Mielőtt bármit is mondanék az Ámokfutókról, muszáj néhány szót ejtenem szűkebben vett hazámról; hiszen Szombathely toplistás lett a híradókban az ominózus drogüggyel. Ehhez csak annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy küldenék egy dalt városom összes politikusának – megkoronázandó ezt az egész cirkuszt –, méghozzá Eric Clapton-tól a Cocaine című örökfehéret. Ami pedig Kozsót illeti, hát inkább ment volna kuplungtárcsa-szerelőnek, mert ez a mindenhez tehetségtelen zenész attitűd csak hazánkban lehet nyerő. Igaz, egy időben betámadta Amerikát is, de onnan sajnos visszapattant, bár ezt tekinthetjük általános trendnek is a hozzá hasonló „zenészek” körében. Kiruccannak kicsit külföldre, majd miután elfogyott a spórolt pénzük visszajönnek, és beadják, odakint ők nagy sztárok voltak ám, csak épp senki se látta.
Őrzöm az álmod... Minden éjjel!
Vigyázok, fel ne ébredj!
A korabeli feljegyzések, mint rímfaragó istenséget említik őt. Eme két sorból is láthatjuk ez maximum Kozsoföldén lehetne igaz. Ami a tartalmat illeti, még nem mondott semmit, de már úszunk a nyálban; még jó, hogy a laptop bírja aksival, így nyugodtan tovább evezhetünk a gumicsónakkal; kell a francnak a konnektor, irány a szabadság!
Nézem az arcod, érzem, ha sírtál!
Éget a könnyed! Csak velem sírjál!
Ez inkább beteges, mint romantikus. A szókincse szegényes, a mondandó sablonos, mégis sláger tudott lenni ez a nóta kis hazánkban. Sajnos ez nem Kozsót minősíti, hanem rajta kívül mindenki mást, aki tétlenül nézte e hibbant gyalogmadár szárnyalását.
Nem hiszem, hogy álmodom!
A kezed most is fogom!
Ennél még az is jobb lenne, ha retardáltként próbálná meg eladni magát. Nem hiszem, hogy átmosom,/ az agyad még most is nyomom! Így akár még az agyrák himnuszává is válhatott volna, eredeti formájában azonban arra késztet, hogy újragondoljuk Sub Bass 4 ütemét, igazodva az alkalomhoz: „Bél ürít, letolod, kinyomod,/ újságot lerakod, kitörlöd, lehúzod! Hát igen, normális ember egy ilyen után leöblíti a vécét, csak a Szomorú Szamurájnak juthat eszébe a barna matériából „slágert” kreálni. A nagy kérdés pedig az, hogy az a bizonyos kéz és Kozso milyen messze vannak a kéz tulajdonosától? Kartávolságon innen, vagy túl…
Meghalok, hogyha hozzám érsz!
Meghalok édes csókodért!
A zongorám minden dallamán, Te zenélsz!
Ez lenne a refrén, bár a leírás egy kicsit hiányos, hiszen egy „ÁÁ-Á”-val végződik, ami olyan, mint amikor valakinek bekapja a biciklilánc. Mondjuk férfi ember maximum akkor picsog úgy, mint egy 3 éves kislány, ha le vannak neki lazulva bokáig. Nyálból akad bőven, észből és szavakból már annál kevesebb. Azt hiszem, megtaláltuk az ízlésficam receptjét. Hozzávalók: Magát kislánynak képzelő férfi (lehetőleg énekelni nem tudót válasszunk), egy nyálas dalocska, két ugribugri a háttérbe, önjelölt sztárság, két hét Amerika, egy csipet szerelem. A hozzávalókat egy színpadra helyezzük, fokozatosan melegítjük és körülötte mindent gazdagon meglocsolunk alkohollal és egyéb tudatmódosító szerekkel, míg a kellő hatást el nem érjük.
Te vagy az álmom, te vagy a vágyam,
Tündöklő csillag éjszakámban.
A sok elcsépelt szövegelésből csak az „álmaim nője” kifejezés maradt ki, igaz, ez lehetett volna az egyetlen közhely, ami egyértelműsítené, hogy a szerelme tárgya nőnemű. Így a műben marad egy újabb kérdőjel.
Ha néha sírtam, ha néha féltem,
Velem voltál... Ma sem értem!
A dal végére az ember már sejti, hogy ez a nóta nem a szerelemről szól, hanem az óvodáról. Kisgyerekek nyugodtan énekelhetik az óvó néniknek ballagáskor, bár ennél egy óvodásnak már sokkal nagyobb szókincse van, és ebből fakadóan ezerszer változatosabban tudja kifejezni magát. Nem tudom, ha azt mondom rá, hogy sz@r, vajon az kellőképp kifejezi, mennyi pocsék ez a dal? Mindenesetre a „Csók x csók” után most itt az új matematikai képlet: a tré x tré.
„Az elveszett jelentés”:
Picsog a szám, minden éjjel,
Király vagyok, e nyüszítéssel!
Hallod a hangom, ez egy sújtás,
Ott a szomszéd, már egy sírt ás!
Csak a nyálrákot, azt bálványozom!
Tévedsz, mert én be nem fogom!
Meghalok, hogyha hozzám érsz!
Nagyon fáj, a láncfűrész!
Minden egyes bordámon Te zenélsz! Áúúú
Arcomon lábnyom, eltört a hátam,
Tüdőlövéstől viszket a szárnyam.
Egy kicsit sírtam, mert nagyon féltem,
Elbántál velem... Nem is kértem!
