Ahogy az látható, mellőztük az április elsejei tréfákat, de úgy gondolom, itt minden alakalom csupa móka és kacagás, így nekünk nincs szükségünk egy külön napra csak azért, hogy elsüssünk néhány poént. Az e heti áldozatunk pedig nem más, mint a Világítótorony, kinek búrája fényesebb a napkorongnál is, vagyis Dobrády Ákos. Már a TNT sem volt egy műremek, a fickó szóló karrierje pedig ettől csak annyiban különbözik, hogy kikopott mellőle a félvér/mesztic tapsoltató hülyegyerek. Ami pedig a dalait illeti, nos Ákoska masszívabban nyáladzik, mint egy bernáthegyi, a zenei alapok kritikán aluli mocskok csupán, valahol félúton a mulatós és a szintipop között.
Amíg tart ez az élet
addig nem félek,
Hát ez jó! Igazán remek! Mondjuk, elég érdekes lenne, ha a halála után kezdene el félni. Esetleg készül a zombi-létre? Való Zombi: Itt a brain a tét! A kezdeti szellemi színvonal speciel simán eléri egy élőhalott értelmi képességét, ez tény.
mert megtaláltalak téged,
s ha nem bánod,
akkor én végleg itt maradok.
Rímkezdemények vannak csupán, a szöveg meglehetősen sablonos, hozza azokat a szófordulatokat, amelyek az ilyen dalokban kötelezőek, de azon kívül semmi mást. Ha a rajongók nem is bánják Dobrády Ákos maradását, mi már annál inkább.
Tudom elhiszed majd,
talán megérted.
A második versszak elég lekezelő hangnemben kezdődik. A költő az eddig látottak alapján még egy kutyával szemben sem lenne képes IQ versenyt nyerni, így külön tré, ez a fajta szellemi m@szturbáció. Konkrétan a semmire veri magát, igaz arra nagyon. Tudnám ajánlani a Belga „Probléma” című számát!
Az édes csókod a mérged.
Ami hajt még,
nem hagy egy percre sem nélküled.
A méreg öl, és nem hajt. Kicsit dadaista jellege van a dolognak, olybá tűnik, a véletlennek köszönhető, hogy néha összeáll egy-két részlet, és keletkezik valami kohézió.
Szeretem azt amikor,
szemedben ébred a nap.
Ez már majdnem olyan, mint egy allegória. Magyarul annyit tesz: szereti, amikor a partnere szemében az értelem szikrája gyúl, mert szemmel láthatólag a költő ebben hiányt szenved.
És szeretem azt ahogyan,
a fénye simogat.
Emberek, baj van. Ez konkrétan hányingerkeltő, és komolyan nem tudom, hogyan lesz ebből átirat. Majd betolok egy Daedalont egy Demalgonnal szinkronba, és meglátjuk mi lesz.
Tőled fekete gyémánt,
izzik a szív!
Ez Jókai Mór „Fekete gyémántok” című művének olcsó paródiája. Hatásvadász a dolog, arra bazíroz, hogy a csajok oda meg vissza lesznek a gyémánt szó hallatán, de akinek van egy kis agya is, esetleg olvasta a korábban már említett Jókai regényt, annak hamar leesik, hogy a feketekőszénnel vonja párhuzamba a szerelmét, és így sokkal inkább tűnik alázásnak, mint kedveskedő gondolatmenetnek. Magyarul: Kedvesem, sötét vagy még a feketekőszén!
Fekete gyémánt, még mindig úgy hív.
Most karomba hullva,
szemed behunyva bennem bízz!
Az ősei tuti bányászok voltak, és mi sem bánnánk, ha Dobrády Ákos a tárnák mélyén fejtené ki tehetségét egy csákánnyal, esetleg a csilléket tologatná. Az jelentené neki a mennyországot, ha kedvére ölelgethetne egy mázsa szenet.
Tőled fekete gyémánt,
izzik a szív!
Fekete gyémánt, még mindig úgy hív.
Most karomba hullva,
szemed behunyva bennem bízz!
És még ismétli is… A sírás fojtogat.
Fekete gyémánt...
Mielőtt nem voltál,
kavargó porszemként éltem.
Voltam játéka szélnek és féltem.
Soha nem jössz, nincs az a jó ami rám talál!
Ez a szakasz a Korál „Homok a szélben” és a Kansas „Dust in the wind” című dalainak a keveréke, amúgy értékelhetetlen mocsok. Plágiumgyanús.
De most hogy itt vagy
már mindent más szemmel látok!
Kezdjük kapizsgálni; a fentebb említett szemben ébredős nap a globális felmelegedés első tünete volt. A csillagszemű juhász után szabadon: most itt van a b#ziszemű költő. Eddig nem tudtam, hogy mi hiányzott…
Az elveszettnek hitt álmok,
visszatérnek.
