1988 az év, a kommunizmus lazul, az Apostol kiadja „Az Apostol együttes legismertebb dalai” című lemezét/kazettáját, rajta – többek közt – ezzel a dallal, nekem pedig megvolt az első szülinapom. Már akkoriban is felettébb irritált ez a banda, meg a zenéjük, és ez az érzés az idők előrehaladtával csak hatványozódott. Igazából sohasem értettem, hogy az ilyen nyálgépeknek miért kell teret engedni, de ez van. Az igénytelenségnek hatalmas kultusza van Magyarországon (mind a mai napig) és ennek kétségtelenül része az Apostol, minden egyes pocsék dalával.

Mikor gyermekfejjel homokvárat építettem én,
Csinos szökőkúttal, alagúttal szépítettem én,
A költő is volt gyerek, nem túl meglepő módon. Homokvárat a nagyon kevés kivételtől eltekintve szinte minden gyerek épített, de, hogy a szökőkutat miként kivitelezte a strandon a rendelkezésre álló alapanyagokból, az érdekelne (főleg az a része, ami a szökőkút lényegét adja, vagyis a spriccelő vízsugarak problematikája). Az pedig már az első két sorból látszik; a 4-es metró alagútépítését a zenekar frontemberére kellett volna bízni.
Aztán jött egy bácsi, rálépett és összedőlt a vár,
Utólag már sopánkodni kár.
Bokán rúgtam és eltemettem, mert jár, ami jár! De a 13. apostol nem volt ennyire harcias, ő inkább odafordította a másik orcáját is.

Később felnőtt fejjel légvárat is építettem én,
Színes reményekkel, szerelemmel díszítettem én,
Aztán jött valaki, hazudott és összedőlt a vár,
Utólag már sopánkodni kár.
A „légvár építés” önmagunk hamis illúziókba ringatása (önámítás), szóval ez már önmagában egy hazugság. Röviden összefoglalva: kikerült egy hazugságspirálból és most siránkozik, mert nem tetszik neki a valóság. Erre is van megoldás, több is! Az első két versszak koncepciója, hogy az első két sor mindig énre végződik még a másik kettő a vár-kár rímpárt kapta. Így ugyan kijönnek a verscsengők, de elég tré ez az ismételgetés. Az viszont mégis pozitívum, hogy van egy történet.

Refr:
Mert nem az a fő, ami volt,
Most csak az a fő, ami van,
És főleg a döntő, mi majd utána lesz.
Itt már nem bírta ki, hogy ne pufogtasson közhelyeket. A sémától való elszakadás pedig rímtelen sorokat is eredményez, igaz, van egyfajta belső rím, de ennek első felét egy szóismétlés adja, így pedig nem nehéz egy ilyet összerakni. Ez lenne a nagy prófécia? Inkább szánalmas, mint tanulságos…

Már jöhet az új szerelem,
Mert tehetem, észreveszem,
Majd bebizonyítom, hogy élni nélküled
Éppúgy érdekes.
És mi van a „Nem tudok élni nélküleddel”? Itt már sötétség van a fejekben. Némi bla-bla, vagy sallala ugyanúgy kitölthette volna ezt a részt, az értelme is csak annyi lenne…

Annyi biztos, hogy ha egyszer kártyavárat építek,
Nálam vasbetonból lesznek a Jolly Jokerek,
Hogy ha bárki törne rá, ne dőljön össze az a vár,
Mert utólag már sopánkodni kár.
Egy pakli francia kártyában összesen 2 darab (Jolly) Joker van, így az maximum kettő vasbeton lap, ami talán az alapozáshoz elég, de a cucc többi része nem lesz tőle stabilabb, az fix. Az intenzív nyáladzáson kívül nem tud mást kínálni ez a dal, de az együttes többi száma sem jobb. Kevés a mondanivaló és még kevesebb az ész és a tehetség. Ótvaros a dolog, és azt hiszem, ezzel még mindig csak dicsértem ezt a történetet.

Refr:

„Az elveszett jelentés”:

Még gyermek voltam, mikor azt mondták rám: ez egy kr€tén,
Akkor még egy árva szót sem értettem az egészből én,
Aztán jött az iskola és kikupálódhattam volna tán,
De még most sincs agyam momentán.

Később felnőtt fejjel lekvárt is főzhettem volna én,
Hogy gyorsabban főjön került bele bőven barnaszén,
De attól az egész hamar csak olyan lett, mint a sár,
A cukrot belelapátolni most már kár.

Refr:
Mert ez az a tő, ami volt,
Most csak az a tő, ami van,
Az a perdöntő, hogy beállunk a kendertő’!

Az autót megszerelem,
A tulajt majd jól leveszem,
Majd téged is elvakít a szakzsargon,
És a pénzed elteszem!

Annyi biztos, hogy ha egyszer óvóhelyet építek,
Nálam vasbetonból lesznek az atombunkerek,
Mert a végén a Monopoly-ban csak így nyerhetek,
Velem szórakozni ne merjetek!

Refr:

„Az elveszett jelentés”: /Ráadás verzió/

Gyermekként apám kavicsbányájában játszhattam én,
Rájöttem ez segít majd az autópályák ügyén,
Arcomon van bőr vastagon, hiszen a nevem „Ban” ’Bán,
Politikusként segítek majd apán!

A rendszerváltás után politizálni kezdtem én,
Aztán 98-ban választást nyertem könnyedén,
De jött 2002, és nem szavaztak meg újra már,
Utólag tán sopánkodni kár.

Refr:
A demokrácia, ami volt,
A diktatúra, ami majd jön,
És a köztes állapot, ami meg most van.

Elmúltnyolcévezem,
Mert tehetem, észreveszem,
Ha gond van, a kommunistákra kenem,
Népem megvezetem.

Annyi biztos, hogy ha egyszer mini-diktáror leszek,
Nálam gránitból lesznek az alaptörvények,
Az alkotmánybíróság meg nehogy belerondítson már,
Bezár minden gyár és leszek cár!

Refr: