Baksa-Soós Attila kiegészülve mindazzal, amitől a Supernem élvezhetetlen; röviden ekképp tudnánk jellemezni ezt az élőholt produkciót. Papp Szabolcsról és a Supernemről már beszéltem egyszer–kétszer, így a történet ezen felét nem is ragoznám túl, hiszen mindannyian ismerjük Papp Úr „munkásságát”. A projekt másik felét Baksa-Soós Attila jelenti, akiről annyit nyugodt szívvel elmondhatunk, hogy nagyon sok mindent tol egyszerre (ír, költ, zenél, épít), és valószínűleg ez az oka annak, hogy semminek sem ér a végére, ami a színvonalon tükröződik is. Az pedig már csak kuriózumként merül fel, hogy a „felhőjáró sokcsillagos írókéz” művésznévhez milyen mennyiségben kell a tudatmódosító szereket adagolnunk önmagunknak. Az pedig, hogy esetlegesen erre a dalra is ráillenek a punk műfaj jellemzői, még nem jelenti azt, hogy ez az lenne!
Szokatlan vagyok
Amilyen vagyok
Hát, nem bonyolítják túl a dolgokat, két sorban négy szóból kettő ugyanaz. A magyar nyelv legprimitívebb formáját választották a kommunikációjukhoz, egyszerű tőmondatokkal operálnak. Ehhez nem kell diploma sem ész, a hurkanyakú kidobók szintjén van valahol. „Jegy van?! Lenyomlak! Odamegyek!”
Rám nézett anyád
Mondtam egy nagyot
Még csak négy soron vagyunk túl, de kohézió már annyira halott, hogy a dal születése előtt 100 évvel már el is temették. Tőmondatokból ritkán lehet jó sztorit írni, amit ez a szöveg be is bizonyít. Szeretnénk hinni, hogy ezt ők sem gondolták komolyan, bár a nóta megjelentetése meggyőzően rombolja le ebbéli hitünk.
Szokatlan alkalom
Pörög az alkarom
Nyomom a csengőt
Nincs senki itthon
Inkább az agyad pörgött volna, és akkor ez a rejszolós történet nem látott volna napvilágot. Ha már amúgy is egy fedél alatt él a nője anyjával, akkor ennyi ésszel, meg erővel az öreglányt is simán meghúzhatta volna, ahelyett, hogy magához nyúl. Egyelőre itt tartsunk egy kis szünetet, hátha folytatják a gondolatmenetet.
Kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Csak az a baj, hogy nem a punkok közül állt ki, és nem is a színpadról takarodott el, pedig szemmel láthatólag ez a műfaj nem fekszik nekik. Nem tudom, miért nem próbálkozik meg a thrash metal-lal, ott csak hörögni kell, ergo, szöveget sem kellene írnia, és még a nem létező énektudása sem lenne akadály. Amúgy ez a refrén rosszabb, mintha a Geszti Péter követte volna el. Még a halálsoron sincs ennyi kín egy helyen…
Nem dőlök be a kigyúrt nőnek
Nem dőlök be a színésznőnek
Nem dőlök be, ha piros a lábad
Szeretnélek, megfojtanálak
És nem is kellett sokat várnunk a sztori folytatására. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz, mármint a recskázós témakörrel kapcsolatban. Eme négy sornak enyhén nőgyűlölő mellékzöngéje van, és így már sejtjük, hogy miért majomcsapdázik, amikor ott van a nője, és annak anyja is. Comming out-ból jeles.
Kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
„Beálltam!/ Fibrilláltam!” Mellesleg a másság(a) mellett jobban is kiállhatott volna…
Nekem így oké
Nem állunk sorba
Irány a trafik
Legyünk ma durva
Legyünk ma feltűnő
Legyünk ma esküvő.
Továbbra is tőmondatokkal igyekszik megoldani a dolgot, de ez így sem nem figyelemfelkeltő, sem nem hatásos, ez az a réteg, ahol nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk, vagy nevessünk a kr€ténségük láttán/hallatán, esetleg a kettőt egyszerre, hogy legalább a magyar virtus meglegyen, azzal még csak-csak tudunk azonosulni, mert az igénytelenséggel lehetetlen.
