Rögös út vezetett a megasztráros senkiségtől az ikszfaktoros mentorságig, még a tapsoltató ember szerepét is bevállalta – ami a zenész mesterség legalja –, és lássuk be, ennél azért még egy zenebohócnak is komolyabb pedigréje van. Nálam, ezzel a szakmai önéletrajzzal maximum az x (darab) traktort mentorálhatná, kinn a mezőn. De szerencsémre nem én vagyok a szereposztó dívány tulajdonosa, és egyébként se jönnék össze egy olyan csajjal, aki bár egy évvel fiatalabb nálam, mégis egy (nálam) 5 évvel idősebb férfira hajaz. Mindazonáltal, ez a jellemző kis hazánkra 2013-ban, csak ülünk, és nem találjuk az igénytelenség ellenszerét, igaz, tesznek is azért rendesen, hogy ez így maradjon, mi viszont most nem politizálnánk. Éppen ezért kanyarodjunk gyorsan vissza az ifjabb Tóth leány esetéhez, mert mi itt az énektudás leghalványabb jelét sem véltük felfedezni, és még a Noszty-fiú is igazoltan maradhatott távol.
Én fogtam kezed,
amíg bírtam veled,
Ez a két sablonsor felér egy fejlövéssel, és mindezt megkapjuk rögtön a dal elején. Természetesen ezek után az elvárásainkat is a kezdeti színvonalhoz igazítjuk, vagyis nullára redukáljuk, de azért ez mégis durva. Leginkább az óvodára emlékeztet, a délutáni szundival és bugyuta mondókákkal együtt. Reméljük, a kölykök megkapták a beígért csokit, amiért összeszenvedték ezt a szöveget. „De miért nem húzod a beled?/ Kiadtam az utad neked!”.
tudom beteges tánc,
a kezemen lánc.
Nem a tánc beteges, hanem ez a négy sor. Az ilyen szerelmi bánatos, lamentálós mocskokra jellemző, hogy a kohézió, az hiánycikk, mint nemzeti ünnepen a cigaretta. A tánc-lánc rímpárról meg csak annyit, hogy ez egy elég agyhalott megoldás volt.
A földhöz kötve börtönödben untam már,tudhatnád.
Én ordítok mindig,
Ebben legalább van némi igazság. A fejhangon történő ordításon kívül mást nem nagyon kapunk/kaphatunk Tóth Gabitól, és ezt aligha nevezhetjük művészetnek, vagy tehetségnek. A primitív üzenetet amolyan alternatívosan, nyakatekerten próbálják letolni az emberek torkán. A szakasz első részét pedig illett volna végig ő-vel elmondani: Őőőőőőőőőő…őőőő, mert így sokkal mélyebb jelentéstartalmat kaphatott volna az egész, mert az eredeti verzió elég hitvány.
tudtad nem bírom egy helyben, szívem úgy száll.
Ha nekem is jár egy cseppnyi mámor, egy percnyi száguldás.
Meglehetősen széles skálán mozog a drogpalettán, szinte szétszakítja az idő szövetét, ahogy keresztül csapat a teljes kábítószer-kínálaton. A kezdetet egy kis szpíd jelentette, ami infarktus közeli állapotot idézett elő nála, majd durvított egy kicsit, és kipróbálta a hernyót is, vénásan, ahogy azt kell, legvégül pedig száguldott egy keveset a fehér lovon (a kokain nagyon trendi mostanság). És ez még mindig csak egy átlagos este volt, hiszen nem is ivott semmit.
Amikor az érzés hív, amikor a vágy szólít, tudom azt:kérdés nincs többé már.
De szépen körülírta, hogy sz@rnia kell. Egyszerűen csodálatos!
Elég volt, hogy folyton vádolsz, feldúlt szívem nem rád vár, hát felejts el, majd mással játszol, késő most meg bánd.
Tetszik, ahogy felszólítja a másik felet a megbánásra, talán célszerűbb lett volna, ha a „most” helyett egy „hogy” kerül a mondatba, de most már mindegy. Arról pedig kár beszélni, hogy egy nem épp sima szakítás közben ezek a szavak biztosan nem hagyják el a felek száját, a b@zd meg, a k#rva, a b#zi a r!banc, a „népművészeti agyagedény” kifejezések viszont tömbösítve kerülnek elő, a szerző által felvázolt szituációban egyszerűen valószerűtlenek a fent elhangzó dolgok.
Elég volt, már nem kell átkozz, rejtsen el a távolság.
Én leléptem, már másra vágyom, bár úgy fáj.
Mondd, mi fáj „Virágszálam”, a butaság? Mert azon nem tudunk segíteni, amíg benned nem merül fel az igény, hogy tanulj. Jó, analfabétának nem nevezném, de azért közel van hozzá.
Untam, feledem a múltam, menekülök, máshol vár, ki mosolyog rám.
Ki bízik bennem minden percben bárhol jár ájájáj...
Azt a büdös k#rvája, összefekszik másokkal és még neki áll feljebb? Kezd érdekessé válni a szöveg. A szövegíróról lerí, hogy még nem volt párkapcsolata, de az énekesnőt is minősíti, hogy ilyen agyatlan baromságot elénekel – oké, az énekel elég rossz vicc volt itt –, akarom mondani; elordibál.
Már átlátok,
átlátszóan álcázod,
Sokat szidjuk Geszti Pétert az idióta szóvicceiért, de itt és most a fél karomat odaadnám egy Geszti-féle megoldásért, mert ez itt nagyon tré.
tudd meg, hogy sose versz át, a szereped gáz.
