Ma is fals hangokkal ébresztett fel a vekker, de ma valahogy mégis más szájízzel mászunk ki az ágyból. Ennek egyik oka az előző este elfogyasztott tetemes mennyiségű skót whisky, a másik pedig az, hogy ma ünnepnap van. Nem, nem egy elfeledett piros betűs, és nem is fizetésnap, de mégis némi pátosz lengi körül, hiszen 1 éves lett a falSzöveg. Eme jeles alkalom arra kényszerít minket, hogy kicsit megünnepeljük önmagunk; elő a parti kellékekkel, meg a konga dobokkal (oké, Szombathelyen ez lehet, hogy mégsem egy nyerő ötlet), de mindenekelőtt még egy korty pia, mégiscsak kell valami, amire emlékszünk az előző estéből, és az ital íze határozottan maradandó élmény volt. A másik ami felsejlik, az a zene, mert a ritmus, az kell.
Hát elszöktem az aszfaltromok alól
Mert hallottam az erdő zúgását
Te úgy jöttél, mint víz elé sziklafal
Az örvénylő idő kővé vált (Magashegyi Underground feat. Beck Zoltán – Árnyékok)
De milyen legyen az a zene? Egyáltalán mit nevezhetünk zenének? Nos, amit egy kőműves brigád minden további nélkül képes reprodukálni, az nem zene, hanem ipari zaj. Ezek fényében a techno és a dubstep már mehet is a kukába. Természetesen ezeken kívül is vannak még „hulladék” műfajok, amúgy meg mindent el lehet sz@rni, mert az emberi természet már csak ilyen. Idehaza a tehetség sem élvez prioritást, inkább a közönség igénytelenségére bazíroznak. Ez az a pont, ahol két neves képviselőt szeretnék csak kiemelni a tömegből: BűbájAlex és Flour Tomi neve mindenkinek ismerős, pedig a tudások erőteljesen konvergál a nullához, sőt helyenként még alul is múlja a nagy semmit. Igaz, külföldön sem jobb a helyzet, Skrillex Grammy-t is kapott. Az Ő zenéjére azt mondanám, olyan, mint autózni a városban, és zenét hallgatni; bár elég kreténnek kell lennünk, hogy a zene helyett akkor „élvezkedjünk”, amikor az útfelújítás mellett elhaladva a légkalapács zaja elnyom mindent. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy csak a „tanult zenészeké” a pálya, mert az ösztönös dolgok ugyanannyira képesek jók lenni, sőt néha nem árt elszakadni a tankönyvek sémáitól, de az fontos, hogy meglegyen a zene iránti tisztelet és alázat. A zsenialitás a lényeg, a nélkül mára a tehetség is csak tucatáru. Nos, mivel ez egy rendhagyó poszt, ezért egy hallgatható sláger kezdő 4 sorát írjuk át párszor. Szerintem a Magashegyi Underground (feat. Beck Zoltán) „Árnyékok” című dala a jobbak közül való és elég népszerű is mostanság, ezért erre esett a választásom. Íme az első variáns, egyenesen Stephen King tollából, a kijelzőre karcolva:
Elmenekült az erdőből a patak,
Mikor meghallotta Cujo morgását.
A sikolyok épp itt visszhangzanak,
Növelve a nézők szorongását!
A zene mellett a szöveg is fontos. A magyar nyelv nem tartozik a könnyebbek közé, és a honi előadóknak elég gyakran törik bele a bicskája a szövegírásba. Magyartalan megfogalmazásokból sajnos nincs hiány, és amikor ezzel szembesítik is őket, akkor jön a b#zizás, meg az értetlenkedés. „Hát ja”, ha már csináltok valamit, akkor gondolkodni is kéne b@z! Bár itt tényleg rengeteg tényező befolyásolja a végeredményt, ezért van az, hogy amit az egyiknek esetleg „elnézünk”, a másikat porig alázzuk ugyanazért. De ez már csak ilyen, hogy legyen itt egy közhely. A témaválasztás a lényeg. Ez sok mindent elárul egy adott előadóról. Magának írta a saját szövegét? Ha igen, legalább próbálkozik. Ha más írta neki, akkor még egy önálló gondolata sincs, így mások „okosságára” támaszkodik. Az is számít, hogy miről szól, mert ha a mű tárgya egy olyan, lassan már üres fogalom, mint a szerelem, akkor ott überkreatívnak kell lenni, hogy valami egészen új megvilágításból lássuk a dolgot, mivel minden második zenész erről énekel. De azért a másik végletet is kerüljük, amikor valami olyat húzunk elő a cilinderből, amiről rajtunk kívül még két embernek van lövése az égész univerzumban, és őket sem érdekli igazán. Akkor jöjjön a következő átirat, a szürrealizmust szerénységem képviseli:
Eltűnt a pálinkáról a palack,
Mikor a P@taky megkínálta az ufokát,
Most itt lebeg magában a barack,
Az alienek meg ott viszik az Attilát!
Szembetűnő az is, hogy eltűntek a valódi kritikák. Itt, most már mindenkinek tetszik minden, a „kritikusok” leírják, hogy a legtrébb előadó is mekkora király, közben meg akkor sem hallgatnák végig az adott albumot még egyszer, ha egy egész kivégzőosztag próbálná rákényszeríteni őket. Mondvacsinált sztárok vannak, és ezekből lesznek legendák később. Erről jut eszembe, hogy van ez a tévés műsor, ami szintén „Legenda” (ha más nem, akkor a címében); nos nem mondom, hogy egy szálka a szememben, mert sokkal inkább egy gerenda. Ott még zenészt nem sikerült prezentálni, a múlt mocskait kaparják elő, és újra letolják az emberek torkán. De pánikra semmi ok! Ezért vagyunk mi, hogy legyen némi ösztönzés azoknak, akiknek nem adatott meg az önkritika privilégiuma. Szóval, kultúra és politika manapság nincs egymás nélkül, és lássuk be, mi mindkettőnek híján vagyunk, akkor az utolsó átirat jöjjön egy politikustól, vezényel O.V.:
Eltűnt a térképről Verespatak,
Mert elszenvedtük Bajnai húzását,
Az elmúlt 8 év a nyakunkon maradt,
Ezért nem tudjuk csinálni a politikát!
Tudom, a sz@r nem vélemény, de konklúziónak igenis megteszi. A jövőben is mindent elkövetünk a folyamatos fejlődésünk érdekében, és ezek után is kiosztjuk a kritikáinkat. Hiszem, hogy az önkritika tanulható, és az itt szereplő zenekarok jó részének ezt illő lenne elsajátítania. Szóval, kedves zenekarok, szövegírók! Amennyiben a mondanivaló hatástalan és pocsék lett, akkor legalább értékelhető rímeket pakoljatok a dalaitokba, de sokkal kifizetődőbb, ha ütős szövegekkel álltok elő, mert ott úgyis mindenki a tartalomra figyel és nem a verscsengőkre. Azért nekünk is jól esik, ha van mit megdicsérni, mert az igénytelenség k#rva ciki!
