Külön öröm, ha szűkebben vett hazámról, Vas Megyéről és annak szépségeiről és rémségeiről kell beszélnem. Nos, a most következő feltörekvő tehetségtelenség Szentgotthárdról származik. Anno G.birds néven szépen leszerepeltek egy tehetségkutató valamin. Azonban ez nem jelenthetett akadályt, a lelkesedés és a pénz megold minden problémát, na meg a Petőfi rádió újabban dilettáns hozzáállása, ahol már a minőség nem fontos, csak magyar legyen. A névváltás után, változatlanul gyenge minőségben folytatják a srácok, most már Zaporozsec néven. Ha őszinte akarok lenni, akkor illik a zenekarra ez a név, az a verda elég tré volt, ahogy most ez a banda is.
Vársz
A szobádban hová
Minden napot zársz
Egy önmagába visszatérő körkörös hivatkozás
Hát igen, nem ártott volna várni, míg megjön az ihlet rendesen, és csak utána nekilátni a szövegírásnak. Attól, hogy alternatív egy szöveg, attól még nem kell értelmetlennek lennie. Sőt, a kohéziót sem kell kihagyni. Mindezt van időm itt leírni, mert az elején még felfedezhetőek a próbálkozás pozitív hatásai, bár ez a körkörös hivatkozásos történet szánalmas. „Otthon ülök egy magányban, és közben beugrik az informatika óra, ahol +18-as siteokon vergődtem, csakhogy teljen az idő.” Itt még van/volt egy kis reménysugár, hogy talán…
Az életed, már rég
Megszoktad így, más
Mitől lenne, magától soha nem jön változás
Innentől viszont, már közhelyesedik a történet. Amikor kifut egy ilyen sor, akkor álljunk fel az asztaltól, járkáljunk egy kicsit, és realizáljuk azt, hogy ez így k#rvára nem lesz jó. Ha egy terjedelmesebb szöveget írsz, akkor belefér, ott megengedheted magadnak, az irodalom tanár biztos díjazni is fogja, ha csak nem egy kr€tén, mint az én irodalom tanárom volt anno, aki a filmcímet is kijavította, mert neki nyelvtanilag nem volt helyes, de ez itt mellékes. Szóval, a lényeg, dalszövegeinket ne véssük tele bugyuta közhelyekkel, attól nem lesz jobb, csak rosszabb. A félrím pedig a másik, ami rontja az összképet.
Ha az égen kigyúlnak az éjlámpák
Mezítláb indulj a világ vége már csak az egyetlen határ
Lógasd le a lábad a peremén
Az első versszak (nem kell ezt mindenáron verse-nek hívni, ahogy az Petőfi rádióéknál szokás ugye) még tűrhető volt, a közhely ellenére is, de ezzel a refrénnel agyonvágják az egészet. Az első sor allegóriája lehetne jobb is, ez az éjlámpák elég furán hangzik, mondjuk külön öröm, hogy mégsem „k”-val kezdődik, mert akkor már a piroslámpás negyed reklámzenéje lenne. A mezítlábas túrát a szerző sem gondolhatta komolyan, a világ végén történő láblógatás pedig olyan korokat idéz vissza, ahol az értelmet és a tudást még eretnekségnek tartották, és a primitívség volt az általánosan elfogadott társadalmi berendezkedés. A XXI. században már tudjuk, hogy Föld gömbölyű, pontosabban geoid, és elég elvakultnak kell lenni ahhoz, hogy benyaljuk az egyházi mesét, mely szerint a Föld lapos, mint az asztal lapja, na meg a végén leesünk róla. Az ilyenekről S€mjén Úrnak kell doktori dissz@rtációkat írnia! Az áltudományos dolgokat vagy tegyük egyértelműen poénná, vagy inkább felejtsük el őket, mert könnyen rossz sorsra juthatunk, mint a fent említett politikus…
De te vársz
A szobádban talán
Egy jelre, amit látsz
Minden egyes pillanatban, mégsem számottevő
Éljen a keretes szerkezet. Visszatér a szoba, bár most már kicsit változik a történet, és erőteljesen kételkedni kezdünk, hogy van-e létjogosultsága ennek a dalnak. Az első pár sorban a semmi semmizik, és alkalmi költőnk erről énekel, aztán…
Az ereidben folyó
Lüktető erő
Nem hiszel a csillagokban sem, pedig űrrepülő
Vagy
Aztán jön a mindent elsöprő őserő, aki itt épp a nyugdíjazására készül, majd egy hirtelen váltással jön egy behatás, ami biztos nem a Beatles „Yellow Submarine”-je volt, hanem Eminem „Space Bound”-ja. „I'm a space bound rocket ship and your heart's the moon”. Amúgy nyugodtan lehetett volna az űrhajó szót használni, szép keresztrímet adott volna, mondjuk, ehhez oda kellett volna figyelni irodalomórán, és nem az infós p*rnón agonizálni.
Az égen kigyúlnak az éjlámpák
Mezítláb indulj a világ vége már csak az egyetlen határ
Lógasd le a lábad a peremén
Refrén még egyszer, és ennyi, nem túl hosszú a történet. Értem, hogy rádióbarátnak szánt verzió ez, de ettől a mondanivalót és a rímeket nem kell kihagyni. Az eleje egész jól indult, ami meglepő ezen a szinten, de a végére elfogyott a lendület, az ihlet és a tudás is. Sajnos… Cserébe viszont kapunk jó néhány hibát, áltudományos maszlagot meg minden mást, amivel egy dalt el lehet cs€szni. Egy riportban a szövegíró-frontember elmondta, hogy a 30Y is hatással van a zenéjükre, mert Ő azt jónak tartja. Nos, az első négy sor egy rosszabb passzban lévő Kiss Tibort idéz, a többi viszont azt az elfajzott hozzá nem értést, amit a 30Y hozott a hazai alternatív zenébe. Összegezve, az első négy sor szódával elmegy, a többi az tré, de fiatal még a banda, szóval még az is lehet, hogy egyszer belejönnek.
„Az elveszett jelentés”:
Válsz,
Egy békává, mivé
Most válni akarsz,
Mert egyébként nincs most már semmi más érdekes, amivé.
Azt hiszem, te zavarsz
Vagy valaki más,
De most nagyon fárasztó nekem a gondolkodás!
Ha kifogyott a két palack kéjgáz már,
Igen röhejes lesz, ahogy bénázik majd a két magyar csatár.
Mikor rúg már gólt eme két kr€tén?
Te most válsz,
A békává talán.
A semmi, amit látsz,
A visításom pedig kőkemény, csontrepesztő!
A zacsimban egy golyó,
Az őstermelő,
Remélem, hogy nem rabol el majd az a kis űrhajó!
Jaj!
Kifogyott a két palack kéjgáz már,
Igen röhejes lesz, ahogy bénázik majd a két magyar csatár,
Mikor rúg már gólt eme két kr€tén?
