ByeAlex egy senki, akiből most a Petőfi Rádió, azon belül az eléggé „túllőtt” Buda Márton igyekszik valakit csinálni. Amikor először hallottam ezt a számát, egy hangos „Ki ez a kretén?” felkiáltással akceptáltam, ami a körülöttem lévőkből elismerést, tapsot és tiszteletet váltott ki; csendes kocsma, délután 4 óra. Azóta már mást is játszanak tőle, de a színvonal még mindig gyenge. Az van, hogy eddig nem hittem a Bibliában, de ha ez a gyerek még jobban befut, akkor Istennek új Noét kell majd kerítenie, aki összerak egy-két bárkát se perc alatt, mert olyan nyáláradat fog elönteni minket, hogy bele is pusztulunk. Emberek, jó ízlés az nincs?
Csókolom, megérkeztem,
Por utánam, köd előttem,
De azt jól látom még, hogy
Ön mindig olyan szép, mint
Akkor minden reggel.
Na, ez a méreg, nem a cián! Az első versszak még úgy, ahogy rendben van, egyszerű „love story”, de az előadásmód, meg a langyika zene erősen azt a gyanút keltheti bennünk, hogy az előadó szerelmének tárgya egy másik férfi lehet. Addig, hogy „csókolom, megérkeztem” még világos a történet, de utána ez a „por utánam köd előttem” már egy csík kokaint sejtet, főleg, ha figyelembe vesszük a vers többi részét, ahol a szerző valami allegóriaszerűséggel próbálkozott.
Reszket még a hajnal,
Nedves fűben, vizes talppal,
Sétál még a szél,
Lassan nyugovóra tér,
Csókot vált a nappal.
Az összes nyálas klisét felhasználva beszélünk a nagy büdös semmiről. A költői kép megfejtése, az a fajta reggeli fing, amivel egy kis más is kijön. Ha nem haragszanak, ezt most nem ragoznám tovább… Az első két sor a rímek szempontjából a következő: ragrím, kényszerrím, rímtelen sor, ragrím, erőltetett rím, majd egy, ha akarom ölelkező rím. Itt azért már nekem is szükségem lesz egy mentőmellényre.
Tudják jól a gyárak,
hogy az illatától vágynak,
hiszen nincsen olyan kép,
Amin ő ne lenne szép,
Mint akkor minden reggel.
Hogy a gyárak miként kerültek a dalba, az nem tisztázott, valószínűleg különvonattal jöttek, nehogy felismerjék őket. A történet itt már elszenved némi ismétlést. Továbbá azt is értjük, hogy a költő a nála idősebb egyedeket preferálja. Minden „allegória” a második versszakba szorult/kényszerült, itt már csak a tingli-tangli van. A mentőmellényt pedig búvár felszerelésre cseréljük, és alámerülünk a mocsokban…
Lassan léptem, hogy jól lássam,
Mosolyától rabbá váltam,
Mert most is tudom még,
hogy ő mindig olyan szép,
Mint akkor minden reggel.
Itt már kezd túlzás lenni, hogy a vágyott ember szépségét mindig ugyanazzal a buta hasonlattal írja le. Férfi szemmel nézve, már eddig is szánalmas volt ez a nyálzás, de szerintem az értelmes nőket is a hányinger kerülgeti az ilyen szövegektől. A semmit próbálja romantikus köntösbe öltöztetni, miközben a szerelem tárgya feltételezhetően egy férfi, mert eddig semmilyen utalást nem kaptunk arra, hogy egy nőről lenne szó a dalban. A gyár pedig, mint olyan, az egy férfisport.
Elméláztam éjjel,
Csillagok közt szenvedéllyel
Nézett rá a hold, mert ő is tudta jól,
hogy milyen minden reggel.
A boci csorda találkozása a Star Wars XVII. epizóddal. Ez a reggel téma nagyon beleragadt a szerzőbe, de akkor már nézhetett volna rá szinonimákat, mert már kezd nagyon unalmas lenni. Olyan ez itt, mint Presszer Gábor műveiben a vasút. Valamilyen formában mindig jelen van, függetlenül a dal alap történetétől. Azonban Presszer Gábor a vasút minden egyes tartozékát felsorolja, nem csak a vonatokra fókuszál, mert ha nem vonatok kattogó zaja, akkor vasútállomás és a többiek. A lényeg a lényeg, ha egy ilyen motívumismétlésre adjuk a fejünket, akkor nézzük meg, hogy a nálunk profibbak hogyan csinálják. Itt csak gagyizás van.
Csókolom, megérkeztem,
Közben idősebb is lettem,
De nem fakul a kép, hogy
Ön mennyire szép volt,
Akkor minden reggel.
Na, már csúnya. Megvénül, az emlékezet nem fakul de a partner szépsége már megkopott. Van ez így, de a szerző maradhatott volna az eredeti történetnél.
Ébred már a város,
Olykor minden szívre káros,
De azt jól tudja rég, hogy
Ön mindig olyan szép volt,
Akkor minden reggel.
A dal végeztével mi is lassan ébredjünk ebből a rémálomból. Ocsúdjunk fel a látens homoszexualitás okozta sokkból. Így a dal végeztével, csak egy kérdésem lenne a művészhez: Ember, miért nem vállalod fel a másságod? A zene, a szöveg, és még az előadásmód is idegesítő és tré. A mondandó meg nyálas. Ha már a zenész emberünknek muszáj ebből megélni, mert máshoz nem ért, igaz ehhez se, de úgy tűnik, hogy egyes elemek (Buda Márton) sztárt faragnak ebből a gyökérből, akkor legalább egy sárga színű, GPS-adóval ellátott, önfelfújó mentőcsónakot csomagoljanak majd a lemezhez. Adják meg az esélyt a hallgatóknak a túléléshez!
„Az elveszett jelentés”:
Csápolok, mérgezetten,
Koksz orromban, hernyó véremben,
De az aranylövés az, hogy
Itt kifektet mindjárt, mint
Traktor a gyalogmadárkát.
Reszket kezem-lábam,
Karomon vénát alig találtam,
Elsétál a vér,
Az agyamig elér,
Pofán vág az aszfalt.
Elértem a járdát,
Eltaláltam rajt a trágyát,
Ön oda a kutyáját?
Én eltöröm a karját!
Most mindenki bekekszel.
Maga csak csapja magának,
Ütésemmel betaláltam,
De a kidobót nem láttam,
Aki akkora egy gép,
Még most is nagyon csépel.
Erdőt jártam régen,
Akácosban, tanösvényen.
Nézett rám a hód, ott brunzoltam éppen.
Elkapott a vadőr, igen.
Csápolok, mérgezetten,
A mikrofont is bevettem,
De most sem értem én, hogy
Mire felébredtem,
Miért fájt a s€ggem?
A Ritalin az káros,
ADHD-ra hatásos,
De a kokainra még, hogy
Nincs akkora szerencsénk,
Narkós minden ember.
