„Őszinte és ösztönös zene”, ez a banda célkitűzése, de nagyon úgy tűnik, hogy lassan már a sz@r definícióját is ez adja. Ahogy az a címből is kiderült, ismét a Pocok 1 Hörcsög nevű formációról lesz szó. Anno az „Illegál” c. nótájuknál már említettem a most következő track-et, nos, ez egy rendszerkritikusnak tűnő valami, bár azt rögtön az elején le kell szögezzük, hogy a srácoknak nem sikerült megoldania a házi feladatot. Sebaj, majd én is a szokásosnál kicsit kíméletesebb leszek, nehogy át kelljen keresztelni ezt a csapatot „Zokog 1(néhány) K¨cs¨g”-re.
Túl az Óperencián hét megálló, ott az én hazám
Nézd a házam ajtaján kint a jelszó: éljetek lazán!
A rendszerkritikus töltetet az Óperencia és Matolcsy György „tündérmesés” kijelentései adják, bár a második sor már igyekszik cáfolni ezt a vonalat, mert ha valahol tiltott a lazulás, az Magyarország. Itt az embereket éppen szórakoztató kongadobosokat a karhatalmi erők zúzzák le, és ez csak egy példa a sok közül.
Minden nap mikor felkelek, örülök, hogy ott élhetek
Ördögökkel táncolunk, pávatollal hánytatunk
Na, meg a „tündérkirály” is továbblépett már azóta, és így az egész sokkal inkább tűnik egy elcs€szett tripnek, mint lázadásnak valami ellen. A pávatollas rész pedig kifejezetten gusztusos. Bevetettek mindent, amit ismertek, de ez elég kevés. Az első versszak előadásmódja is mutatja, hogy nem csak mi unjuk halálra magunkat ettől a négy sortól, hanem az énekes is. Bíztató, nemde?
De szólt a király, hogy fűtsenek,
a bolondból lovagot üssenek
Nem lehet elegem magamból,
egy idegen, akiért a harang szól
Haladjunk visszafelé a refrénben. Akiért a harang szól, azt temetik, mondjuk, ez lehet a túlzott egoizmus következménye, amire van példa itt is. Az első két sorban felvázolt sablonos vacak meg szót sem érdemel.
Az üveghegy visszaváltható,
felgyulladt a varázsló
Már te sem olyan korán fekszel,
mert mindenki felnő egyszer
Hatalmas szellemi magaslatokban szállhatunk, csupa ócska poén társaságában. A koporsóban pedig nem tudunk se korán, se későn nyugovóra térni, ott a föld alatt már csak folyamatos fekvés van. Hát, inkább olvasott volna valamit dalszövegírás helyett.
Ha szól a király, hogy fűtsenek,
a bolondból lovagot üssenek
Nem lehet elegem magamból,
egy idegen, akiért a harang szól
Félre az utamból emberek,
amit nekem, azt másnak nem lehet!
Nem látok jobban a lovamról,
egyedül a szívem nincs aranyból
A tobzódás tovább folytatódik, bár célszerűbb lenne ámokfutásnak nevezni mindazt, ami itt történik. Újabb közhelyes sorokkal gazdagít minket a szerző, a „Szomszédok” c. tévésorozat végén lévő monológokra emlékeztet a nóta ezen része. Hát nem zseniálasan avítt?
Elnézést uraság, álljunk meg egy szóra, hogyha volna ideje...
Megjegyezném, hogy ezzel a tónussal nálam nem jut messzire
Ez a kettősség nem nyerő. Az egyik percben még a királyt alakítja, a másikban meg kvázi önmaga ellen lázad. A megalázkodó lázadó esete a hatalommal: – „Főnök, szabad lázadni?” – „Hát persze, hogy NEM!” – „Ja, akkor jó, csak vicceltem!” És ez a dal pont ilyen bugyuta és üres.
Tudod, az embereknek itt nincs erre ideje, pár perc a földön, tűnés a semmibe
Ami igaz, az igaz, ezek is eltűnhetnének már a búsba.
Ne tündérmese legyen a szabad akarat, féken tarthatnád néha magadat!
Akkor most mi legyen? Mindent egyszerre nem kaphatunk meg, főleg akkor, ha a két végletet preferáljuk: Legyen Anarchiába oltott diktatúra!
Férfiak, asszonyok, okosak, gyökerek, mindenki kérdez, de nem jön a felelet
Szóval a férfiak okosak, a nők meg gyökerek. Persze, ez lehet, hogy egy kicsit túlzás, de elég nehéz értelmes gondolatot kisilabizálni ebből a szennyből. Ez egy igazi fertő.
csak pár suhanc, amit a falra felír, nem sok: Drei, vier, grenadier!!
Végül megidéz egy letűnt kort, annak legpocsékabb portékájával együtt. A Mo-Do nevű formáció Eins, Zwei, Polizei című szösszenete inkább a felejthető kategóriát és az igénytelenséget képviseli, mintsem a felelevenítendő klasszikust. Egy igazi beszóláshoz nem voltak elég bátrak, ezt a közhelyes vackot meg ők maguk is nagyon unták, mindez tükröződik a végeredményen is. Ez még szellemi m@szturbációnak is kevés, olyan, mintha arra a kérdésre keresnék a választ; „Mit kapunk, ha keresztezzük az elefántot a kenguruval? – K#rva nagy lyukakat Afrikában!” Ez is csak egy újabb tré nóta pár ótvaros arctól.
„Az elveszett jelentés”:
Ott a budi falán, mászik a b@szott nagy csótány,
A rovarirtó dobozból meg előugrott egy patkány!
Közben az ébresztőóra, mire felkelek, elütötte a fél hetet,
Pont úgy, mint a taxis öcsém kocsival a népeket.
De szólt a király, hogy műtsenek,
A királynő ezentúl majd én leszek,
Egész más az arcom a cickóktól,
Bókokat kapok idegen fickóktól.
Az áporodott szag átható,
Butaságunk meg látható.
A szövegíró mindentől bekekszel,
Azért nem állt elő jobb szöveggel.
De szólt a király, hogy műtsenek,
A királynő ezentúl majd én leszek,
Egész más az arcom a cickóktól,
Bókokat kapok idegen fickóktól.
Jönnek már az úthengerek,
Áradnak a nyáltengerek!
Nem látok semmit a lóf@sztól,
Részletre kapom a lovam az államtól!
Elnézést tudós uraság, jöjjön csak ki a hóra, ha van egy kis mersze,
Bár mindketten nagyon jól tudjuk, erre az lesz a válasz, hogy: persze!
Tudom, karban kéne tartanom magamat, kicsit edzeni az agyamat,
De nem tudok koncentrálni semmire, egész nap csak hintem a magomat!
Asszonyok, férfiak, öregek és gyerekek, mindenkit ellep a vizelet,
Itt csak egy dolog hiányzik, mégpedig a zene iránti tisztelet!
