Crescendo: hangerőben növekvő erővel, fokozatosan erősítve adandó elő. A másik megoldás egy 1999-ben alakult honi zenekar. Első, és eddig egyetlen – és remélem, ez így is marad – lemezüket 2011-ben adták ki. Ezt a dalt végighallgatva viszont nem értem, mire kellett az a 12 év?! Zeneileg nem túl bonyolult a történet, hallgatható soft-rock, kicsit tingli-tangli beütéssel. A szövegről pedig elöljáróban csak annyit, ha ehhez két ember megfeszített munkájára volt szükség, akkor valószínűleg ama kettőnek egy kisegítő iskolában lenne a helye.
Nem hiszem el, hogy nem hiszed
Hát ne mondd el inkább senkinek
12 év alatt egy majom is írt volna ilyet, sőt még jobbat is. Nos, amikor két embernek összesen kell egy darab versszakot írnia egy darab refrénnel megspékelve, akkor minimumként elvárható lenne az, hogy mindenhol rímeljen és a szerelmi nyálcsorgatáson kívül valami értelmes dologról is szólni akarjon a mű. Hiszed vagy sem, ez a kezdés elég tré, nagyjából olyan, mint a: Látod? Nem látod? Na látod! A második sor pedig egy szimpla közhely, amivel senki sincs kisegítve, sem a hallgatók, sem pedig a zenekar.
Hogy a bőröm alá bújt egy titok
Azt hiszem, beléd bolondulok
(ismétlik k#rva sokszor)
Igazából a kutyámnak ezt a dalt kellett volna lejátszanom, mielőtt elvittem az állatorvoshoz a kötelező chip miatt. Bár ez a bőr alatti titok akár mást is jelenthet, valami intravénás drogot (heroint for example). Így már érthető lenne a 4. sorban bekövetkező őrület is. A történet további részét is eme sorok adják, számtalanszor ismétli, ezzel is jelezve, hogy csak ennyire futotta a szellemi képességeikből, meg a mondandóból. Néha bekúszik ugyan a refrén, de az már mellékes. Az igényesnek tűnő zenét lemészárolja a bugyuta szöveg unalomig történő ismétlése. Inkább a rajzszakkört választották volna!
Refr.
Egy villanás elég és rám talál
Két szemed halálos napsugár
Amikor az ismételgetés kezd fizikai fájdalmakat okozni, akkor bekúszik a refrén. Egy atomvillanás erejével csap le ránk, amire már az első sor is figyelmeztet. Tudnám ajánlani a „Rám talál egy szó” című örökzöldet a Belgától, azon legalább lehet nevetni. Itt maximum a sírás fojtogat. A szerelem csúcsán, amikor bemondunk valami olyat a lánynak, mint ami itt a 2. sorban van, hát túl sok jóra ne számítsunk. Mert ez a fajta napsütés a melanomán kívül nem nagyon kínál mást. Ennyi erővel betámadhatnánk a: „Szép vagy, mint a halál!”, a végeredmény önmagáért fog beszélni (csekély kivételt a temetőimádó goth csajok csoportja adja majd).
A pillanat megáll az időben
Bármi lesz, ölelj át erősen
Tovább folytatódik az intenzív nyáladzás. A pillanat megáll az időben, a kés a vajban, a szerzők fejében pedig lefullad a láncfűrész. A refrént egy újabb közhellyel, de sokkal inkább az ilyen szövegvilággal megáldott dalokra jellemző klisével zárják. Lehet normális szerelmes dalt írni, de ezekre csak külföldi példákat ismerünk. Például a Metallica „Nothing else matters”-e, a Gorillaz „Feel Good INC”-je, Manu Chao „Me gustas tú”-ja, de még ide sorolhatjuk a Jefferson Airplane „Somebody to love”-ját is, mindezt a teljesség igénye nélkül. Összességébenez a szöveg elég ótvaros. Semmi újat nem tud felmutatni a hasonszőrű társaihoz képest. Csak igénytelenséget kínál, a grátisz pedig a nyálrák lesz.
„Az elveszett jelentés”:
Vernyogunk, de te nem érted,
Addig ismétlem, míg megérted!
Most a vénámba szépen feltolok…
Kokain, és egyéb más drogok.
Refr.
Nincs már villanás, csak az agyhalál,
A f*sáradat téged is elkaszál.
Folyik a nyál, arcom egy tenyérben,
Most pofán rúgnak, de keményen!
