét nálunk. Ő az az ember, akit nem nagyon kell bemutatni, és ha elsőre nem is ismernék fel, hát kér egy jeget dupla Whiskey-vel, és minden rendben lesz. A hangi adottságok viszont nem minden esetben képesek elfeledtetni a pocsék szövegek okozta sokkot. Mert a mondanivaló nem olyan fürge, mint egy tátrai zerge, és még Olympiát sem nyer, mondjuk egy nagy Generál azért ráférne. Azonban, mielőtt még a konkrétumokra rátérnénk, egyik kis spanyol nyelvlecke, mert sokan kérdezték, mit jelent a „No todo lo que es oro brilla!”. Ez annyit tesz: „Nem mind arany, ami fénylik!”.
1999-et írunk; amikor az Acid Company-t megdobják némi pénzzel, majd a fúzió végeredménye a United zenekar lesz. De azért ez a banda sem lett jobb, mint anno a szocreál „plázák” (áruházak) voltak, ahol volt minden szinten, szinte minden. Jelen esetben a funk, a rock, a pop és némi jazz van jelen, többnyire egyszerre, azonban az a plusz valami, amitől élvezhető lenne a produkció, az nagyon hiányzik. A dalok minőségét a rossz szövegek és Pély Barna stílusa egyenlő mértékben szabotálja. Elöljáróban még annyit tudok elmondani, hogy azt hiszem, megtaláltok Fluor Tomi teljes szövegvilágának ősforrását: „figu”. Most már tudjuk, hogy kinek a lelkén szárad az a rettenet, ami a magyar nyelvet csak a feketepákói szint alatt képes hozni.
Azt hiszem, említettem már itt is, hogy nem szoktam túl gyakran tévét nézni, de azért vannak kivételek. 2013. április 15-én például megtekintettem az aktuális Showder Klub epizódot, bár lehet, hogy nem kellett volna. Semmi extra nem történt az adás 95%-a lement, volt pár jobb poén, együttműködő magatartást tanúsítva nevettem is, de aztán következett ez a Bruti nevű ember. Igen, tudom, hogy a Föld lakosságának döntő többségét sértettem most meg azzal, hogy Őt embernek tituláltam, de azért az állatvilágot sem degradálnám… Már itt szembetűnhet némi ellenszenv, de ígérem, minden világos lesz mindjárt. Szóval a tag előadott egy ByeAlex „Kedvesem” paródiát, ami ugyan csak egy mázolmánynak tűnt, mégis felfedezni véltem benne saját ecsetvonásaim (az első sor szinte teljesen ugyanaz volt, és a témaválasztás is egyezett). A YouTube-on körülnéztem, és egy 2013. április 13-ai feltöltés volt az egyetlen, ami eme produkció létét/keletkezését hivatott igazolni, míg az én változatom március 6-án lett publikálva, ezért úgy gondolom joggal éltem a gyanúperrel, hogy itt bizony plágium történt. Másnap írtam is egy-egy levelet az RTL Klubnak és a fent nevezett „művészúrnak”. A hatás nem maradt el, de nem szeretném előre lelőni a poént, inkább következzen a beszélgetés, némi kommentárral kiegészítve (Bruti trágársága miatt a poszt többi része csak 18 éven felülieknek ajánlott):
Anno egy tehetségtelenségkutató műsorban tűnt fel Molnár Ferenc, azaz Caramel. Ő tipikusan ez a „minek is nevezzelek” kategória, hiszen a zenei alapok jók, az énektudás megvan (bár helyenként kicsit túlspilázza a hajlításokat és egyéb ilyen apróságokat), azonban a szövegvilág már komoly kívánnivalókat hagy maga után, például egy rajzszakkört a szövegírónak. A következő hétre jelen pillanatban nincsenek terveink (lehet e-mailben ajánlani), de a héten még lesz egy kis stílusgyakorlat, bár ezúttal nem teljesen a zenéről fog szólni a dolog.
Íme két ember, akik nem értették meg a Belgát, de valami hasonlót szerettek volna kreálni. Ahhoz, hogy betűkkel érzékeltetni tudjuk a két banda közti távolságot, legalább 6 milliárd új karaktert kéne hozzáadni a magyar abc-hez, mert a „ZS” nincs elég messze az „A”-tól. Amit a Soerii & Poolek csinál, azt semmiképp sem nevezném zenének, mert szimplán egy techno mocsok, amit más stílusoktól kölcsönzött motívumokkal próbálnak eladhatóvá tenni, de tudjuk jól; teljesen mindegy, mi van a tányéron a sz@r mellett, attól még az a dolog nem veszti el a lényegét. Ezek után nem csodálkozom, hogy ez a két szerencsétlen nem meri felvállalni az arcát a színpadon, és megpróbálnak mindenféle látványelemek mögé bújni. Igénytelenség mesterfokon, amihez célravezetőbb lett volna a Csőrii & Balek nevet választani.
