Nos, most itt kicsit bajban vagyunk, mert ez az a zenekar, amiről tényleg csak annyit tudunk, hogy most épp a megmondós korszakukat élik. Feltételezem, a korábbi munkásságuk ultrapocsék volt, most pedig némi izmozással próbálják meghódítani a 12-14 évesek népes táborát, akik oda meg vissza vannak, ha a csapat facebook oldalán látnak egy-két b@zdmegot. Elöljáróban már csak annyit, hogy a zene maxigáz, mint Britney Spears rockerként.
Van itt pár gondolat, hegyezd a füledet,
Ha égsz, majd én oltalak, vagy viszonozom a tüzedet,
Én meg csak itt meresztem az ülepem,/ szöveggel de lassan telik meg a füzetem. Amúgy az első két rímpár esetében szerencsésebb lett volna a füled/tüzed, így szimplán, a ragozás teljesen felesleges.
Próbálkozni lehet, írj tele egy füzetet,
Most annyi az üzenet, hogy néha tartsál szünetet!
A jó öreg ragrímek, ezekkel nem lehet melléfogni, mert a rím az megvan, de ennek ellenére ultra gagyi ez az egész. Azt nem vitathatom el, hogy van itt pár gondolat, de a kifejezésmód hagy némi kívánnivalót maga után. Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, ezzel a számmal az olyan nyál zenekarokat akarják fikázni, mint amilyen egyébként a Fish! is. Az a kategória, mint mikor Fluor Tomi szidja a celebeket. Elég kemény IQ hiány kell ahhoz, hogy az ember azt a miliőt szidja, amelyiknek aktív résztvevője.
Húzd meg kicsit magad, maradj a szoknya alatt,
Ez nem az a ház, itt mi húztuk fel a falat,
Egy; a szoknya mögé szoktak bújni, nem alá, ha már előveszünk valamit, akkor azt próbáljuk hibátlanul visszaadni. Kettő; kőművesként szerintem sokkal nagyobb sikereket érhetnétek el, mert zenélni és szöveget írni nem tudtok.
Kipp-kopp, ki kopog? Gyere, nyitva van az ajtó,
Ha feléred a küszöböt, ne ijedj meg a zajtól!
Kipp-kopp… Ki kopog? Én! Én?... Ez a rész már egyenesen szánalmas. Végül is másfél versszak ment rímelve, itt az első baki, egy teljesen értelmetlen szakasz végén. Abban viszont egyetértünk, hogy a Fish! zenéje nem más, mint zaj. Semmi több.
Én nem akarok rosszat, én senkinek nem ártok,
Csak nem tudom, hogy ti már játszotok, vagy beálltok,
Én, én, én meg én, és én, és még mindig én. Az egoizmus csúcsra jár. Mellesleg erről a bandáról nem tudom eldönteni, hogy már játszanak, vagy beállnak.
A sikert, ha megízleled és elmarad a tisztelet,
Száz ellened, tíz veled, hagyd már el a díszletet!
Hmm. Na, ide szerettek volna valami nagyon ütőset írni, és nagyon sok mindent elmondani egyszerre. Többek közt azt, hogy aki nincs veled az ellened, meg nem kell a felhajtás, mert ha sz@r vagy, akkor mindegy, hogy mi van a háttérben a színpadon, a produkció attól még tré lesz, mint ez a szám is. Szóval a végkifejlet egy nagy katyvasz lett.
Ha nem tudod eldönteni, hogy bírnak, vagy utálnak,
Megmondom, azok bírnak, akik még csak mutálnak,
F@sza a szóismétlés két soron belül. Tudnám javasolni a szerzőnek a szinonima szótárt. Itt már az az érzésem van, hogy ez a csapat a saját paródiáját írta meg ezzel a számmal, bár ők ezt nem olyan tudatossággal csinálták, mint a D12 a My Band című slágerrel. Az hat, ez meg szemét, ennyi.
Értelmesnek nézel ki, hát miért nézel butának?
Az én nézetem az, hogy én nem nézek majd utánad.
Pánikgomb? Itt szeretnék katapultálni, vagy valami. Ez az erőltetett szöveg már fizikai fájdalmat okoz, és megint nem jött ki a rím. Annyira gyúrtak a ragrímekre, hogy amikor valamiért el kell térni a sémától, akkor széthullik az egész. További kérdés, miért nem akar utánanézni? Ahhoz először valahová küldeni kellett volna a másikat, hogy egy ilyen poént bedobjunk, de ez csak amolyan különvélemény.