Van akit nem pótolhat más!
Több, mint 6 milliárd ember él ezen a bolygón, szóval mindenki pótolható, az ilyen dobrádyákosok helyettesítésekor pedig még csak emberben sem kell gondolkodnunk, ezt a szintet egy idomított csimpánz is képes lenne hozni, grátiszként sokkal jobb hatásfokkal.
Szeretem azt amikor,
szemedben ébred a nap.
És szeretem azt ahogyan,
a fénye simogat.
Tőled fekete gyémánt,
izzik a szív!
Fekete gyémánt, még mindig úgy hív.
Most karomba hullva,
szemed behunyva bennem bízz!
Tőled fekete gyémánt,
izzik a szív!
Fekete gyémánt, még mindig úgy hív.
Most karomba hullva,
szemed behunyva bennem bízz!
Fekete gyémánt...
Tőled fekete gyémánt,
izzik a szív!
Fekete gyémánt, még mindig úgy hív.
Most karomba hullva,
szemed behunyva bennem bízz!
Bennem bízz...
Tőled fekete gyémánt,
izzik a szív! (...izzik a szív...)
Fekete gyémánt, még mindig úgy hív. (...mindig úgy hív...)
Most karomba hullva,
szemed behunyva bennem bízz!
(Fekete gyémánt...)
(Izzik a szív...)
(Mindig úgy hív...)
Most karomba hullva,
szemed behunyva bennem bízz!
Fekete gyémánt...!
Eddig sem volt túl sok mondandója, de a dal végére kicsit megszaladt a szerzővel a copypaste sötét lova. Ez az a kategória, ami nem jutott tovább a tinilányos picsogásnál, mindezt férfiúi büszkeséggel vállalja az „énekes”. Rímek alig akadnak, a kohézió szinte nulla, a szöveg különböző részeit csak a nyál tartja egyben. A dal a férfi testbe zárt kislány szerelemkeresési kihívásait mutatja be, ahol a főhős látszólag talál valamit, de nem egészen azt, amire vágyott/számított. Ez a szöveg kritikán aluli, bugyuta szófordulatok halmaza. Ilyen az, ha egy ember az agyával végzi el a nagydolgát. Ez már annyira ótvaros, hogy azt büntetni kellene. A felvállalása komoly ízlésficamra vall!
„Az elveszett jelentés”:
Amíg tart ez a széklet,
Addig megélek,
Mert jól átverlek téged,
S ha nem bánod,
Akkor én folyton itt vernyogok.
Tudom, beszopod majd,
Mert nem érted,
De hát pont ez a lényeg,
Hogy ne értsd meg,
Ezt szülte agyam, mert a fejem egy s€gg.
Szeretem azt, amikor,
Elgázol téged a traktor.
Beléd költözik pár csontkukac,
Te meg szipoghatsz.
Egyél fekete patkányt,
Jó ez az íz!
Fekete patkányt, azt reggelizz.
Most markomba fúlva,
Szemed behunyva, ellep a víz!
Egyél fekete patkányt,
Jó ez az íz!
Fekete patkányt, azt reggelizz.
Most markomba fúlva,
Szemed behunyva, ellep a víz!
Fekete patkányt...
Eljött az agyhalál,
Már magamat se értem.
Az orvostól új agyat kértem.
De ennyi volt, nincs remény, a nyál elkaszál!
Az agyam már elhagy,
A szövegem rosszabb, mint egy átok,
Ezerrel tolom rátok.
Észhez tértek,
De mi lehet a megoldás?!
Szeretem azt, amikor,
Elgázol téged a traktor.
Beléd költözik pár csontkukac,
Te meg szipoghatsz.
Egyél fekete patkányt,
Jó ez az íz!
Fekete patkányt, azt reggelizz.
Most markomba fúlva,
Szemed behunyva, ellep a víz!
Egyél fekete patkányt,
Jó ez az íz!
Fekete patkányt, azt reggelizz.
Most markomba fúlva,
Szemed behunyva, ellep a víz!
Fekete patkányt...
Egyél fekete patkányt,
Jó ez az íz!
Fekete patkányt, azt reggelizz.
Most markomba fúlva,
Szemed behunyva, ellep a víz!
Ellep a víz...
Egyél fekete patkányt,
Jó ez az íz! (Jó ez az íz…)
Fekete patkányt, azt reggelizz. (Azt reggelizz…)
Most markomba fúlva,
Szemed behunyva, ellep a víz!
(Fekete patkányt...)
(Jó ez az íz...)
(Azt reggelizz...)
Most markomba fúlva,
Szemed behunyva, ellep a víz!
Fekete patkányt...!
