Tovább folytatódik a mélyrepülés a fekete angyalokkal, máris itt van kollekciónk második, és egyben középső darabja. A színvonal esetében itt sem tették magasra a lécet, bár az tény, hogy ennél alacsonyabbra már nem lehetett rakni. Eme formáció szülőatyja a Deák Bill Band egykori dobosa, és ezzel még talán nem is lenne baj, de emberünk úgy vélte/vélhette, Ő jobb, mint Bill kapitány. A végeredmény pedig egy ízig-vérig tahó szövegekkel megáldott zenei tákolmány lett, ahol az énektudás a szellemi színvonalhoz, amaz pedig a nullához konvergál. Annyit még érdemes elmondani, hogy a zenekar életében az áttörést egy olyan koncert hozta meg, ahol a frontember részegen fetrengett a színpadon, amihez mi csak gratulálni tudunk; komoly teljesítmény.
Magasba nyúlnak a házfalak,
Tele vagyok mint egy gázpalack,
Fekszem a járdán,
Nem vagyok túl szép látvány,
Még jó, hogy a házfalak magasak, és nem a börtön kerítése. A második sor viszont olyan fordulatot hoz, amit nem szerettünk volna tudni, de megtörténik és az arcunkba kapjuk, hogy az énekest gyötrik a szelek. A továbbiak már a zenekar hitvallását hivatottak reprezentálni, vagyis: „Iszunk, hányunk, belefekszünk!”. Erről szól ez a történet, ennél messzebb sohasem jutott, és nem úgy néz ki, hogy valaha is szeretne több lenni.
Sapkám a földön hever,
Egy kutya az arcomba lehel
Árnyak az égen, a város sötétjében,
Akkora a sötétség a szerző fejében, hogy még az árnyékok is világítanak odabent. Külön öröm, hogy a kutya lehel, és nem vizel, így fele annyira undorító ez a dal, mint amennyire lehetne.
Üres az utca, kihalt a tájék,
Lihegve követ egy idegen árnyék
Nadrágomban lucsog az ürülék,
Az első sor két azonos jelentéstartalmú állítást kínál, amihez csak gratulálni tudunk. A kipusztult semmi mégsem élettelen, egy tüdőbajos árnyék lohol hősünk nyomában. Eme hallucináció annyira betett alkalmi költőnknek, hogy besz@rt. Az ilyen bemacizós történetekkel talán ideje lenne beköltözni a nyugdíjas otthonokba, ott könnyebben tudnak azonosulni a hallgatók az ilyesmivel.
Refr.:
Fekete angyal vágtat felém,
Földre dönt , mint öreg fát a szél,
Rámteríti nehéz köntösét,
Testemen érzem jeges, hideg kezét,
Az előző dalban is volt egy kezes rész, itt is kapunk egyet, bár jelen esetben kicsit stílszerűbbnek tűnik a dolog, hiszen ez a pracli jeges, hideg, ha már a halálhoz kötjük a „fekete angyalt”. A refrén első két sora pedig tökéletesen írja le az idősek otthonában dolgozó, a munkájától besokalló, elmeroggyant ápolónőt.
Véremben kavarog a méreg,
Kábultan zuhanok a mélybe,
Csak szállni akartam, egyre felétek,
Ez az a pont, ahol a nyugdíjas otthonban kitörne az ováció, aztán a nénik meg a bácsik egész éjjel nem mernének elaludni, hátha az ügyeletes nővérke beinjekciózza őket valami hatásos cuccal. Az undorítótól pillanatok alatt eljutunk a morbidig, kőkemény a dal, csak nem ott zúz le bennünk, ahol kellene.
Az éltem csupa sejtelem,
Egy angyal lebeg felettem,
Háború van, bent a szívemben,
Refr. 3x
Nem tudom, hogy az „iszunk, hányunk, belefekszünk” trió mennyire hat sejtelmesen az emberek számára, de itt sokkal inkább szánalmas. A végére azért még kapunk egy infarktust az énekes részéről, amolyan grátisz gyanánt, mutatva, hogy nem csak a hallgatóknak sz@r a dolog, de az énekesnek is. Az ilyen dalokat nem szabad komolyan venni, de poénnak sem lehet felfogni. Ez az a fajta gagyi, ami például a Fekete Pákóból árad (ha már fekete angyal). Ultragáz és ótvaros ez minden.
„Az elveszett jelentés”:
Vastagok a hurkanyakak,
Nem csak a mezőn van tarack,
Fejem a sárgán,
Durván lenyomott ez a klán.
A sok izomagy lever,
Nem leszek csicska never,
De ez nem regény, a beton kemény.
Ilyenkor védtelen a lágyék,
Betalál pár rúgás, meg egy könyök,
Gatyámban nem maradt menedék.
Refr.:
Kevéske aggyal gyártok zenét,
A közönség ordít, mi ez a szemét?
Egy srác rám emeli a kezét,
Vesémben érzem az öklét.
Olyan vagyok, mint egy féreg,
De most nem is ez a lényeg,
Mert a mocsokból megélek.
Ha közben szétverik a fejem,
Én akkor sem betlizem,
A haknikból megvan a pénzem!
Refr. 3x