Megjött a levél - ÁÁÁ
Ki vagyok rúgva
Valamiért nem csodálkozunk. Épp itt volt az ideje!
Kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
„Belátom, hogy hibázom!” Ez az ismételgetés már kezd kínossá válni. Szegényes szókincs, nulla kohézió, tőmondatok és rengeteg ismétlés. Ennél meg egy agyhalott is képes jobbat produkálni. Emberek, ez már tényleg súlyos, kezeltessétek magatok, amíg még nem késő.
Gyere-gyere, úgy várlak-várlak
Add nekem, megint a szádat-szádat
Gyere-gyere, úgy várlak-várlak
Add nekem, megint a szádat-szádat
Gyere-gyere, úgy várlak-várlak
Add nekem, megint a szádat-szádat
Igaz, itt is sok a repeat, de legalább ez egy lírai rész. Pár másodperc, ami reményt ad, hogy azért valakinek volt legalább egy jó ötlete a dal megírása közben. Ez a szakasz annyira jól sikerült, hogy csúnyán kilóg a többi közül, és úgy van, ahogy gondolják/gondoljátok, felveti a kérdést, mely szerint, ha tudtak ilyet is, akkor miért nem lehetett ezt a színvonalat fenntartani az egész szöveg során folyamatosan? Az viszont tény, hogy egy kis fellángolás nem old meg semmit.
Nem dőlök be a kigyúrt nőnek
Nem dőlök be a színésznőnek
Nem dőlök be, ha piros a lábad
Szeretnélek, megfojtanálak
Szokatlan vagyok
Amilyen vagyok
Rám nézett anyád
Mondtam egy nagyot
Szokatlan alkalom
Pörög az alkarom
Nyomom a csengőt
Nincs senki itthon
Kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Azt kiáltom!
Hogy kiálltam!
Azt kiáltom
Hogy kiálltam!
Végül, a mizogin szakasz egy újabb visszajátszási hullámot idéz elő, és visszakapjuk a dal első részét. Mondhatnánk, hogy keretes szerkezet, de ez a dal sokkal inkább hasonlít a hányásra, mert jobb nem lesz, csak rosszabb. Így zárásképp még felmerül egy kérdés; Hol marad a punkokra oly jellemző lázadás ebből a mocsokból? Amennyiben teljesen őszinték szeretnénk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a produkció még egy idegrángásnak is vérszegény. Minden jel szerint Papp Szabolcsba kódolva van az igénytelenség, a tehetségtelenség, a primitívség és az a kényszer, hogy a szájával sz@rjon minden egyes alkalommal. Sajnos, ez ma Magyarországon elég a sztársághoz. Talán a f*stalicska kifejezés kellőképp sugallja, hogy ez a nóta mennyire tré.
„Az elveszett jelentés”:
Agyatlan vagyok,
Vannak még bajok,
Életem gyorsnaszád,
Szidják az anyád.
A frankót megmondom,
A zene nem az én asztalom,
Pengetem a seprűt,
Rágom a csepűt!
Kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Nem dőlök be a kigyúrt őrnek,
Az sem izgat, ha tarkón lőnek.
Nem számít, ha szőrös a lábad,
A hónaljad, a hátad és az egész szájad!
Kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Szerintem ez tré,
Én a tevezsoké,
Irány a sarok,
Pillangó vagyok,
Legyél mindenevő,
Számlán a gyökkitevő,
Megjött a róka - ÁÁÁ
Már ki van dobva!
Kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Gyere-gyere, úgy várlak-várlak,
Tátsd ki megint, a számat-számat,
Gyere-gyere, úgy várlak-várlak,
Tátsd ki megint, a számat-számat,
Gyere-gyere, úgy várlak-várlak,
Tátsd ki megint, a számat-számat.
Nem dőlök be a kigyúrt őrnek,
Az sem izgat, ha tarkón lőnek.
Nem számít, ha szőrös a lábad,
Csak végre fogd be a pofád!
Agyatlan vagyok,
Vannak még bajok,
Életem gyorsnaszád,
Szidják az anyád.
A frankót megmondom,
A zene nem az én asztalom,
Pengetem a seprűt,
Rágom a csepűt!
Kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
Ezt belátom!
Hogy kihánytam!
