Na nézd csak, kit vetett fel a víz; a piszoárban. Ott, a nagy sárgaság közepén látható a „Szerencse Szombat” egyik házigazdája, Kovács „Névelsz@ró” Áron személyesen. A csávó minden egyes nyilvános megmozdulásával áldoz az emberi primitívség oltárán, neki simán belefér egy „sugarelóf@sz” élő adásban – amiért persze a Görög Zitát rúgják ki, akit inkább látnánk a tévénk képernyőjén –, de legutóbb a rádiós műsorában örvendeztette meg a nagyérdeműt egy „Farhát Williams-szel”. A probléma csak annyi, hogy az ilyen Kovács Ánusz féle „bumburnyákoknak” a honi médiában csak tündöklése van, bukása alig. Egyébként ez a 100. falSzöveg poszt; vagyis lehet egy kicsit ünnepelni. Persze mindezt csak diszkréten, mert nem akarunk úgy járni, mint a Savaria Karnevál utcazenészei, akiket végül a szombathelyi rendőrök meggyepáltak. Ahhoz a rendőri fellépéshez, melynek során egy csajt egy rakás rendőr rángat végig az utcán, csak gratulálni tudunk, nagyon bátrak voltak az egyenruhás urak!
Mennél, de az út áll alattad,
Milyen szerencse, hogy az út áll, és nem mozog. Egyrészt oda van betonozva, másrészt, ha mocorogna, az már a földrengés tünete lenne. Mindenesetre a Költő bebizonyította, akkora p@raszt, hogy szédül a betonon.
Nyomnád, de túl régen raktad tele...
Nyomná a szöveget, csak hát elfelejtette. A demencia már csak ilyen, nem válogat, csak leamortizál agyilag. Azt pedig már most sejteni véljük, hogy rímeket még mutatóban sem kapunk.
És üres a tank
És a harckocsiból is kifüstölték már a kezelőszemélyzetet. Természetesen a fenti sorok a „menni, vagy nem menni” kérdésre keresik a választ, de a megfogalmazás meglehetősen suta, az első sor pedig egyenesen bugyuta. Szóval, haladjunk, haladjunk.
A csajnál csak a mutató fekszik többet,
Ő inkább veszekszik veled
Na, ez is Fankától tanulta meg, hogyan kell szerelmi szálat szőni egy dalba. A nő a biogazdálkodásban hisz, vagyis fűvel-fával csalja ezt a marhát. Szánalmas, és ezzel is még mindig csak dicsértem ezt a szemetet.
Pénzt nem ad a bank...
Kohézió esetleg? Ja, tudom, káosz van. Ez a bankos sor egészen új megvilágításba helyezi az előző két sort: a Szövegíró lányokat futtat, mert nem kapott kölcsönt.
Tudod, hogy nem divat, túl szakadt,
De még a tiéd...
Rozsdás, de szíved beledobban:
A hajléktalanok alkoholhoz jutottak, mely átmelegíti meggyötört szívüket és lelküket.
Töltsd újra még!
Tölts újra még!
Mit kellene újratölteni? A csajt, aki mindenki mással, csak vele nem, esetleg a hajléktalanokat? És még egy fontos kérdés felmerül: kivel akarja újratölteti magát ez a szerencsétlen? Homeless-homo-love?! Gondolkodni? Minek! E nóta remekül tükrözi Szerzője dilettantizmusát a világ dolgait illetően.
Zúznál, de nem vagy a régi,
A csajod is már túl régóta nézi az órát,
De csak az idő áll,,
A Költő közben impotens lett a saját primitív dalától. Ebben az esetben nem tudom, miért csodálkozik azon, hogy a csaj mindenkivel elmegy, csak vele nem. „Az idő áll, a cerka nem,/ besült a fegyverem,/ más dolgozik a nejemen!”
Már fáraszt a sok szerető képe,
De lázadsz: Még nem lehet vége!
Az órád megállt fél hatnál
A nő nyíltan csalja a fickót, akit jobban aggaszt a karórájában lemerült gombelem, mint a hűtlen társ. Megérdemli a sorsát, de ez már csak amolyan személyes rosszmájú megjegyzés…
Tudod, már: túl öreg, rég elég,
De hajt még a vér,
Rozsdás szíved beledobban:
Új műfajt teremt a banda, az alternatív rock után most már van „nyugdíjas rock” is. „Megvénültél rég,/ a pacemakerben a vezeték elég,/ Szíved lerobban, mint egy ócska gép!”
Töltsd újra még!
Tölts újra még!
Inkább rajzolt volna, azonban elképzelhető, hogy azt sem tud, bár akkor abban a szituációban miért hallgatott az önkritikájára, és ebben az éneklős hisztiben miért nem?
Míg alattad a föld, feletted az ég,
Ha feledted is, vagy feladtad rég…
Egy darab közhely megtoldva egy darab tré szójátékkal, a végeredmény pedig egy nagy rakás f*s, vagyis majdnem olyan, mint a sz@r.
Töltsd újra még!
A végén még sikít kicsit, mint kislány a Barbiejáért, ami tovább rontja az amúgy is ultra pocsék összképet. A szöveget nem a káosz uralja, hanem a butaság, a nagy erőlködés végeredménye egy hallgathatatlan mocsok lett. Az látszik, hogy szeretik a rock zenét, csak lövésük sincs, hogy hogyan kellene csinálni. Kedves Kovács Átok, ideje lenne hazatolni a rozsdás biciklit, mind a zeneiparból, mind a tévéből. Amennyiben radikálisabb megfogalmazásban szeretnénk a dolgot tálalni: Nem kellesz te itt senkinek, húzzál a p!csába! Azért vonjuk le a tanulságot: Agy és önkritika nélkül az ember csak ámokfutó üzemmódban képes létezni, aminek valami ehhez nagyon hasonló borzalom lesz a végeredménye.
„Az elveszett jelentés”:
Megtámasztod a közfalat,
Valaki egy kutyát a lábamra sz@rat...
És nem vagy punk!
A kohéziónál csak a rím hiányzik jobban,
Állok a tükör előtt, s hajam már copfban,
Talán dughatnánk!
A bőrnadrágom meg széjjelszakadt,
Mikor a pisa megáradt...
A gombos sliccel akadt problémám:
Kéne egy kis egyéniség!
De tucatáru vagyok még!
Zúzol, de az olyan gagyi,
Nem tombol rá, csak a nyugger mami,
Meg néha a nagypapi!
De te vagy a vezérnek népe,
Kinek mutyikból megvan a pénze!
Egyszer valahol jól sz*ph@ttál!
A golyó, az kár beléd,
Attól sem lesz jobb a zenéd,
Saját fekáliádban vergődsz már:
Kéne egy kis egyéniség!
De tucatáru vagyok még!
Szemed alja egy ököltől lett kék,
Mert a dal egy kulturális szakadék!
Kéne egy kis egyéniség!
De tucatáru vagyok még!