Mi vagyunk itt, ti maradtok ott,
Egyszer a hopp, másszor a kopp,
Ami nekünk a lejtő, az nektek a domb,
Nektek a domb, nektek domb.
Mi vagyunk itt, ti maradtok ott,
Egyszer a hopp, másszor a kopp,
Ami nekünk a lejtő, az nektek a domb.
Elérkezett vala, az nagy refrénnek ideje, a szerző bajtársnak igazán leszáradhatott volna a keze. Mert ilyen förmedvényt vétek leírni, elénekelni meg pláne. Könnyen megjegyezhető, bugyuta, tingli-tangli sz@rokkal kezdenek operálni. Erre volt a nagy beszólogatás ember? Két értelmes sort nem tudsz összehozni b@szod. Az egyszer a hopp, másszor a kopp a magyar nyelv egyik legprimitívebb „aforizmája”. A logikai tévedést kijavítandó megsúgnám, hogy a lejtő, a lejtmenet az sosem jó, mert az utal a hanyatlásra, míg a domb megmászása, a csúcsra törés, a csúcson lenni a jó dolog. De, ha ennek a zenekarnak az a célja, hogy eltüntesse magát a süllyesztőben, azt csak támogatni tudom.
Magasan száll, aztán földet ér a képzelet,
Tedd össze a két kezed, és képzeld el, hogy képzeled,
Az összes szavatoknál többet ér egy ékezet,
A fékezett habzású szájakból mérgezett,
És „Isten a legjobb mosógép!” A képzeletes cucc nagyon gyenge, ennyi erővel két soron keresztül nyomhatnák; képzeld, hogy képzeled, ha jön a képzelet, akkor képzeled… A harmadik sorral viszont megölték a fékezett habzású szájas poént. Azt később kellett volna írni a negyedik sorra pedig, ki kellett volna találni egy ütős kis szójátékot…
Mondatokból összeállt álkreatív tákolmány,
Kártyavár csupán, nagy a füstje, lángol már.
A csillagok hullanak, ez csak majdnem California,
Néha a sorsnak új fonalat kell fonnia.
Hát igen, ez is csak egy az álkreatív tákolmányok közül. A kártyavárat azért szokták emlegetni, mert könnye összeomlik, bár, az kétségtelen, hogy a kártya éghető is… Ez az ország nem arról híres, hogy a „sztárok” elhullanának, tapasztalataim szerint inkább az igénytelen szemetek tudnak érvényesülni, míg az igazán jó zenekarok kénytelenek vegetálni. Az ilyen erőltetett mondatokból összetákolt, ámbár könnyen megjegyezhető sz@rokkal lehet befutni, míg ha valaki ragrímek nélkül tud szöveget összepakolni jó zenei alapokra, az a polcon marad. Gondolkodni kéne b@z! A fonalas részhez meg csak annyit: „Saját-Sátán kezében gyorsan jár a motolla!” (Akkezdet Phiai – Egy ház)
Mi vagyunk itt, ti maradtok ott,
Egyszer a hopp, másszor a kopp,
Ami nekünk a lejtő, az nektek a domb,
Nektek a domb, nektek domb.
Mi vagyunk itt, ti maradtok ott,
Egyszer a hopp, másszor a kopp,
Ami nekünk a lejtő, az nektek a domb,
Az nektek a domb.
Még egy adag a tévedésből.
Az orrok alá borsot, mert az, az élet sója,
Nekünk a hús jutott és nektek csak a szója,
Holnap, meg benne leszünk a főző-showba,/ az alien-ek meg betolnak egy marhát az űrhajóba! Ez a rész, nagyjából ilyen, értelme is csak ennyi. A dal szerint az élet értelme, a másik fikázása. Bár, ehhez a műfajhoz ész is kellene, de ez a privilégium az alkalmi költőnknek nem adatott meg.
