A második évet a Wasabi Kht. zenéjével kezdjük. A csapatot a menedzsere ajánlott be, bár gondolom neki más tervei voltak ezzel kapcsolatban. Azonban ahhoz, hogy mi valakiről jókat mondjunk, azért tenni is kell, és mivel csak egy sajtóanyagot kaptunk, pénzt meg nem, így újfent kénytelenek leszünk őszintén elmondani a véleményünk. Nos, a név ellenére ez nem egy J-pop brigád, igaz, egy olyannal ezerszer jobban jártunk volna. Már csak ezért is, mert ezekbe nagyjából annyi erő és kreativitás szorult, mint egy doboz UHT tejbe. A zenei alapokat a káosz jellemzi, a szöveget pedig nem szeretném idejekorán minősíteni, szóval nincs ebben semmi, ami élvezhető lenne. Az ominózus e-mail felvetette egy interjú lehetőségét is, ami iránt érdeklődtem, de mindeddig nem kaptam választ, pedig oly szívesen megkérdezném őket, hogy miért gondolják azt, hogy nekik zenélni kell, mikor szemmel láthatóan semmi érzékük és tehetségük nincs hozzá. Na, de ez legyen a jövő zenéje, most pedig lássuk a zöldnövényeket:
Megyek a boltba, megyek tejért,
a reklám felemel egy jobb holnapért:
Az első két sor után nehezemre esik eldönteni, ez most vicc, vagy komoly. Annyi biztos, ennél semmitmondóbb kezdést keresve se lehetett volna találni. A szövegíró énekesnő a bio-ban a vállára telepedett múzsá(k)ról beszél, de ezeket sokkal inkább kényszerképzeteknek lehetne nevezni.
nem is szép, nem is csúnya,
csak belevigyorog minden arcba.
A kohézió meg ismeretlen fogalom. A szöveg nagyon egyszerű akart lenni, de csak a primitívig jutott. Legalább rímel, de jelen esetben ez nem igazán boldogít. Kedves Wasabi Kht., most ezt a csajt vagy iskoláztassátok, vagy valami, mert ez így egy borzalom.
Ne várj rám, várj a sorra,
velem mindenki olyan durva
Mert a szókincsed egy nagy nulla. Várj, nem is ezt akartam mondani, de várj még egy kicsit, mert elfelejtettem, várjál még, remélem, vársz, mert ha nem vársz… A szóismétléssel gyilkolja azt a kevés kis mondanivalót, ami még megvan. Ajánlanám a Belga „Az a baj” című klasszikusát, talán segít megérteni, mi a „Probléma”.
és belém erőszakolja,
hogy aranyat ér
Ez a szöveg kellemetlen, mint az aranyér, az pedig brutális túlzás, hogy „aranyat ér”. Eddig a tejről és a reklámról szólt a történet, most meg már valaki az énekesnő fejébe próbálja beleverni a tudást, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ezen a ponton nekem is kezd agresszióm lenni.
Belém csíp ez a királylány,
mosolyogva figyel rám a plakát
Üldözési mánia? Esetleg nem ártana felnőni, mert ez a rózsaszín babaszobás nyáláradat nem csak tré, de idegesítő is. Azonban a szerzőnő még mindig azt képzeli, hogy Ő a világ közepe, pedig neki ehhez semmi köze. A költőasszony valóságából nem csak a háttérzene hiányzik, hanem az értelmes gondolatok is.
és a hírek is azt mondják,
hogy itt mindenki
Egy nagy senki?!
Aranyat ér, jobb, jobb, aranyat ér, több, több,
aranyat ér, jobb, jobb, aranyat ér, több, több…
Ennyi erővel ez a dal szólhatna az aranyérről is, a végeredmény ugyanaz lenne, mint így.
Előre nézek, takarom a napot,
a hajam lobog, szíveket lopok
csak keményen, aztán lágyan megint,
mert én tudom, mi van benn és kinn.
Kívül az üresség, belül meg némi elmebaj. Kénytelenek vagyunk tiltakozni a butaság és a trehányság ilyetén formában történő megnyilvánulása ellen. Ha ennyire nincs miről beszélnie, akkor maradjon kussban.
Sika-sika, sika, sikálom,
„Síkfutás! … Kiestél!” Nos, ez a szakasz arra volt jó, hogy felidézze az Ace Ventura 2 egyik jelenetét.
kiállok az útra és csinálom
fényes a cipőm, beállok a sorba
és kiáltom én is vigyorogva, hogy
Úgy tűnik a csaj előző munkaköri leírásában a pr*stituált szerepelt („kiállok az útra és csinálom”). K#rvának is olyan pocsék volt, mint zenésznek? Remélhetőleg ez örök rejtély marad, mint az is, hogy mekkora volt a kuncsaftok halálozási rátája, tekintve, hogy a zenéje egy tömegpusztító fegyvert simán helyettesíthetne.
belém csíp…
A túlzott önbizalom és az önkritika hiánya okozta szélsőséges helyzet hívhatta életre a Wasabi Kht.-t. Az, hogy a zenekarnak lemeze jelenik meg, az már önmagában egy anomália. Ez a szövegvilág annyira üres, hogy kritizálni nemigen lehet, csak gyalázni, mert ezt még egy egysejtű is bármikor felülmúlja. Természetesen az önkifejezéshez mindenkinek szíve joga, de ezt lehetőleg úgy tegye, hogy az másoknak ne fájjon. Az értelem komoly hiánycikk, ami nagyon sajnálatos, a javulásra pedig nem sok reményt látunk. Ez tipikusan az a kategória, ami úgy sz@r, ahogy van. Ezt a kukába kellett volna kib@szni, nem pedig lemezen kiadni.
„Az elveszett jelentés”:
Mondom, de nincs senki, aki megért,
Én nem értem, hogy mi a f@szért?
Testem-lelkem elég csúnya,
Hiányzik belőlem pár kromoszóma.
Vedelem a sört a borra,
Orrom ráteszem a hóra,
Az agyam széterőszakolja,
Durva, mint az aranyér!
A múzsa ma is csak pofán hányt,
Hátra hagyva a nagy talányt;
Miért nincs semmi, ami visszatart,
Mikor tolom a sz@rt!
A szövegem gyér, rossz, rossz, a szövegem gyér, f*s, f*s,
A szövegem gyér, rossz, rossz, a szövegem gyér, f*s, f*s…
Hátra nézek, de előre megyek,
Egy jelzőtáblahegy, amit lefejelek,
Csak keményen, aztán lágyan megint,
Mert a végén a járda is meglegyint.
Fika-fika, filogenetika,
Nem érint a szofisztika,
Széles a csípőm, a melleim nőnek,
Vajon ezért neveznek engem nőnek?
A múzsa…