Ez a nóta a gáz!
Térj magadhoz,
én úgysem várok rád!
A bedrogozott l#vnya azt mondja neki, hogy térjen magához, kész. A valósággal már köszönő viszonyban sincs.
Amikor az érzés hív,
amikor a vágy szólít,
tudom azt:kérdés nincs többé már.
Na, még mindig nem találta meg a kerti pottyantóst a lakásban? Hát igen, városokban általában porcelánból van a WC-csésze, nem deszkákból…
Elég volt, hogy folyton vádolsz,
feldúlt szívem nem rád vár.
Hát felejts el,
majd mással játszol,
késő most meg bánd.
Megakadt a lemez? Ez már egyszer volt, és már akkor sem tűnt jónak.
Elég volt, már nem kell átkozz.
Rejtsen el a távolság.
Én leléptem,
már másra vágyom,
bárhogy fáj.
Informatikában az egyszerű hálózati eszközök közé sorolnám, révén, hogy a repeater egy meglehetősen primitív eszköz, bár ez a tulajdonsága eredendően a funkciójából fakad.
Egy álom, mi úgy tört szerte szét,
mint poharam a falhoz csapva száz darabra.
Normál körülmények közt nem támogatom a „családon belüli erőszakot”, de itt határozottan jobban jártunk volna, ha a nőt csapják falhoz.
Többnek hittem én.
A sorok közt két nagy közhely bújik meg, az egyik, az „akarni a vécén kell” a másik pedig ehhez a sorhoz kötődik: „hinni a templomban kell”.
De jobb így, ha most kell itt a vég,
Ezen a ponton úgy hiányzik már a dal vége, mint egy falat kenyér. Ódákat zengnénk, csakhogy véget vessünk már ennek a borzalomnak.
Majd jön egy új,
ki csak rám vár,
Néhány rím is jöhetett volna még, mert ha a tehetségünkből csak annyira futotta, hogy sablonos megjegyzések pakoljunk egymásra, akkor úgy fűzzük össze ezeket egy értelmes egésszé, hogy legalább rímeljen a dolog.
kit nekem szánt az ég!
Remélem, a kaszás tagot várja ilyen lelkesedéssel.
Elég volt, hogy folyton vádolsz,
feldúlt szívem nem rád vár.
Hát felejts el,
majd mással játszol,
késő most meg bánd.
Elég volt, már nem kell átkozz.
Rejtsen el a távolság.
Én leléptem,
már másra vágyom,
bár úgy fáj.
Azért egy szakításról ennél többet lehet beszélni, főleg, ha a másik illető fontos volt nekünk. Amennyiben ez a kapcsolat nem jelentett semmit pár éjszakánál, ahogy azt a jelen példa is mutatja, akkor meg kár róla pofázni. Az egész dalban egy értelmes sor sincs, egy idegroncs üvöltése csupán, és még az ihletet is egy, az élet dolgaiban tapasztalatlan egyedtől kapta. Az énekesnő, aki túl keveset tud, és azt is rosszul. Az pedig, hogy Tóth Gabi egy „tehetségkutató” műsorban mentor, az az egész ország szégyene. Akármennyire is ássunk a dolgok mélyére, csak igénytelenséget találunk, minden más elveszett, valahol „Földvár felé félúton”. Ez egy ergya sláger.
„Az elveszett jelentés”:
Fogod a fejed,
És el sem hiszed,
Lekapcsolt a finánc,
És nincs jó asszonánc.
A földön kívüliekre, újjal bökve, mutogatsz rá!
Rájuk hasonlítasz,
S habár földi vagy, nincs senki, aki ezt bizonyítaná!
Lassan a drogokra is rászoksz, rendesen elborulsz és krákogsz!
Amikor a hasam csikar, nem győzi vécépapírral a magyar ipar!
Elkaparlak, ha folyton vádolsz, nem lesz senki, aki téged gyászol, előttem most hiába csúszol-mászol, kis finánc.
Elég volt már az értelemből, agyam szépen átmosták.
Én nem értem, ordításom miért nem méltányolják?
Nem adtam számlát, zárjegy nélkül árultam a pálinkát.
Most mi a probléma, nézd csak meg a P@lcsó trafikját...
Már alhatok,
Altatókkal szundizok,
A sárga csekkedtől úgysem tör ki a frász.
Nyúlj magadhoz,
A magam fajta nem adóz!
Amit az ember szív,
Attól lesz majd attraktív,
Bár ez a fű most nagyon szedatív.
A földön kívüliekre, újjal bökve, mutogatsz rá!
Rájuk hasonlítasz,
S habár földi vagy, nincs senki, aki ezt bizonyítaná!
Lassan a drogokra is rászoksz, rendesen elborulsz és krákogsz!
Elém tolsz egy papírt, átkost.
Eljátszottam már az Ákost.
Én k€féltem,
Hogy meglegyen a pénzem,
Mit nézel már?
Törhetetlen poharam törte egy darabra,
A gyártógép, mely magából anno kitolta.
Többet kaptam én,
Sok lett a büntetés a végén,
Majd jön pár hakni,
Amiért majd sokat kapni,
Nem ártana magyarul tanulni!
A földön kívüliekre, újjal bökve, mutogatsz rá!
Rájuk hasonlítasz,
S habár földi vagy, nincs senki, aki ezt bizonyítaná!
Lassan a drogokra is rászoksz, rendesen elborulsz és krákogsz!
Elém tolsz egy papírt, átkost.
Eljátszottam már az Ákost.
Én k€féltem,
Hogy meglegyen a pénzem,
Mit nézel már?