Folytatódik /Retrospektív/ című rovatunk, a múlt egyik „gigaslágereket” tonnaszámra szállító „csúcskategóriás” kamionjával, akarom írni bandájával. Ez lenne a már több nevet is megélt Neoton Família, angolul Newton Family. A zenekar történelme nagyjából abban merül ki, miként vette át csapaton belül a hatalmat a Végvári Ádám-Csepregi Éva páros/kettős. A haknibanda a mai napig aktív, bár legutóbb a dobos állítólagos adócsalásával kerültek be a bulvármagazinok hasábjaira, így inkább tűnik ez egy „B” kategóriás félresikerült maffia-sztorinak, mint zenekarnak. A zenei alapokat a diszkó korszakhoz igazították, de helyenként mintha klasszikusok tűnnének fel, ebben például, Brahms Magyar táncok című művét véljük felfedezni, már ha ez irányú emlékeink helyesek. A múlt után beszéljünk egy kicsit a jövő hétről is, ami egy kicsit rövidebb lesz, hiszen jön Soerii & Poolek (Péterfy Borival kiegészülve) a „Maximális extázissal”, és Caramel a „Lélekdonorral”, szóval mindenkinél legyen TAJ kártya!
Ez a hét a Mocsok 1 Kölykök vendégszereplésével kezdődik. Ők azok, akik lefektették az „őszinte és ösztönös zene” alapjait. Azonban már a banda neve sem túl bizalomgerjesztő, bár a zenei alapok hellyel-közzel rendben vannak, szövegileg talán a Ringó az egyetlen olyan számuk, amit anélkül tudunk végighallgatni, hogy rámondanánk: „Ez mekkora egy mocsok!”. Nem mellesleg, ennyi erővel nyugodtan hívhatnák a csapatot Pocok 1 Hörcsögnek, akkor egyértelműbb lenne, ha csak egy poénról lenne szó. Azt azonban ismerjük el, próbálkoznak a srácok, de egy kicsit minden olyan minimál, és ezen az sem segít, hogy a „Szólt a király” című dalukban burkolt rendszerkritikát vélünk felfedezni. Ne is húzzuk tovább az idő és az idegeket, nézzük, mit tartogat számunkra ez az újabb szerelemi csalódás a műdepresszión kívül:
Anno a Crystal nevű rettenettel indult útjára Kasza Tibor karrierje, de azóta már szólóban is nyomul a kis zeneterrorista. Amikor ez a csávó színpadra lép, vagy lemezt/dalt ad ki, az egy merénylet a kultúra és a jóízlés ellen. Nem hittant és erkölcstan kellene tanítani az iskolákban, hanem igényességet és önkritikát, mert akkor ennek az embernek eszébe se jutott volna zenélni. Azonban, amint a jelen példa is mutatja, ha pénz van, akkor a tehetség nem számít. Kicsit orrhangú, tehetségtelen és még igénytelen is, Csonka Andrástól csak annyiban különbözik, hogy nem énekli a Ding-(ding)-dong című „klasszikust”! Kasza Tiborra kár is több szót fecsérelni, inkább tekintsünk a jövőbe, hiszen a következő héten eljön hozzánk a Mocsok 1 Kölykök az „Illegál”-lal, és ismét lesz /Retrospektív/, ezúttal a Neoton Família „220 felett”-jével.
Ahogy az látható, mellőztük az április elsejei tréfákat, de úgy gondolom, itt minden alakalom csupa móka és kacagás, így nekünk nincs szükségünk egy külön napra csak azért, hogy elsüssünk néhány poént. Az e heti áldozatunk pedig nem más, mint a Világítótorony, kinek búrája fényesebb a napkorongnál is, vagyis Dobrády Ákos. Már a TNT sem volt egy műremek, a fickó szóló karrierje pedig ettől csak annyiban különbözik, hogy kikopott mellőle a félvér/mesztic tapsoltató hülyegyerek. Ami pedig a dalait illeti, nos Ákoska masszívabban nyáladzik, mint egy bernáthegyi, a zenei alapok kritikán aluli mocskok csupán, valahol félúton a mulatós és a szintipop között.
Újra eljött közénk 
Az ABRACADABRA zenéje egy darabig egészen hallgatható, amíg el nem kezd idegesítővé válni. Hogy ezt az idegbajt a zenei alapok hanyatlása okozza, vagy az az undor, amit fél perc után a szöveg iránt kezdünk érezni, az még nem tisztázott. Ezen kívül nem sok mindent lehet elmondani a csapatról. Így marad időnk a szolgálati közleményekre: A jövő hétre érdemes lesz rákészülnünk, hiszen Dobrády Ákos és Kasza Tibi lesz a terítéken. Továbbá a szponzorkérdés még mindig nem megoldott, így ezúton üzenjük az illetékeseknek, hogy a szájhősök kora már lejárt!
Tovább folytatódik a keserédes történet, amiből végül csak egy cukormentes Kistehén Tánczenekar lesz, grátiszként pedig még édesítőszert sem kapunk. Az elfogadható zenei alapok mellett csak két dolgot nyom fullban ez a banda; a depressziót és a kr€ténséget. Ezen kívül viszont már nem túl sok újdonságot tudunk elmondani a csapatról, a helyzet változatlan. Elöljáróban még ejtsünk néhány gondolatot magáról a műről is, mert talán ez a zenekar legidegesítőbb száma, és valószínűleg ez hazánk egyik legprimitívebb slágere. Csupa szuperlatívusz, azt’ a végeredmény mégsem lett élvezhető. 
Egy újabb bár ne volnál zenekar a hazai kínálatból. Természetesen azt mondják magukról, ez az egész csak poén, de már az első sorok után kiderül, hogy a humort hírből sem ismerik, sokkal inkább retardált a történet. A dolog másik része az, hogy a techno (és a dupstep) csak erős jóindulattal nevezhető zenének, mert ezek sokkal inkább az igénytelenség szinonimái. A tehetségtelenség sem jelenthet akadályt, mert erre mindig van igény, de ezek után ne csodálkozzunk, ha csak a gagyi marad. Egyébként ez a banda Ali G és DJ Bobo törvénytelen gyermekeként definiálható. Következzen tehát a Kelemen Apádban… Kényelmetlen Kabátban… nem, mégsem ez volt a név… Kellemetlen Baráttal, vagyis ezek:
1988 az év, a kommunizmus lazul, az Apostol kiadja „Az Apostol együttes legismertebb dalai” című lemezét/kazettáját, rajta – többek közt – ezzel a dallal, nekem pedig megvolt az első szülinapom. Már akkoriban is felettébb irritált ez a banda, meg a zenéjük, és ez az érzés az idők előrehaladtával csak hatványozódott. Igazából sohasem értettem, hogy az ilyen nyálgépeknek miért kell teret engedni, de ez van. Az igénytelenségnek hatalmas kultusza van Magyarországon (mind a mai napig) és ennek kétségtelenül része az Apostol, minden egyes pocsék dalával.
A múlt hét nem egészen úgy alakult, ahogy azt elterveztem (és ez a hét is érdekes eddig), ezért kicsit késve bár, de boldog nőnapot a hölgyeknek, csajoknak! A rövid közjáték után pedig térjünk is rá a lényegre, a dalra. A minap, az egyik helyi rádió kínálatában akadtam erre a gyöngyszemre, amit lassan már klasszikusként lehet majd emlegetni. Klasszikus f*s. Kowalsky műveivel kapcsolatban mindig az jut eszembe, hogy azért ennél a csávónál még a Fekete Pákó is gazdagabb, magyar szókinccsel rendelkezik, pedig az a tag csak URL-ben beszéli a magyart (hulyekocsog.hu). Azért vegyült némi üröm is az örömbe, hiszen elhunyt a Republic alapítója és frontembere, Bódi László „Cipő”: Nyugodjék békében.
Nos, ez a szemét fogja képviselni hazánkat az Eurovízión. Amennyiben ez a helyzet, akkor legalább a szöveget szabjuk egy kicsit az országra, legyen a „Kedvesemből” Hentesem és ezzel máris egy győztes dalt küldhetnénk Malmőbe. A színpadi képhez kell 3 darab hűtőpult (Közgép beszerzi), valamint némi hús, kolbászok és szalámik (Pick megoldja), és ezzel már a hatalom embereit is érdekelté tehetjük a változtatás érdekében. Most következzen egy újabb átirat, ami élvezhetővé teszi ezt a mocskot. A korábbi elemzésem