Nem kell túl komolyan venni, ez itt nem olyan, ennyi,
Csak nem értik túl sokan, hogy
Nos, ez az a rész, ahol a szerzőben is realizálódott, hogy amit eddig összerakott, az egy kalap sz@rt sem ér, itt próbálja elvenni az egész élét. Ettől persze még gagyi marad sőt, még szánalmasabb lesz a történet. Tudja nagyon jól, hogy a kukába kellett volna landolnia ennek a f*stalicskának, mégis megcsinálták a dalt. Többek közt az ilyenek miatt kellene bevezetni a magyar sz@r napját.
Én nem akarok rosszat, én senkinek nem ártok,
Csak nem tudom, hogy ti már játszotok, vagy beálltok,
A sikert, ha megízleled és elmarad a tisztelet,
Hát peace veled, mondom hát peace veled!
Apró módosítással visszakapjuk ezt is, de most már a záró sor egy peace veled. Az viszont tény, hogy a dalnoknak nem békére, hanem agyra lett volna szüksége.
Mi vagyunk itt, ti maradtok ott,
Egyszer a hopp, másszor a kopp,
Ami nekünk a lejtő, az nektek a domb,
Nektek a domb, nektek domb.
Mi vagyunk itt, ti maradtok ott,
Egyszer a hopp, másszor a kopp,
Ami nekünk a lejtő, az nektek a domb.
És még egyszer. Unalomig ismétel egy unalmas részt. Ugyan van egységes történet, bár a megfogalmazás gyenge és szegényes, vannak logikai tévedések és a rímragok aránya nagyjából 97%, ami pedig nem ragrím, az szóismétlés, vagy rímtelen. Ettől, ez még mindig az inkább rajzoltál volna kategória.
„Az elveszett jelentés”:
Itt van egy; brutálisan pocsék énekes,
A szövege is gagyi, de legalább már végleges,
Próbálkozik, de ez is csak egy újabb rettenet,
Most jobban teszed, ha jól befogod a füledet!
Gyenge ez a szám, de te ne légy magad alatt,
A zene is tré, kéne még vagy ezer megawatt,
A flip-flop, meg a vietnámi strandpapucs,
A koncepció szerint, rátok fér egy zenei puccs!
Amikor a nyolcban, egy Adolfot eljátszok,
Nem csodálkozom, ha megkergetnek a c!gányok,
Ha a tarkódon a leheletüket már megérzed,
Nem futsz elég gyorsan, százan jönnek ellened!
Ha nem tudod eldönteni, hogy bírnak, vagy utálnak,
Majd rájössz, mikor már a hasadon ugrálnak,
Aztán nem tudsz majd felállni, nekiesel a kukáknak,
Újra csak menekülsz, üvegek röpködnek utánad.
Elszeparál a szélsőjobb,
A vasfüggöny, az sokkal jobb,
De én nem vagyok agyhalott,
Agyhalott, agyhalott.
Elszeparál a szélsőjobb,
A vasfüggöny, az sokkal jobb,
De én nem vagyok agyhalott.
Magasan száll fönn a repülő gépezet,
föld-levegő rakétám van, úgyhogy ég veled,
De hiába rángatom, az elsütő pecket,
A kínai árus, már megint jól átcseszett!
Nekünk így is jó, a primitívség az alkotmány,
A zombik az agyam, habzó szájjal csócsálják.
Ez az egész, egy szánalmas kis borzadvány,
Ott közelednek már a vasvillák.
Elszeparál a szélsőjobb,
A vasfüggöny, az sokkal jobb,
De én nem vagyok agyhalott,
Agyhalott, agyhalott.
Elszeparál a szélsőjobb,
A vasfüggöny, az sokkal jobb,
De én nem vagyok agyhalott.
Agyhalott.
Az orrod alá, kis Hitler bajusz dukálna,
A szövegelésed, sokkal érthetőbb lenne utána,
A látens homoszexualitás, az tényleg csak ennyi,
Most már, frankón el lehet menni.
Amikor a nyolcban, egy Adolfot eljátszok,
Nem csodálkozom, ha megkergetnek a c!gányok,
Ha a tarkódon a leheletüket már megérzed,
Nem futsz elég gyorsan, százan jönnek ellened!
Kitaposom a beled, mondom, kitaposom a beled!
Elszeparál a szélsőjobb,
A vasfüggöny, az sokkal jobb,
De én nem vagyok agyhalott,
Agyhalott, agyhalott.
Elszeparál a szélsőjobb,
A vasfüggöny, az sokkal jobb,
De én nem vagyok agyhalott.
