A múltkori összehasonlító elemzés óta tudjuk, hogy a Magna Cum Laude legénysége köszönő viszonyban sincs a valódi pálinkával, csak a pálinka jellegű szeszesitalokat ismerik, ami, mint a neve is mutatja, nem ugyanaz. A két cuccban maximum az a közös, hogy jobb esetben a pancsolt mocsokban is van némi alkohol. Így nem csodálkozunk azon, hogy a csapat az élet más területeihez is a rájuk jellemző dilettantizmussal áll hozzá. Ez a „Köszönet” című hősköltemény különösen durvára sikerült, már első meghallgatás után segítségre szorulunk, amikor azt próbáljuk meghatározni, mennyire nőgyűlölő ez a dal. Akármennyire is próbáljuk szépíteni a dolgokat, a hozzá nem értés itt valami elképesztően nagy baromságot szült. Elton John-nak talán elnéznénk a dolgot, de egy családapának már aligha.
Éppen átfordultam a másik oldalamra,
Amikor üzentek,
Egy kicsit álmosan indul a történet, és ez a közölt információk mennyiségén is látszik. Annyit tudunk, hogy a szerző épp szunyókált, amikor kapott egy üzenetet. Azt lássuk be, hogy így egy kicsit suta a dolog, legalább a „message” fajtáját leírhatta volna, hisz nem mindegy, hogy csak egy szimpla SMS érkezett a telefonjára, vagy egy féltéglára vésett néhány sort hajították be a csukott ablakon hajnali kettőkor, esetleg maga az Úristen jelent-e meg neki álmában. Ezt a hanyagságot most írjuk a feszített tempó rovására.
Hogy a 2/4-es lépcsőházban többen is tüzelnek,
De nem a katonák,
Hanem a gyengébbik csapat,
A bevezetőben említett nőgyűlölet a harmadik sortól kezdve konstans van jelen. Tüzelni a katonákon és a kazánfűtőkön kívül a nőstény állatok szoktak („tüzelő szuka sz@rával keni be a kirakatot” Belga: Politikus 2), így a költő egy határozott tollvonással degradálta a nőket az állatok sorába. Hát, ez csúnya volt, nem igaz? Nos, tudom, hogy közhely, de azért ide kívánkozik: „A női lábak olyanok, mint a felső tízezer. Nem kritizálni kell őket, hanem bekerülni közéjük.” És akkor, itt és most fel van adva a lecke, hogy úgy alkoss véleményt egy roma származású emberről, hogy még véletlenül se tűnjön a mondandód rasszistának, pedig szívesen ide írtam volna, hogy buta c….
Kinek kapóra jönne egy kapcsolat.
És benne voltál TE is a körben,
Valami ismeretlen ölben.
A jelek szerint nem élvezi a női társaságot, pedig már erre is létezik évezredes megoldás. Azért a strófa végén csavartak egyet a biztonság kedvéért, de eme utolsó két sor értelmezhetősége elég széles skálán mozog, a pettingtől a „más” világig belefér nagyon sok minden. Ezen a ponton megfogalmazódik bennünk egy érzés, mely azt mondatja velünk, hogy: „Ez egy s€ggfej”.
Refrén:
Hát köszönjük meg az utolsó pohár bornak,
Hogy összehozott minket az utókornak.
Nem tudhattuk, hogy mire iszunk előre,
Egy ártatlan korty volt és nézd mi lett belőle.
Ha a refrénben leírtakat megteszi, akkor durvább, mint a Chuck Norris. A szerző köszöni annak a pohár bornak, amit a szülei vertek be a szerző fogantatásának éjszakáján (máskülönben nem a szerzőt hozzák össze az utókornak), majd hozzáteszi, hogy nem tudta, mire iszik, de Ő maga lett belőle. Így kicsit bonyolultnak tűnhet, szóval egyszerűsítsünk kicsit a képleten: Én még nem láttam olyan embert, aki még a születése előtt megb@szta volna a saját anyját és csak aztán jött volna a világra. Chuck Norris és az Ödipusz-komplexus (a fiú anya iránti vágya) ehhez képest sehol sincs. Ha Chuck Norris osztható nullával, akkor nulla = Mező Misi és ez alapjaiban rengeti meg lelki békém.
Most a pillanat erejével mindenünk ki van bélelve,
Egy nem tervezett összetekintés,mi nem tudtuk,
Hogy egy életre, megváltoztat mindent körülöttünk,
Mire rájöttünk, kicsit megöregedtünk.
De csak egy pohár kellett hozzá,
Hogy egy perc alatt felnőjünk.
Olybá tűnik, a csávónak sok volt a rumos tej csecsemő korában, és ez meg is magyarázná azt a sok balf@szságot, amit itt összehordott. A refrén pillanata valóban ütős volt, és még mindig a hatása alatt vagyunk, csak kamillázunk jobbra-balra, de életünk romjait már nem kaparjuk össze soha, ahhoz egy élet is kevés, ahogy ezt ez a versszak is mutatja. Sebaj, majd az alkohol segít felejteni, mi meg majd rendben leszünk, valamikor még, a történelem folyamán.
Refrén 1X
Pedig tervünk nem volt más,
Csak együtt lenni,míg a többiek ránk szólnak,
De látták, hogy kezdődik valami,
S folytatódni fog holnap.
Refrén 2X
A dal végére a kohézió ugyan kihal, de a rinyálási hajlandóság állandósul, így nem lesz hiányérzetünk, a sz@r tovább árad és keveredik a nyállal, meg némi alkohol jellegű méreggel. Miért nem tudtak ezek is tisztességes kábeltolvajok lenni, ahogy tették azt más, hasonló méretű r*ma csoportok/csoportosulások is? Megint kaptunk egy adag minősíthetetlen mocskot a Magna Cum Laudétól. Ragozhatnánk még, hogy mennyire sz@r ez az egész, de semmi értelme, így csak annyit kívánnánk Mező Mihálynak, hogy olyan minőségű ételt egyen élete végéig, ami konvergál eme dal nívójához.
„Az elveszett jelentés”:
Épp ráemeltem a másik kezem is az asszonyra,
Nem tekintem szívügyemnek,
Adok munkát bőven az orvosi ügyeletnek,
És ráfogom a vak komondorra,
Mert a férj, az bármikor odacsaphat,
Abból az ara kérés nélkül is kaphat.
Hozz még egy embert, legyünk többen,
A nő monoklija nem látszik a tömegben.
Refrén:
Hát köszönjétek az utolsó pohár bornak,
Hogy a férjek, néha rendesen odab@sznak.
Nem is tudtam, hogy mire iszom: Előre!
Részeg vagyok, de Drágám, te ne szóljá’ be!
Most a pálinka erejével nyomban ki is leszel belezve,
A tévében meg elmondom, hogy a vak komondor tette,
Mert semmi gond, amíg velünk van a vidékünk,
Elvégre miénk a fél falu, amit bevédtünk.
Adj egy cigit, bonts egy sört,
Vagy az öklömmel rajzoljak arcodra pár kört?
Refrén 1X
A veréssel nagy a bajlódás,
Vigasztal, hogy támogat a vallás,
Nem kell a válás, a pofonért az asszony hálás,
Folytatódik a gyepálás, nem kell a hányás.
Refrén 2X
